James Cameron megjósolta, hogy egy évtized múlva már szemüveg nélkül is élvezhetőek lesznek a 3D-s filmek. Persze vannak olyan emberek, akik azonnal hülyeségként könyvelik el ezeket a gondolatokat. Most bukkantam (egyébként pár hetes hírre), hogy az Apple azonban úgy véli, hogy igenis lehetséges és szakembereik gőzerővel dolgoznak egy ilyen technológia megalkotásán. Az Apple ezen túlmenően azt szeretné, hogy a 3D-s hatás minden szögből ugyanúgy élvezhető legyen, azaz bárhova is ül a néző, ugyanazt az élményt kapja. Az elképzelés az, hogy egy olyan projektoros rendszert dobnának piacra, amely egyetlen vetítővel működne, a jobb és bal szem számára nem ugyanazt pixelt fogja tükrözni. Azt ígérik, hogy nem fog túlságosan sokba kerülni, bár hogy ez mit is jelent konkrétan, azt még nem tudni. Mindenesetre most egy jobb 3D-s televízió fél millió Ft. környékén van és becslések szerint csak 2015 környékére csökken le úgy az ára, hogy az úgy-ahogy elfogadható legyen egy átlagember számára is.
Az Apple arra is kitért, hogy a piacon lévő mostani termékek – mint pl. a Nintendo 3DS vagy a Toshiba – elég gyér, gyenge minőséget képesek csak felmutatni. Ugyan nem ismert, hogy a cég mikorra tudja bemutatni a terméket, de igyekezniük kell, mivel a Phillips vezetői azt ígérik, hogy pár éven belül ők is be fognak mutatni egy olyan technológiát, ami lehetővé teszi, hogy szemüveg nélkül is vígan nézhessük a 3D-s műsorokat. Innentől pedig már csak egy apró lépés, hogy a moziban se izguljanak azért a dolgozók, hogy a kedves nézők lenyúlják-e a drága szemüveget.