Meir Zarchi 1978-ban 80.000 dollárból készítette el a Köpök a sírodra brutális filmet. Ultra erőszakossága miatt több országban is betiltották, egyes helyeken csak megvágva, de még így is R 18+-os kategóriába sorolva adhatták le. Az erőszakos filmet egy nem hivatalos folytatás követte 1993-ban, amiben ismét Camille Keaton volt a főszereplő. Érdekesség, hogy 1985-ben pedig egy remake is készült Naked Vengeance címmel. Az utóbbi évek feldolgozás hulláma Zarchi alkotását sem kerülte el, előszeretettel érkeznek a különféle horror remake-ek, amelyek közül talán csak A sziklák szeme és a Texasi láncfűrészesre fogható rá, hogy jobban sikerült. A Köpök a sírodra régi verziójához nem volt szerencsém, viszont a 2010-es változat megtekintése után nem is vagyok rá kíváncsi. Nem arról van szó, hogy a remake gyenge lenne, hanem arról, hogy most már el tudom képzelni, hogy anno miért tiltották be és ha még ennél is keményebb, akkor nem igazán fűlik hozzá a fogam, hogy háborogjon a gyomrom.
Jennifer alaposan felszerelkezve, finom borral és erős piával, sok kajával és némi fűvel felszerelkezve vidékre utazik egy távoli kisváros közelében lévő kis házikóba, ahol nyugodtan meg tudná írni következő regényét. A helyi vagány fickóknak természetesen tetszik a lány és fantáziálnak is róla. Először még csak kukkolgatnak, ami ijesztegetésbe csap át, majd a tettek mezejére lépnek, betörnek hozzá. Alaposan helybenhagyják, többen megerőszakolják, majd nyugodt szívvel végeznének is vele, ám a meggyötört nő beleveti magát a közeli folyóba. A testét nem lelvén pár hét múlva minden visszatér a régi kerékvágásba, ám Jennifer túlélte a borzalmakat és nem az igazságszolgáltatásra bízza a kegyetlen fickókat, hanem saját maga áll véres és kegyetlen bosszút.
Erőszakos, véres filmekkel Mississippit lehetne rekeszteni, tehetségtelen rendezők harmatgyenge színészekkel leforgatják a pár ezres költségvetésű filmjüket, amelyek se nem borzongatóak, se nem félelmetesek és a legütősebb jelenetnek szánt percek is csak egy erős ásítást tud kicsikarni a nézőből. Elsőre Steven R. Monroe-ból sem nézné ki az ember, hogy egy pszichológus oldalakat tudna írni róla. Ócska B filmeken, az Ogre, a Wyvern vagy a Storm Cell edződött, ezek esetében elég csak az előzetest vagy néhány képet megnézni, hogy tudjuk miféle művek is lehetnek. Ám a Köpök a sírodra esetében összekapta magát, olyan, mintha egész életében erre a lehetőségre várt volna.
A film első percei után Jennifer szenvedéseit láthatjuk, ahogy egyre inkább látszik, hogy nincs menekvés számára és feltartóztathatatlanul sodródunk a sejthető végkifejlet vége egyre jobban nő a feszültség és annál inkább gyűlik a haragunk a falusi sötét lelkületű alakok iránt. A produkció első fele abból áll, hogy szadista módon kínozzák az írónőt. Alig várjuk, hogy megkapják a magukét. És bizony megérkezik a bosszú, a nő hátáról már csak a fekete szárnyak hiányoznak, hiszen a Halál Angyalaként csap le rájuk és nem fél perc alatt végzik be evilági sorsukat. Író lévén a nő termékeny fantáziával rendelkezik (talán még a Fűrészt is megnézhette párszor) és hasonló kegyetlenségbe részesíti a rajta erőszakot tévő egyéneket. A produkció második felére a feszültség alábbhagy, de csak azért hogy a borzalom töltse ki teljesen a megüresedett helyét. Mert hát borzalmas dolgok történnek, igen, vágytunk arra, hogy a Fájdalom felmutassa a középső ujját a fickóknak és az irántuk érzett gyűlölet a kegyetlen revans eljövetelekor csökkenhet ugyan, de szánalmat nem fogunk irántuk érezni.
Nem A kategóriás színészeket gyűjtöttek össze, de a jelen lévő „jóemberek” teljes mértékben megállják a helyüket. Sarah Butler eddig csak sorozatokban, tévéfilmekben játszott, számára nagy lehetőség volt a szerep, talán még viszontlátjuk. Hátborzongató, ahogy az alkotás második felében alig érthetően, halkan, nyugodt arccal hajtja végre durva tervét. A horrort csak erős gyomorral rendelkező, edzett horrorrajongóknak tudom javasolni. A Köpök a sírodra székbeszegezős/székbe erősen belesüppedős film, amelynél félő, hogy kiszakad a háttámla, mikor egyes borzalmak láttán hátrahőköl a néző. Egy biztos, személy szerint nem nézem meg még egyszer.
imdb: 6,4
rottentomatoes: 37 %
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Nálam akkor ez kötelező darab! Bírom az ilyen filmeket!
Láttam már sokkal jobbat is a kategórián belül, de meglepően jól sikerült, teljesen korrekt darab. Ennyire nulla történetből és semmilyen karakterekből olyan filmet hoztak össze, amin lehet izgulni és borzongani is, anélkül, hogy átmenne gagyiba.
Aki az eredetit is tervezni megnézni, javaslom, hogy a remake-kel kezdje, mert utána a ’78-as változat olyan lesz, mintha paródia lenne 😀
Már szedem is. Tetszik az alapötlet, az Eden Lake-re hajaz (vagy az erre), az meg nagyon jó volt, szóval rögtön előnnyel indul nálam a Köpök a sírodra. 🙂
Azt hiszem, megnézem.
Bár az Inside, a Frontier(s) és a Martyrs az kicsit nekem is sok volt (főleg az Inside). Viszon a Láttam az ördögöt (I saw the Devil/Akmareul boatda) az utóbbi idők egyik legjobb, hasonló témájú filmje. Szerinem.
Ez a film inkább sokk, mint sok:) Spoiler: Lehet öregszem, de pár jelenetnél azért a gyomrom is megmozdult, pl. mikor az egyik erőszaktevő szájába benyomta a csaj annak levágott farkát.
@koimbra: Ezek után meg kell nézni 😀 Na jó, nem a farok rész miatt, amúgy is érdekelt xD
@koimbra: nekem az a jelenet ismerős volt az egyik Stephen King regényből, ezért nem értékeltem annyira 🙂
@Dr.Jones: Végső soron azért nem veszem elő soha többet, mert gyakorlatilag másfél óra kínzás, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Meg lehet ezt rosszul is csinálni, a rendező úr lecsekkolása után nem számítottam többre egy közepes horrornál. De itt odatette magát, akadt jó pár jelenet, hogy nekifeszültem a szék háttámlájának. A forgatás végén mindenkinek javasoltam volna egy pszihológiai vizsgálatot:D
Vannak beteg filmek, ez is kb az.
A Visszafordíthatatlan ugrott be, abban is 10 percig erőszakolták szegény Beluccit. De ha beteg filmre gondolok, akkor az Frontière(s) jut eszembe.
@koimbra: Szerintem ez még egy elfogadható mennyiség volt, ezért tökéletes olyanoknak, akik csak ismerkedni szeretnének a kínzós horrorokkal. Hasonló témában ajánlanám a The Loved Onest, vagy ha valaki tényleg másfél óra tömény kínzásra vágyik, a Grotesque-t. Na, az már az én gyomromra is hatással volt.
nyugodtan nézd meg az eredetit, nagyon ratyi, kínodban röhögni fogsz:) amúgy van egy norvég “változat” is, Hora néven, na azt már érdemesebb megtekinteni.
minden tiszteletem a droidé, de az europai és àzsiai horrorok koràban ezek az amerikai ‘horrorfilmek’ max vasàrnap, mise helyett jöhetnek szàmitàsba. mint a heineken, lànyoknak inni, férfiaknak kezet mosni 🙂
tessék ezeket csekkolni:
Grotesque
Inside
Frontier(s)
I saw the devil
Philosophy of a knife
Men behind the sun
Audition
Cavaliers
Ils
Eat the schoolgirl
A Serbian Film
vagy a szerintem-2010-màsodik-legjobb-mozija: Martyrs
@borleszk: Azért túlzásokba ne ess. Jó az Inside iszonyú durva, az tény, a Frontiers néhány kemény pillanattól eltekintve nem vészes (sőt szerintem elég szar film). Az Auditionban van össz-vissz 1 darab kínzás, vizuálisan az sem sokkol annyira, bár hatásos az is igaz. Az Ils-ben pedig semmi vér nincs, mondjuk azt a filmet én nagyon bírom, iszonyú feszült.
Hát igen, a Szerb film! Az eddigi legbetegebb film amit láttam, majdnem kikapcsoltam egy bizonyos jelenetnél…
Mikor a post közepén jártam arra gondoltam h olyasmi film mint az utolsó ház balra, meggyalázott nö aztán boszú. Viszont mikor a kommentekben a grotesquehez hasonlítotátok akkor kétségeim lettek hogy megnézzem e mert a grotesquet 15 perc után lekapcsoltam, egyszerüen undoríto volt.
Nah majd meglátjuk. Egy esélyt azért adok neki.
Egyetértek “borleszk” nevű felhasználóval , és elkezdtem beszerezni az általa felsorolt műveket (illetve a “Szerb film”-et nem merem bevállalni, mert az már túl extrém egy bizonyos dolog miatt).
Nekem tetszett a “Köpök a sírodra” című alkotás, korrekt a színészi munka , a rendezés , de valami hiányzik belőle…
(lehet velem van a baj)
SPOILER >>>>
azt azért furcsállom hogy R besorolású filmnél a főhősnő hátsóját , melleit látjuk ,de fanszőrzetvillantás még árnyalatnyi sem… ez most tudom “szőrszálhasogatás”…
SPOILER vége.
Köszönöm hogy láthattam és megismerhetek ilyen filmeket is.
hm, mar jon le, kivancsi vagyok nagyon…
Hát ez elég izé. Nehezemre esik megérteni a kínzósfilmek kedvelőit, de feltételezem: gyenge a fantáziájuk, ezért kénytelenek ilyen csodákkal birizgálni, közben egyre inkább deszenzibilizálva magukat, és amelyik műalkotás magasabban ugrik át a küszöb felett, az számít jónak. Mondjuk nekem a borzongáshoz elég elgondolni a tényt, hogy pl. a birodalmi japán katonaorvosok élveboncolásokkal készültek fel a sebesültek ellátására, vagy hogy a női körülmetélés mennyire elterjedt ma is, vagy valami ilyesmi, de nem vagyunk egyformák.
A film imdb oldalán van egy topik arról, vajon ki szenvedte el a legsúlyosabb kínzást. A karakterek nem léteznek, a színészek játszották a jeleneteket, tehát az események legvalóságosabb szenvedést tapasztaló szereplője nyilvánvalóan a néző. Szegény, általában tehetetlen áldozatot belerángatják az egybitesre vágott álmoralitásjátékba (ill. trailerébe és plotjába) ahol a pozitív hős egy sorozatgyilkos, utána meg kénytelen az imdb-n a sávszélességileg hátrányos (egybites) helyzetűek fröcsögösét olvasni, hogy aki nem tapsol, erőszakolókat védelmez.
Csoportosan, hosszan, emberölésre készülve erőszakolni igen súlyos bűncselekmény, viszont asszem nem aljas indokból (ld. bosszú), különös kegyetlenséggel (ld. a filmet) az elkövetőkön elkövetett emberöléssel büntetendő. Az a videofelvétel kiváló bizonyíték lett volna. Néhány évtizede még a tárgyalásról sétáltak volna ki a tettesek eljárási hiba miatt, és Piszkos Harry lövöldözi le őket negyvennégyes magnummal, bezzeg ma már csak a primitív tunkolás megy. Igaz, őszintébben, és a képminőség is jobb a blogdelnarco.com-énál.
Ténylag, hősnőnknek nem kellett volna a csúnyák szüleit is kibeleznie, meg az egész közösséget, amiért degenerált ösztönlényeket neveltek ill. hagytak maguk körül randalírozni?
Most azt a filmet várom, amelyben a szelíd, ártatlan és jólelkű, kissé retardált farmergyereket mindenki gúnyolja és kiközösíti, az iskolában a lányok kinevetik mikor virágot visz nekik. Csőszerelő lesz, biorobotként kezelik. Aztán amikor a távoli városból érkezett nagyképű írónő hirtelen riadalmában, teljesen provokálatlanul lefújja paprikasprével és még neki áll feljebb, valami eltörik Joe-ban, halálra erőszakolja, utána pedig az iskolai emlékkönyvet használva hasonlóan cselekszik minden régebbi kínzójával. Remélem így justifiable 🙂
@evergreen976: Pedig volt benne az is.
Összességében egy jó film volt, de az embernek nem nagyon van kedve újranézni. Brutális. Persze láttam már ennél kegyetlenebbet is, de itt is voltak oylan jelenetek, amelyek undorítóak voltak.
Nem tudom ki írta ezt a cikket, de valami mimóza lelkű kötsög emós lehetett!!!!! Hát akinek ez gyomorforgató és többet meg se nézi, mert olyan durva az még nem látta a Kannibál holokauszt-ot. Nem vagyok nagy horror-fan, meg nem erre élvezek otthon, de néha azt is megnézem. A filmmel bajom nem volt, de teljesen mások voltak az elvárásaim elolvasva a cikket. Így csalódás az egész.
@Tipca: Az eden lake szerintem sokkal jobb volt.
Ez a film nagyon nem tetszett. Az a rész, amikor megerőszakolják, tényleg kemény. De onnantól (is) nagyon kiszámítható volt
Azt nem nagyon értettem, hogy ok, ruhákat még lop valahonnan, de kocsit is? Meg honnan tudta, hogy milyen tanárnőnek kell kiadnia magát a seriff családjánál?
A remake tökéletes meggyalázása az 1978-as eredetinek:
http://cassetto-tiroir.blogspot.hu/2018/05/nemi-eroszak-filmvasznon-1.html