Natalie Portman eléggé elfoglalt volt az utóbbi időben. A Black Swan és Thor mellett játszott a Your Highnessben és a Csak szexre kellesz (No Strings Attached) filmben. Ezeken kívül bevállalta a The Other Woman (korábban Love and Other Impossible Pursuits címen futott) produkciót is, amely a színésznő által alapított produkciós vállalat, a Handsomecharlie Films első alkotása. A forgatókönyvet Ayeler Waldmen regénye alapján Dan Roos írta és a rendezői teendőket is ellátta. Portman egy ügyvédnőt játszik, aki elcsábítja főnökét, aki elválik feleségétől, a hölgynek pedig valahogy boldogulnia kell mostohafiával, ráadásul bekövetkezik egy tragédia is.

Lee Tamahori az Egykoron harcosok voltak (Once Were Warriors) rendezője lehetőséget kapott, hogy tehetségét a nagyobb költségvetésű akciófilmek terén is kamatoztathassa. A Halj meg máskor (Die Another Day) James Bond film után két súlyos buktába is belenyúlt, az egyik az xXx folytatása, a másik pedig a Next – A holnap a múlté volt. Ez utóbbit 2007-ben tette le az asztalra, azóta nem készített semmit. 2011-ben a The Devil’s Double akció-drámával érkezik, amelyben Dominic Cooper játssza a főszerepet. Cooper Latif Yahiát formálja meg, aki a 80-as években Szaddám Husszein szadista fiának, Uday Husszeinnek az alteregója volt.



Három szélesebb körű bemutató is akadt Karácsony hétvégéjén. Az Apádra ütök harmadik része már szerdán a mozikba került, az Utódomra ütök vígjátéknak 34 millió dollárt sikerült összegyűjtenie. Az első rész 28,6 millióval, míg a második felvonás 46,1 millióval indult útnak. Az imdb-s 5,3 -es átlag, illetve a Rotten Tomatoes-on látható 11 % azt mutatja, hogy nem sikerült valami jó, hogy Ben Stiller és Robert De Niro ismételten egymást figyelik. A minőség hiánya azonban úgy látszik, hogy nem zavarja annyira a nézőket és ismét sikert könyvelhet el a stúdió és talán pár év múlva jön a negyedik felvonás. Második helyen kezdett a Coen tesók feldolgozása, A félszemű (True Grit). Elmondható, hogy a Coen fivérek egyetlen eddigi rendezése sem tudott még 25,6 milliónál többel nyitni, sőt egyetlen művüket sem mutatták még be 3000-nél több moziban. Az imdb-n 8,5-en áll, a Rottenen pedig 94 % az átlaga. A Gulliver utazása újabb adaptációja teljesen hidegen hagyta az emberek, a 3D-s kaland-vígjáték csupán 7,2 millió dollárral tudott nyitni, ami láttán talán Rob Letterman ismét visszatér az animációs produkciók térfelére.
A The Albuquerque Journalban jelent meg egy cikk a Marvel grandiózus szuperhős filmjéről, a Bosszú Angyalairól (vagy Bosszúállókról). Az újság megemlíti, hogy Joss Whedon a filmet az Albuquerque Studiosban fogja forgatni és a munkálatok áprilistól szeptemberig zajlanak. Ezen kívül az is olvasható, hogy Thor, Amerika Kapitány és Vasember két földön kívüli faj viszályába, a Skrullok és a Kree-k viszályába is belekeveredik. (A wikipedián angolul 
.jpg)