Pár évtizeddel ezelőtt még a kicsiny kamerák is elegendőek voltak ahhoz, hogy a nézőt ámulatba vagy éppen gondolkodóba ejtsék. Ahogy telt-múlt az idő, úgy fejlődött a technika és a filmesek is bevetették ezeket vagy éppen egy továbbgondolt verziót találtak ki. A lényeg, hogy a műholdak és központi lehallgatórendszerek rá tudják hozni a frászt az emberekre, már ha ügyesen és megfontoltan tálalták. A Nagy Testvér mindent lát, ennek jegyében itt a következő a fokozat: a drónok.
Egy összehangolt akcióban el kellene kapni néhány különösen fontosnak számító terroristát. Ám egy pillanat mindent megváltoztat. A helyzet úgy hozza, hogy a célszemélyek élve elkapása kétségessé válik, ráadásképpen robbanómellény is van náluk. Ha kereket oldanak, több tucat vagy több száz áldozattal is számolhatnak a későbbiek során. Be kell vetni a drónt, nincs mese! Ám egy kislány pont ott árulja édesanyja kenyerét, ahol a robbanás nagy valószínűséggel megölheti.
Míg Az élet árához hasonlóképpen dróntémát bemutató Good Kill inkább a halálos gépezeteket irányító emberekre fókuszál, addig Gavin Hood rendezése felvonultat politikusokat, katonákat és tanácsadókat egyaránt. Persze azért a technika nyújtotta előnyöket is korrekt módon tárják elénk, vagyis a döntéshozók bárhol lehetnek, egy laptop segítségével ugyanazt látják, mint a többiek és nem kell ugyanabban a szobában üldögélni, ami részben azért is jó, hogy a kollégák nem látják a kínos arckifejezést.
De azért a lényeg: kinek mennyit ér az emberei élet? A helyzet láthatóan optimális, hogy kiiktassák a világ legveszélyesebb terroristáit. Viszont egyeseknek az ártatlan civil áldozat csupán egy statisztikai adat, egy szám, járulékos veszteség, aki nem okoz álmatlan éjszakát. És mások csak arra tudnak gondolni, hogy ebből milyen nehézségeik lehetnek a későbbiekben? Jogilag rendben van-e a döntés? És politikailag? Jobb inkább megkérdezni még valakit, hiszen akkor a felelősséget is rá lehet kenni.
Hood művében tisztán kirajzolódik, hogy ki hogyan áll hozzá a pokoli helyzethez. Míg a Good Killben a vonal túlsó végén lévő udvarias ügynök magyarázza a rakéta kilövésének szükségességét, addig Az élet árában a különféle rangú tisztek és politikusok vitatkoznak, hogy egy baráti országban végrehajtott fegyveres akcióban a civil veszteség elfogadható-e. A dialógusok feszültek, egy pillanatra sem válik vontatottá vagy érdektelenné. Hallhatunk gyáva kifogásokat, súlyos indokokat, érveléseket és érdekes példákat. Látszik, hogy nagy figyelemmel írták a forgatókönyvet és messzire elkerüli a hatásvadász jeleneteket. Izgalmas, átgondolt és intelligens thriller remek szereplőgárdával, 85 %
imdb: 7,3
rottentomatoes: 95 %
Büdzsé: 13 millió dollár
Eddigi összbevétel: 32,8 millió dollár
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.



Feszült, izgalmas film, tele eltalált karakterekkel. A színészeknek is jár az elismerés.
Még több ilyen filmet!!!!! Kicsit unom ezeket a hulladék blockbustereket.
Nem annyira jó, mint a híre, de rendben van. Hood kapott egy jó forgatókönyvet meg egy csapat még jobb színészt, és nem rontotta el.