A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál (2018. április 3–8.) szakmai programjai között idén is megrendezik a rövidfilmes pitchfórumot. A rendezvény célja, hogy a fiatal filmes alkotóknak lehetőséget teremtsen előkészületben levő projektjeik prezentálására és azok megvitatására.
A 2018-as Friss Hús Rövidfilmfesztivál pitchfórumára rövidfilmes alkotók filmterveit várják. A pitchfórum nyertese 300.000 forintos pénzdíjban részesül, illetve a Friss Hús szakemberei szakmai tanácsokkal is segítik a díjazott filmterv elkészítését, majd az elkészült film utóéletét.
A Friss Húson először 2015-ben rendeztek pitchfórumot, ezt Nagy V. Gergő nyerte az Erős áll című film tervével. 2016-ban az azóta Oscar-díjat nyert Deák Kristófot díjazták A legjobb játék című projektjéért. 2017-ben mindkét film forgatása befejeződött, a 2017-es díjazott, Hermán Árpád Goodbye Frank című animációs alkotása pedig előkészületben van.
A 2018-as pályázat határideje: 2018. február 19. éjfél.
További információk a pályázatról: http://www.daazo.com/static/frisshus18forum_hu
Beküldendő anyagok:
- max. 2 oldal terjedelmű szinopszis word vagy PDF formátumban
- rendezői filmográfia word vagy PDF formátumban
- vizuális koncepció (moodboard) jpg, jpeg vagy PDF formátumban
Határidő: 2018. február 19. éjfél
A beérkezett pályázatok közül várhatóan 10 filmtervet választanak ki, amelyeket a pitchfórumon szakmai zsűri előtt mutatnak be az alkotók (rendezők/forgatókönyvírók/producerek – stábonként maximum hárman). A prezentáció időpontja: 2018. április 6. (péntek) 10.00–12.30. Helyszín: Toldi Mozi
A benyújtás módja: a pályázati anyagot e-mail-csatolmányként várják a következő email címre: veronika@daazo.com. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, telefonszámát és e-mail-címét, valamint nyilatkozatát, hogy pályamunkája saját szerzői műve, nem sérti más szerzői jogát. A pályázat elbírálása 2018. március 15-ig megtörténik, az eredményről minden pályázót e-mailben értesítenek.
Díjazás: a legjobb filmterv 300.000 forintos pénzdíjban részesül, illetve a nyertes projektet a Daazo és más szervezetek szakmai tanácsokkal segítik
Egyéb feltételek: A pitchfórumon való részvételre a projekt rendezője vagy producere pályázhat. Egy pályázó több pályázatot is benyújthat. A pályázatra történő nevezés ingyenes.
A beküldött pályázati anyagokat bizalmasan kezelik.
- Öt éjjel Freddy pizzázójában – A kulisszák mögött - 2023. november 02.
- Megfojtott virágok – A kulisszák mögött - 2023. október 19.
- Duplainterjú: Jeanne du Barry – A szerető - 2023. október 12.
- Magyarázat mindenre – A kulisszák mögött - 2023. október 05.
- Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz – A kulisszák mögött - 2023. augusztus 10.
- Oppenheimer – A kulisszák mögött - 2023. július 20.
- Mission: Impossible – Leszámolás, első rész – A kulisszák mögött - 2023. július 13.
- 5 ok, amiért érdemes nézned a Titkos Inváziót - 2023. június 28.
- Asteroid City – A kulisszák mögött - 2023. június 08.
- Dungeons & Dragons: Betyárbecsület – A kulisszák mögött - 2023. március 30.