0

Box Office: “De hova tűnt Damon Hill?”

0plDe hova tűnt Damon Hill? – harsogta Palik László egy Forma 1-es meccsen, majd kiderült, hogy a versenyző nagyon is megvan. A hétvégi bevételi lista adatait böngészve a klasszikus Palik mondat fogalmazódhat meg bennünk kicsit átköltve: „De hova tűnt Keanu Reeves??” A top 10 végéhez közeledve észrevehetjük, hogy ő is megvan. A 47 Ronin szamuráj fantasy a 9. helyen tudott zárni az év utolsó hétvégéjén, még 10 millió dollárt sem tudott összekaparni, a szerdai és csütörtöki eredményekkel együtt sikerült összehoznia 20 millió dollárt.

A Carl Rinsch által készített produkciót baljós fellegek árnyékolták be. Kiderült, hogy a reklámfilmes abszolút nem állt a helyzet magaslatán a munkálatokon, a költségek egyre csak emelkedtek és még néhány hét utóforgatást is el kellett rendelni. A producerek azért borultak térdre, hogy minimum úgy teljesítsen, mint a hasonló problémás múltú Z világháború, ám hiába rimánkodtak. Már akkor szívhatták a fogukat a fejesek, amikor Japánban a kasszáknál alaposan leszerepelt a film és most kiderült, hogy Amerikában is csúnyán beég a 47 Ronin. Így az Universal sem zárja szépen az évet, mellesleg 2013-ban a Szellemzsaruk után újabb fájdalmas bukással kénytelen megbékélni. A kritikusok nem bántak kesztyűs kézzel a Reeves főszereplésével készült fantasy-vel, 12 %-on áll a Rottenen

Sylvester Stallone sem fogja kedvenc évei között emlegetni 2013-at. A Grudge Match bokszvígjáték ugyanis nem sok embert érdekelt. Talán csak kevesen hagyták ki a lehetőséget, hogy Rocky Balboa vs. Jake La Motta meccsként írják körül a film, hiszen Stallone és Robert De Niro is játszott már „bunyós” alkotásban. Ám a kritikusok nem hatotta meg, hogy milyen színészek csépelik egymást a ringben, 21 %-os átlagot tud felmutatni a Rotten Tomatoes-on. És a bevétel? 7 millió dollár, ezzel még a top 10-be se fért bele. A Fejlövés és a Szupercella után még egy bukás.

No de inkább nézelődjünk egy kicsit a bevételi lista elején. Sajnos a Wall Street farkasa képtelen volt arra, hogy érmes helyen végezzen. Ugyanakkor Martin Scorsese rendezése inkább olyan film, ami nem az első hétvégéjén gyűjti be bevételének tetemes részét és mivel 3 órás produkcióról van szó, így kevesebb előadást is tudnak tartani. A rendező korábbi díjgyanús művei, az Aviátor, a New York bandái és a Hugo is november-december táján startolt el, mindegyik alacsonyabb összeget tudott összegyűjteni pályafutása elején. Ezekhez képest a Wall Street farkasa sokkal jobban tudott indulni, 18 millió dollárt szedett össze a hétvégén.

Ben Stiller a a Trópusi vihar után ismét beállt a kamera mögé, a Walter Mitty titkos élete remake-jével próbálja az ünnepek és a szünidő alatt becsalogatni az embereket a filmszínházakba. Erőfeszítései eddig nem térültek meg, egy átlagos sztori köré épített kalandtúra 13 millió dollárt fialt a víkenden, öt napos bevétele 25 millió dollárra rúg. Mivel inkább családi szórakozás volt a fő szempont és nem a szobrocskák gyűjtögetése a nem túl erős kritikusi vélemények hatására előfordulhat, hogy hazájában alaposan leszerepel.

És említsük meg a Beleive koncertfilmet is. Jon Chu már sikerre vitt egy korábban Justin Bieber nevével fémjelzett projektet, a Never Say Never 29 millió dolláros hétvége után 73 millió dollárral hagyta el végleg a mozikat. Olybá tűnik, hogy Bieber karrierje és vonzereje hanyatlóban, hiszen a Bilieve csak 2 millió dollárt volt képes összekaparni, öt nap alatt négy milliót.

Limitáltan indult az August: Osage County, 5 moziból 179.500 dollárt söpört be, 2 helyen kezdett a Lone Survivor, amely 155.400 dollárt kasszírozott, az Invisible Woman dráma pedig 3 filmszínházból 58.300 dollárt gyűjtött be.

Régebben bemutatott filmek: A közönség ezen a hétvégén a Smaug pusztaságát részesítette leginkább előnyben és közel 30 millió dollárt adtak ki. A Jégvarázs nézettsége erősen megnőtt, úgy 47 %-kal emelkedtek a jegyeladások az animációs filmre. Igazán jó döntés volt a Paramount döntéséről, hogy végül engedélyt adott az Anchorman 2-re, ami valószínűleg könnyedén áthalad majd a 100 milliós vonalon, második víkendjén már annyit gyűjtött, mint az első rész egész pályafutása során. Szépen tartja magát az Amerikai botrány is, ami átszáguldott a 60 millión, a Mr. Banks megmentésére jótékony hatással voltak az ünnepek, ugyanis 50 %-kal növekedett a bevétele.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

A hobbit Smaug pusztasága

29,80

190,30

– 5,3

225

Jégvarázs

28,84

248,36

+ 46,9

150

Anchorman 2

20,15

83,66

– 24,7

50

Amerikai botrány

19,55

60,03

+ 2,3

40

A Wall Street farkasa

18,51

34,30

100

Mr Banks megmentése

18,51

34,30

+ 50,0

35

Walter Mitty titkos élete

13,00

25,59

90

Az éhezők viadala: Futótűz

10,20

391,12

+ 16,4

130

47 Ronin

9,86

20,57

200

A Madea Christmas

7,40

43,71

– 11,7

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *