10

Emmerich Csillagkapu trilógiát csinál

stargateRoland Emmerich évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy nem csak a Függetlenség napját (Independence Day), hanem a Csillagkaput (StarGate) is folytatni akarná. De a sorozat történéseit sem szerette volna figyelmen kívül hagyni. Kemény dió, amit végül nem tudott feltörni. Inkább a reboot mellett döntött, hiszen az egyszerűbb. Sőt, további két filmet is ígért.

Az MGM és a Warner közös sajtóközleménye megerősíti, hogy lesz Csillagkapu trilógia és mindhármat Emmerich fogja dirigálni, Dean Devlin pedig producerként veszi ki a részét a filmekből. Természetesen a nagy szavakat sem mellőzte a rendező, állítása  szerint szörnyen hiányzott már neki, hogy újra visszatérhessen az 1994-ben megálmodott világba és alig várják, hogy  újabb kalandokat mesélhessen el. A közleményből kiderül, hogy a Függetlenség napja 2. és 3. részét együtt forgatja le.

Mielőtt nagyon beleélnék magunkat meg kell említeni, hogy Emmerich jelenleg a Stonewall drámával foglalkozik, majd ezt követően vág bele a Függetlenség napjába, ami nem is egy, hanem két részes lesz. Korábban már esett szó arról, hogy esetleg együtt forgatná le a két felvonást, ám később úgy hírlett, hogy a Fox csak az egyiknek adott zöld utat.

 

10 komment

  1. Ha már Hollywood mindenáron és könyörtelenül új Csillagkapu filmet akar, akkor jó lenne, ha egy a sorozat és a continuum után játszódó filmet csinálna. Vagy kaphatna mozifilmet a Csillagkapu Atlantisz, mert annak nem volt egy sem. Vagy akár összehozhatná a Csillagkapu és a Csillagkapu Atlantisz hőseit egy közös kalandra. Ez lenne a logikus és ésszerű lépés. De neeeem, ezek mindenáron rebootolni akarnak. Marhák. Mondtam már egyszer, hogy a sorozat és a eddigi 3 film tökéletes alkotás, semmilyen reboot, soha, nem múlná őket felül.

  2. Szerintem a sorozatok közül a Continuum az borzasztó volt, az Atlantist élveztem, és az eredeti sorozat is tetszett. Hozzászoktam. De a szívem csücske akkor is a filmvilág. Bár nem értem megint miért kell egy már 20 éve létező filmet újragondolni, ráadásul az eredeti film rendezője… Lehet úgy volt vele, ha már mindenképpen a reboot korszakát éljük, akkor Ő csinálhassa meg, végülis részben az Ő gyermeke. De a sorozatot és az eredeti filmet szerintem is kár lett volna összemosni. A sorozat nagyjából felvette a fonalat a film után, de annyi minden történt benne, hogy csak egy rajongó tudná pontosan mi a fene van. Gondolom ezért akarják újrázni, nehogy túl bonyolult legyen. De nyugi, 20 év múlva megint jön egy újragondolás. 😛

    • Akkor neked is leírom, a sorozatok voltak a remake, Emmerich csak az eredeti koncepciót akarja megvalósítani. Pár éve még az eredeti film folytatását akarták megcsinálni, az eredeti szereplőkkel, de mára azok is kiöregedtek, így jobb újrakezdeni az egészet. Na meg akokr a látványon is lehet turbózni a mai technikával legalább anélkül, hogy korlátozna az első rész.

      Ja, és Continuum sorozat nincs, az csak egy film volt, az Universe-re gondolsz te.

        • Nekem írta. 🙂 És tök igaza van, emlékszem is most már, összekevertem a címeket. Kb mindent megnéztem ami a témában van, csak azt a Universe-t nem bírtam. Az szerintem borzalmas lett.

  3. A sorozat világa sajnos megbukott az utolsó sorozattal, esélytelen, hogy ahhoz folytatást csináljanak. Én bírtam a kibővített univerzumot, (az Universe kivételével), de támogatom ezt a remaket is. Rengeteg mindent ki lehetett volna hozni ebből a koncepcióból, a régi széria már túlzottan lekorlátozza a lehetőségeket. Főleg, hogy rengeteg potenciális néző nem is ismeri őket annyira. És valójában itt a sorozatok képviselik eleve a rebootot, mert Emmerichék nem így képzelték el eredetileg a szériát. Egyébként meg egy reboot megnyitná a lehetőséget egy új sorozat előtt is ebben a világban. Mindenképpen jó ötlet, ez eleve egy könnyed kis széria volt, nem lehet annyira elferdíteni a koncepciót, mint a Star Trek remake tette.

  4. Tényleg-tényleg, a Continuum az Ori harc lezárása volt, a Universe volt a vacak sorozat, köszi! 🙂

    Annak kétszer álltam neki, először 3-ig jutottam, utána folytattam onnan ahol abbahagytam-fél évvel később, de az 5. résznél tovább nem bírtam…

  5. Mondjuk nehéz volt hozzászoknom az első sorozathoz is. Az első három évad nekem döcögött, nem is kaptak rá annyi pénzt, az látszott. A zene is a réginek a felhasználása volt.
    Ettől függetlenül sajnáltam az SG1 és Atlantis befejezését. Újra nem nézném, de tetszettek. (Így is vagy kétszer láttam a TV-ben, hála az ismétléseknek.)

  6. Összességében viszonlyag földhözragadt és komoly sci-fi volt, főleg Emmerich munkásságát nézve. Azóta csak tonna CGI meg humor – már akinek – van. Ha tényleg komolyan gondolja és beleteszik az időt és energiát, ám jöjjön, de kétlem h ez lesz, meg hát Kurt Russelek se rohangálnak manapság Hollywoodban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *