Amerikában épp a Matthew hurrikán tombol, szóval egyes területeken nem az az első gondolata az embereknek, hogy moziba menjenek és ez némiképp visszavetette a bevételeket. De így is könnyedén szerezte meg az első helyet A lány a vonaton (The Girl in the Train), amely kapcsán eleinte sokszor szóba hozták a Holtodiglant (Gone Girl). Viszont a vélemények és kritikák eléggé felemásak, nem valószínű, hogy az év thrillere lesz.
Ennél is érdekesebb lehet a másik film. A negatív reklám is reklám, szokták mondani. És ugye a The Birth of a Nation dráma eléggé a figyelem középpontjában volt mostanság. Nem is inkább a dráma, hanem Nate Parker író-rendező korábbi nemierőszak-ügye került a címlapokra. A Fox Searchlight 17,5 millióért vette meg a 10 millióba került filmet, azért is nyúltak ilyen mélyre a pénztárcájukban, mivel úgy remélték, hogy ebből Oscar jelölések és díjak lesznek. Mostanra már egyáltalán nem biztos, hogy komoly díjakat fog hozni, de azért talán a beleölt összeget visszahozhatja.
Nem reklámozták túl Steve Carr újabb vígjátékát, ennek megfelelően a Middle School: The Worst Years of My Life sem kezdett túl erősen.
Régebben bemutatott filmek: A Vándorsólyom kisasszony (Miss Peregrine) és a Mélytengeri pokol (Deepwater Horizon) alkotásoknak sokkal kedvezőbb csökkenést kellett volna produkálnia, így mindkettő súlyos bukás lesz, legalábbis hazai földön. A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) hamarosan áthalad a nyolcvanason, de egyelőre úgy tűnik, hogy a kilencvenes környékén meg fog torpanni.
Meglett az 1 milliárdos bevétele világszinten a Szenilla nyomában (Finding Dory) animációnak.
Hétvégi amerikai top 10 eredmények, az adatok a boxofficemojo-ról vannak.
| Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Változás %-ban | Büdzsé |
| Lány a vonaton | 24,66 | 24,66 | – | 45 |
| Vándorsólyom | 15,00 | 51,05 | – 48,0 | 110 |
| Mélytengeri pokol | 11,75 | 38,50 | – 41,9 | 110 |
| A hét mesterlövész | 9,15 | 75,91 | – 41,4 | 90 |
| Gólyák | 8,45 | 50,11 | – 37,3 | 70 |
| The Birth of Nation | 7,10 | 7,10 | – | 10 |
| Middle School | 6,90 | 6,90 | – | 8,5 |
| Sully | 5,27 | 113,48 | – 36,3 | 60 |
| Lángelmék | 4,10 | 12,78 | – 37,3 | 25 |
| Queen of Katwe | 1,61 | 5,38 | – 35,2 | 15 |
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.