2010 áprilisában a Warner 3 millió dollárt csengetett ki Dante W. Harpernek, ennek fejében le kellett szállítania egy forgatókönyvet Hiroshi Sakurazaka 2004-ben megjelent All You Need is Kill mangájából, A szkripten később. Joby Harold, Steve Kloves, Christopher McQuarrie, Tim Kring és Jez Butterworth is dolgozott, majd Alex Kurtzman & Roberto Orci piszkált bele.
A stúdió szerette volna elérni, hogy Brad Pitt szerződjön le a filmre, de nem sikerült egyezségre jutni vele, de Tom Cruise-t érdekelte a sci-fi akció. Emily Blunt (Berenice Bejo-t ütötte ki a nyeregből) pedig Rita Vrataski kommandósnőt játszhatja. Jeremy Piven az utóforgatás során került be a produkcióba. A rendezői székben Doug Liman ült.
A közeli jövőben járunk, űrlények támadják meg a Földet, könyörtelenek és senki nem állhat az útjukba, nincs sereg, amely vissza tudná verni őket. Bill Cage alezredes soha nem vett részt egyetlen ütközetben sem, de most eljött az idő, hogy fegyvert ragadjon. Csak néhány percet tölt a csatatéren, mielőtt megölik. Erősen meglepődik, amikor a harc reggelén újra felébred. Újra és újra részt kell vennie a könyörtelen összecsapásban és minden egyes alkalommal elhalálozik. De Cage egyre tapasztaltabb lesz és ügyesebb lesz, köszönhetően Vrataskinak.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Az Exoskeleton-ok miatt megragadott a bemutató, de Tom Cruise-tól kiráz a hideg… :\
Engem inkább Liman zavar. A Hipersándor után mit várjak tőle?:)
Jujj. Odáig nem jutott az összfüggés-keresésben. 🙂
Ha a Hipervándor rendezőjéről van szó, akkor félek tényleg az előzetesben el is lőtték az összes puskaport… 🙁
Na de két Bourne-t is tőle kaptunk, szóval van itt mindenre esély 😀
Csak az első Bourne filmet rendezte!Meg ő csinálta a Mr. és Mrs. Smith-t is.
Jó Blunt-ot látni kemény csajként. Viszont Cruise eléggé megfáradtnak tűnik..
A híresztelések ellenére Cruise is öregszik! 😉
Valaki megmondana nekem mi a dal cime ami az elozetes alatt fut?
talán valami új Jóhann Jóhannssontól
Na, akkor ez most meg szeretném nézni. Kit kérjek meg?! 😀 Engem ez most nagyon felcsigázott!!!!
Az Avatar hadserege a Forráskód ellen 😀 Várós 🙂
Jó sokat kell még aludni, hogy lássuk, de jó lesz ez. érzem 🙂
Amúgy kb. ilyen izmosnak kénne lennie a WonderWoman-t alakító csajnak is.
Az izomzat okés, de mellbőség terén kissé gyenge lenne hozzá. 😀
Jajj, csak nehogy az legyen a sorsa, mint az Elysiumnak.
Gyász.
🙂
Jónak tűnik,csak miért Cruise-al rontják le az összes kicsit is eredetinek tűnő sci-fit mostanában? Azon csodálkozok, hogy a Jupiter Ascendingből kimaradt valahogy.
Ígéretesnek tűnik. Tetszik, hogy nem mindig csatázni megy mikor felkel. Tom Cruise-t megkel szokni hátha jó lesz még attól. Emily Blunt sexy.
Félelmetesen unalmasnak tűnik. Valszeg az is.