1

Gru 3 (Despicable Me 3)

gru3magyarposzer

Azon túlmenően, hogy a stúdiók egymással versengve húznak be maguknak újabb strigulákat a franchise szó mellé van még egy igen fontos dolog, amiért újabb és újabb folytatásokat gyártanak. A Verdák 3. része esetében konkrétan 10 milliárd dollárról beszélünk, amelyet az animációs filmben látott játékok generáltak a kiskereskedelemben. Nem tudom, de erősen sejtem, hogy Gru és a sárga kis Minyonok még többet hoztak a konyhára. Itthon is felettébb népszerűek, és hát ugye vidéken is előszeretettel hívják fel egyes eseményekre szalmabálákból készült Minyon figurákkal a figyelmet. Hiszen a cuki gügyögő apróságokkal készült alkotás is bő 1 milliárdot hozott a mozikban.

gru3kep1

Ennek fényében el kellett készíteni a Gru 3-at, ahol láthatóan több ötlet volt az asztalon és nehezen tudtak lemondani bármelyikről. A címszereplőt kitessékelik az Antigonosz Ligából, de nem jut ideje az unatkozásra, mivel kiderül, hogy van egy soha nem látott ikertestvére. A valamiért malacokat kedvelő fivér alig várja, hogy akcióba lendülhessen és igazán durva dolgokat művelhessen. Elsőként is a Hollywoodból kitaszított egykori gyereksztárral gyűlik meg a bajuk, mivel miután Balthazar már nem játszhatott gonoszt, inkább élőben próbálta ki, hogy milyen lehet. Eléggé jól, rablásai során Peter Quill módra menő 80-as évekbeli slágereket hallgat.

gru3kep

De míg Gru és Dru ismerkednek egymással, illetve próbálják megtalálni a közös hangnemet, addig egy másik szálon Lucy is helyt akar állni anyukaként, ebből leválva egy másik mellékszálon Agnes mindenképpen szeretne egy unikornissal találkozni. És ez még nem minden, mivel a Minyonokról sem szabad megfeledkezni, ők külön utakon járnak, nem örülnek, hogy gazdájuk jó útra tért.

Egyáltalán nem lehet ráfogni, hogy kifáradt volna a franchise, bár le kell szögezni, hogy nem éppen a Gru 3. része a legjobb. Nyilvánvalóan lehetett volna jobb is, hiszen az akciójelenetek vagy éppen a kémfilmek parodizálása és a karikatúraszerű gonosz, illetve a nosztalgikus zenék egészen élvezetesek. A minyonokat sem tolják teljesen az előtérbe, csak itt-ott válnak túlságosan erőltetetté. De érezhetően nem öltek bele túl sok energiát, csak éppen annyit, hogy ne ásítozzon a néző és rendszeresen tudjon mosolyogjon. Megtekintése után kér órával viszont nagyon el kell gondolkodni, ha ki kellene emelnie egy humoros jelenetet.

imdb 6,5

Egy komment

  1. Csapnivaló. Az íróknak volt 4-5 ötletük, nem tudtak dönteni, és egymás mellé tették őket, viszont ahhoz már lusták voltak, hogy össze is fésüljék a szálakat. Ezerszer látott, már-már kínos parodizálgatás, sótlan poénokkal.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *