7

Közeleg a Csillagkapu reboot

VariousRoland Emmerich és Dean Devlin nem csak a Függetlenség napját (Independence Day), hanem a Csillagkaput (Stargate) is elővették pár évvel ezelőtt. Utóbbiból trilógiát akartak készíteni korábban is, de aztán jött a sorozat és feladta a leckét. Miképp tudnának újabb filmet gyártani, hogy a szériához is hűek maradjanak? Így inkább a reboot mellett döntöttek. Devil a Varietynek nyilatkozott ezzel kapcsolatban.

„Ez nem az a film, amit csak úgy folytatni lehet 20 év múlva. Egy trilógiát szeretnénk készíteni, ennek az egyedüli módja, hogy visszamegyünk a legelejére és az újrakezdjük.” – Az 1994-es produkció után az MGM Devlin és Emmerich részvétele nélkül a tévében folytatta a sztorit.

„Régen elvették tőlünk a franchise-t és egy szülőt eléggé nehezen érint, ha gyereke máshova kerül, még akkor is, ha az új helyen jó sora van.” – mondta Devlin.

A 90-es évek elején senki sem akart nagyobb összeget invesztálni a műfajba, de a költségek megtérültek, közel 200 millió dollárt hozott a film és VHS-en is eléggé jól fogyott. „Amikor a Csillagkaput akartuk elkészíteni minden hollywoodi stúdió azt mondta, hogy a sci-fi műfaj halott. Roland és én viszont nagyon szeretjük a sci-fit, szerintem részben ennek köszönhető, hogy működött a film. Mi nem kifejezetten arra törekedtünk, hogy olyasmit hozzunk létre, ami kasszasiker lesz. Azonban manapság már mindenhez úgy állnak hozzá, hogy egy mozis univerzumot akarnak létrehozni, nem csupán folytatásokban vagy trilógiákban gondolkodnak. Szóval amikor elkezdtünk újra dolgozni rajta esélyünk nyílt bővíteni a a történeten. Az alapokon nem változtattunk, de lehetőségeink száma eléggé megnőtt.”

10

Emmerich Csillagkapu trilógiát csinál

stargateRoland Emmerich évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy nem csak a Függetlenség napját (Independence Day), hanem a Csillagkaput (StarGate) is folytatni akarná. De a sorozat történéseit sem szerette volna figyelmen kívül hagyni. Kemény dió, amit végül nem tudott feltörni. Inkább a reboot mellett döntött, hiszen az egyszerűbb. Sőt, további két filmet is ígért.

Az MGM és a Warner közös sajtóközleménye megerősíti, hogy lesz Csillagkapu trilógia és mindhármat Emmerich fogja dirigálni, Dean Devlin pedig producerként veszi ki a részét a filmekből. Természetesen a nagy szavakat sem mellőzte a rendező, állítása  szerint szörnyen hiányzott már neki, hogy újra visszatérhessen az 1994-ben megálmodott világba és alig várják, hogy  újabb kalandokat mesélhessen el. A közleményből kiderül, hogy a Függetlenség napja 2. és 3. részét együtt forgatja le.

Mielőtt nagyon beleélnék magunkat meg kell említeni, hogy Emmerich jelenleg a Stonewall drámával foglalkozik, majd ezt követően vág bele a Függetlenség napjába, ami nem is egy, hanem két részes lesz. Korábban már esett szó arról, hogy esetleg együtt forgatná le a két felvonást, ám később úgy hírlett, hogy a Fox csak az egyiknek adott zöld utat.