2015-ben a Star Wars vitte a prímet sci-fi terén, legalábbis abban egyetérthetünk, hogy bevétel terén mindenképpen. Idén jön a spin off, amely bizonyára visszafogottabban fog teljesíteni, illetve megérkezik a következő Star Trek, amelynek előzetesével kevesen voltak elégedettek. Roland Emmerich újra rombolhat-tombolhat és lesz egy-két kisebb költségvetésű, de ígéretes darab is a felhozatalban.
A Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens) hatalmas bevételre tett szert. Idén jön a spin off, amelyben nem lesz fénykard, nem lesz jedi. Bár azért még Darth Vader feltűnhet a Rogue One-ban, hiszen a történések az Új remény előtt fognak játszódni. Ebben néhány lázadó ellopja a Halálcsillag terveit. A Godzillával világhírnévre szert tevő Gareth Edwards dirigálhat a forgatáson. 2016. december 16-án mutatják be a filmet, a főszerepet Felicity Jones játssza, Diego Luna, Jiang Wnd, Mads Mikkelsen, Forest Whitaker és Ben Mendelsohn erősítik a produkciót, Alan Tudyk pedig motion capture felszerelésben mászkálhat a munkálatok alatt.
A Függetlenség napján az idegenek megkapták a magukét. Az emberiség felhasználta a technológiáját. Sejtik, hogy egyszer újra eljönnek, így közös erővel kiépítik a rendszert, ami megmentheti a Földet az újabb támadástól. Roland Emmerich elkészíthette a folytatást, a Independence Day: Resurgence-t, amiből Will Smith kimarad és a film vírusoldaláról kiderül, hogy karakterét ki is nyírták. Jeff Goldblumból a Földi Űrvédelem főnöke lett, a Holdon tevékenykedik. Sela Ward játssza az Elnököt, aki sokkal keményebb Whitemore-nél és nem fél megmutatni a hatalmát ha arra kényszerítik. Tudja, hogy az idegenek egy napon vissza fognak térni. Patrick St. Esprit lesz a védelmi miniszter, William Fichtner egy tábornok bőrébe bújhat.
Miután a Star Trek reboot sikerrel vette a megmérettetést és a folytatás is szépen teljesített J.J. Abrams a Star Wars kedvéért kiszállt a rendezői székből. Helyére a Halálos iramban franchise-on edződött Justin Lin került. A forgatókönyv végső változata Simon Pegg és Doug Jones keze alatt született meg. Milyen gondokkal néz szembe az Enterprise legénysége? Egyelőre nem tették közzé, de az biztos, hogy Idris Elba lesz a nagy ellenfél. A Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond) bemutatója 2016 július 22-én esedékes.
2012-ben szerezte meg a Columbia stúdió Az ötödik hullám (The 5th Wave) jogait, Rick Yancey young adult regényének filmváltozata mögé Tobey Maguire és Graham King állt be. 2014-ben Chloe Moretz szerződött le a főszerepre. Az idegenek 4 támadási hulláma szinte elnépteleníti a bolygót. A 16 éves Cassie (Moretz) megtanulta, hogy nem szabad bízni senkiben. Hiszen a lények úgy néznek ki, mint az emberek és megölnek mindenkit, aki eléjük kerül. Céljuk a teljes megsemmisítés. A lány megpróbálja megmenteni öccsét és egyúttal felkészül a következő hullámra. Találkozik egy rejtélyes fiatalemberrel, aki segíthet nekik.
Jön A beavatott (Divergent) következő része. A Lázadó (Insurgent) megrázó leleplezéseit követően Tris és Négyes elhagyják az egyetlen várost, amelyet valaha ismertek. Chicago falain túl könyörtelen harc veszi kezdetét, amely az egész emberiséget veszélyezteti. A vakmerő párosnak el kell döntenie, kiben bízhatnak, hogy kihez lesznek hűségesek. Trisnek pedig ki kell állnia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételét. Márciusban jön A hűséges (Allegiant).
Jeff Nichols negyedik filmje a Midnight Special és ebből sem maradhatott ki Michael Shannon. Ezúttal sci-fit készített, Jaedan Lieberher karakterének furcsa, természetfeletti képességei vannak, amire mások is felfigyelnek. Arra kényszerül, hogy apjával együtt meneküljön az ügynökök elől. Ami kezdetben helyi ügynek látszott hamarosan országos embervadászattá fajul. A harmadik típusú találkozások (Close Encounters of the Third Kind), az E.T. és a Csillagember (Starman) klasszikusok hatottak inspirálóan a rendezőre. 2016. március 18-án kiderül, hogy milyen lett a sci-fi témába ágyazott üldözés.
Tommy Wirkola, a Boszorkányvadászok (Hansel and Gretel: Witchunters) rendezője vette kezelésbe a What Happened To Monday? projektet, amelyet Max Botkin írt még 2011-ben. A történet egy olyan világban játszódik, ahol a túlnépesedés miatt szigorú szabályokat hoztak létre, csakis egy gyereket szülhetnek a nők. Csakhogy az egyik családnál kicsit túllépték ezt a számot, nem kettő vagy három, hanem hét lány jött világra. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez ne tudódjon ki. Wirkola először úgy volt vele, hogy egy férfit kellene leszerződtetni a főszerepre, mivel nem hét nőt akart. De aztán gondolt egy merészet, változtatott álláspontján. Úgy érezte, hogy Noomi Rapace meg tud birkózni 7 szereppel és a színésznő vállalta a kihívást.
2011-ben a Legendary szép summát szurkolt le Ian Fried kezébe a Spectral forgatókönyvéért, amit egy sokkal komorabb és komolyabb Szellemirtók-szerű projektként írtak körül. Adva van egy speciális egység, amelynek tagjait a természetfeletti, ártó szándékú lények ellen képezték ki. A csapatot azért hozzák létre, mert Manhattant ellepték a kísértetek és rájuk hárul a feladat, hogy leszámoljanak velük .Fried olyan prezentációt dobott össze, amelyek más filmekből lettek kivágva és összeollózva, a meghallgatáson mutatta be, hogy milyen vizuális stílusban és megközelítésben képzeli el a filmet. Előadása lenyűgözte a Legendary vezetőit. Az elsőfilmes Nic Mathieu dirigálhatott a munkálatok alatt.
A Terminus sci-fi thriller január 22-én kerül bemutatásra Amerikában. David-et elvakítja egy meteor, aminek következtében súlyos autóbalesetet szenved. Túléli az esetet, rálel egy földönkívüli organizmusra, és a férfi pár napra el is tűnik. Nem csak lánya próbálja megtalálni, hanem a szövetségiek figyelmét is felkelti. De David nem hagyja, hogy elkapják, végre kell hajtania egy feladatot, mielőtt a világnak vége lesz. A Terminus sci-fi thriller január 22-én kerül bemutatásra Amerikában. Marc Furmie írta a forgatókönyvet, a rendezői teendőket is ellátta. Korábban az Airlock-ot dirigálta és az Event Zero szériából készített két epizódot.
Egy 16 éves Marson nevelkedett srác beleszeret egy földi lányba, akivel régóta beszélget. Elhatározza, hogy ellátogat hozzá. Peter Chelsom, a Szerelem a végzeten (Serendipity) és a Hölgyválasz (Shall We Dance?) rendezője már az utómunkálatoknál jár. Britt Robertson, Asa Butterfield, Carla Gugino és Gary Oldman játszanak a filmben. Július 29-én mutatják be a Space Between Us-t.
Keanu Reeves az utóbbi években több bukásból is kivette a részét, ráadásul a kritikák is alaposan földbe döngölték filmjeit. Ellenben a vele készült John Wick akció egészen jó véleményeket gyűjtött be, már csak a bevételen kellene erősíteni. Viszont a pozitív visszajelzések segíthettek Lorenzo di Bonaventura producernek, hogy nyugodtabb szívvel álljon be a színész főszereplésével készülő Replicas sci-fi thriller mögé. Reeves és a régóta tervezőasztalon lévő Passangers sci-fi producere, Stephen Hamel ötletéből formálódik a projekt. A középpontban egy neurológus áll, akinek családja egy közlekedési balesetben meghal. Ám a férfi úgy dönt, hogy a tudomány szabályait félretéve, a kormányzati és hatósági tiltásokra fittyet hányva tudását arra használja, hogy visszahozza szeretteit az életbe. Rendező Tanya Wexler, a Hisztéria (Hysteria) vígjáték alkotója.
Tom Hanks megkedvelhette Dave Eggery regényeit, ugyanis a A Hologram for the King adaptációban leszerződött a főszerepre. Majd bevállalta a szerző másik könyvéből formálódó filmet, egyúttal a produceri teendőket is el fogja látni. Van már forgatókönyvíró a fedélzeten, James Ponsoldt, Az élet habzsolva jó (Spectacular Now) direktora láthatott hozzá a szkripthez, illetve a rendezői székben szintén ő foglal helyet. Emma Watson és John Boyega erősíti a filmet. A regényben egy fiatal nő a The Circle internetes vállalatnál talál állást, amely még saját operációs rendszert is fejleszt. Minden szép és jó, olajozottan működik a rendszer, a felhasználókkal udvariasan bánnak és a tökéletességre törekednek. De mi történik, ha valaki betekintést nyert az e-mailekbe, elolvashatja a közösségi hálón írt üzeneteket és minden személyes dolgot átnézhet?
Steven Shainberg ritkán áll kamera mögé. Utoljára 2006-ban jelentkezett A szépség és a szőrrel (Fur: An Imaginary Portrait of Diane Arbus). Jelenleg Andrew Lazarral, az Amerikai mesterlövész (American Sniper) producerével dolgozhat a Rupture sci-fi thrilleren. Noomi Rapace egyedülálló anyát alakíthat, akit elrabol egy titokzatos szervezet. Lekötözik egy laborban, kérdésekkel bombázzák kórtörténetével kapcsolatban, kiderül, hogy genetikai rendellenességben szenved és igen csúnya dolgok történnek, ha előtör belőle eddig nem ismert természete. Michael Chiklis alakíthatja a Kopasz Alakot, aki elrendeli a nő elfogását.
Jon Spaihts a Sonynak adta el a Passengers sci-fi forgatókönyvét, ahol Morten Tyldum-ot ültették bele a rendezői székbe. Az úriember a Kódjátszma (The Imitation Game) kapcsán fürdőzik a rivaldafényben és az Oscarra is jó esélyekkel pályázik. Korábban Keanu Reeves tartózkodott a fedélzeten és Rachel MacAdams, illetve Reese Witherspoon is megfordult a projekt környékén. Azonban ők már nincsenek kapcsolatban a tervezettel, viszont jelenleg Chris Pratt és Jennifer Lawrence ül a tárgyalóasztalnál. A jövőben játszódó történetben egy kolonizációs űrhajó halad célja fel. A legénység hibernálva várja, hogy véget érjen a hosszú út. Ám az egyikük magához tér és mivel még több évtized van hátra a végállomásig, úgy dönt, hogy egy másik utast is felébreszt, mert nem akar magányos len
Kvantumelmélettel és szubatomi részecskékkel foglalkozó film? Érdekesen hangzik. A DxM sci-fi thrillert Andrew Goth, a Rémjárók (Gallowwalkers) rendezője készítheti. Sam Neill, Tom Payne és Dominique Tipper neveivel találkozhatunk a stáblistán. A sztori szerint rájönnek, hogy miképp lehet valakinek az emlékeit egy másik ember agyába átültetni. A tudósok jóra szeretnék felhasználni mindezt, azonban vannak, akik úgy látják, hogy ezáltal irányítani lehetne sokakat.
M.R. Carey tollából származik a The Girl With All Gifts, majd megírta a forgatókönyvet is. 2015. márciusában Glenn Close, Gemma Arterton és Paddy Considine írt alá a filmre, a rendezői teendőket a tévés projekteken edződött Colm McCarthy látta el. A jövőben az emberiség nagy részét megfertőzte a Ophiocordyceps unilateralis névre hallgató gomba. Akik nem kapták el a bajt szigorúan őrzött területeken élnek vagy éppen a kihalt Földön barangolnak.
Liu Cixin Hugo-díjas regényét használták fel a The Three-Body Problem sci-fihez, amely eléggé költséges vállalkozás, hiszen 200 millió yüanba kerül. A könyv 2008-ban jelent meg, amihez még két folytatást adtak ki. A kínai kulturális forradalom alatt egy titkos program keretében jelet küldenek az űrbe, amit észrevesz egy kihalás szélén álló faj. Úgy döntenek, hogy elfoglalják a Földet. Minderre a bolygónkon is felfigyelnek.
Justin Steele, a Halál és hamvasztás rendezője sci-fit fog forgatni. A Sergeant X főszereplője Gina Carano lesz, de ennél többet sajnos nem lehet tudni a filmről.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Gareth Edwards (Godzilla) rendezi a Rogue One-t!
Colin Trevorrow majd a SW IX-et dirigálja.
Sci-fik közül amit a legjobban várok az Denis Villeneuve Story of Your Life-ja. A Sicario után amit a rendező úr fog még csinálni az nálam kötelező darab.