Leonardo DiCaprio nagy környezetvédő hírében áll. Sokszor hallatta a hangját a médiában, de csak mostanság érzett rá, hogy talán többet érhet el, ha dokumentumfilmeket készít. 2014-ben a Virunga Nemzeti Parkban élő hegyi gorillákról szóló alkotást támogatta és hamarosan még jön néhány figyelemfelhívó, természethez köthető produkció. Ezen túlmenően producerként bepattant a Bolygó kapitánya (Captain Planet) mozifilm mögé.
Még a 90-es években készült az animációs sorozat, amelyben a Földanya 5 tinit választott ki, hogy óva és védje a természetet. Mindegyikük egy-egy gyűrűt kapott (Tűz, Víz, Levegő, Föld, Szív), amelyeknek ha egyesítették erejét, megjelent a hatalmas erejű Bolygó Kapitány és rendet rakott.
Glen Powell és Jono Matt dolgoznak a forgatókönyvön, méghozzá a már említett hat évadot is megélt széria alapján. Ha minden igaz, a történések évekkel a széria után játszódik, szóval teljesen más szereplők lesznek a főhősök.
Korábban a Sony rugaszkodott neki a filmverziónak, de mivel nem jutottak egyről a kettőre a jogokat is elbukták.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
3 éve hallottam utoljára a projectről, azt hittem teljesen halott a dolog. Most nagyon meglepődtem. Egyébként mi értelme elkészíteni, ha nem is a rajzfilmsorozat hősei fognak szerepelni benne (kivéve persze magát a Kapitányt és talán Gaiát). És gondolom biztos hogy az ellenfél sem a sorozat ismert ellenfelei közül való lenne. Ennek úgy lenne értelme ha Kwame-Wheeler-Linka- Gi- Ma Ti ötösről szólna, ismert ellenféllel. Akkor nagyon várnám, így viszont nem érdekel.
A sorozat annyira magával ragadott anno, hogy fogmosáshoz is alig mertem vizet használni; aztán rájöttem, hogy a WC tartályban is tiszta víz van. 🙁
Én mindig vártam a Kapitány felbukkanására. 🙂
Semmi sem hasonlítható a 90-es évekhez.
A világ legjobb évtizede volt!
Szerintem a 80-as volt a legjobb:)
+1