A végtelenbe és tovább! – A Pixar-sztori – 2. rész

írta Nikodémus

Mivel ezen a héten mutatták be a Verdák 3-at, a Pixar animációs stúdió 18. egészestés filmjét, félredobjuk a kerek évfordulókat, időgépbe ülünk, és bemutatjuk, miként vált a Pixar egy garázscégből Hollywood legegyedibb vállalkozásává, amin úgy tűnik, nem fog sem a box office-, sem a kreatív átok. A múlt hét után most megnézzük, milyen utat járt be a stúdió önmagától önmagáig, illetve Disneytől Disneyig.

Miközben a Pixar főhadiszállásán ujjongtak a Toy Story sikere miatt, az egész szakma felpezsdült: a CAPS-ot használva a Disney is sikert aratott A kis hableánnyal (1989), A szépség és a szörnyeteggel (1991), az Aladdinnal (1992) és az Oroszlánkirállyal (1994), a RenderMan pedig bizonyított James Cameron A mélység titkában (1989) és a Terminátor 2-ben (1991), a közönség pedig legkésőbb a Jurassic Park (1993) bemutatója körül maga is rájött, új mozikorszak köszöntött be. Az animációs stúdió azonban egy cseppet sem hasonlított egy profi gyártóvállalatra: a munkaszerződés nélküli kollégák saját kedvük szerint rendezhették be irodáikat, egymást érték a partik, és a központ sokkal inkább hasonlított egy hippitanyához, semmint egy filmstúdióhoz.

Nagyjából ezzel a lazasággal kezdtek bele második filmjükbe, melynek ötlete két másikkal együtt egy 1994-es ebéd közbeni beszélgetés alatt született meg. Az Egy bogár élete aztán a Pixar talán leghányatottabb sorsú filmjeként vonult be a stúdiótörténetbe, ám nem kreatív okok miatt: egy friss és meglehetősen dühös rivális készült lecsapni. Történt ugyanis, hogy Lasseter a Toy Story vágása közben lelkesen mesélte el a figyelmesen hallgató Jeffrey Katzenbergnek a bogaras film ötletét, és amikor Katzenberg a Disneyvel való csúnya szakítás után Spielberggel és Geffennel megalapította Dreamworks-öt, bejelentették, Z, a hangya címmel új animációs filmet készítenek. Lasseter és Jobs éktelen haragra gerjedt, és máig nem tudni, megtörtént-e a plágium. Mindezt tetézte, hogy Michael Eisner szándékosan megversenyeztette a két filmet a bemutatódátummal. Pedig a készítők kitettek magukért: LEGO-kerekekre szerelt minikamerákkal fedezték fel a kert mikrovilágát, a tömegjelenetekhez pedig olyan szoftvert találtak ki, mellyel elkerülhető, hogy két egyforma hangya tűnjön fel a vásznon. Noha az Ezópus-mesét és A hét mesterlövészt keresztező sztori kissé vékony, a közönség megszerette, még a Z, a hangyával szemben is. Az Egy bogár élete végül 363 milliót termelt, s a Pixar már-már a Szörny Rt.-re fordult rá – csakhogy közbejött egy katasztrófa.

A Disney akkori üzletpolitikája szerint sikeres rajzfilmjeihez igénytelen videós folytatásokat gyártott, és így szándékoztak tenni a Toy Storyval is. Mivel náluk voltak a jogok, megcsinálhatták, hiába tiltakoztak Lasseterék. Kezdetben a Jobs által bezárt számítógépjátékos részleg munkatársai csinálták az új részt, de 1997. novemberében egy tesztvetítés rádöbbentett mindenkit: ez így nem mehet ki. Az alkotócsapat – évek óta egy percet sem pihenve – egyetlen hétvége alatt (!) újraírta a forgatókönyvet, és turbófokozatba kapcsolt, hogy tarthassák az 1999. végi premierdátumot. Mi több, egy rutinellenőrzés során az egyik informatikus véletlenül elkezdte letörölni az addig elkészült film karaktereit, háttérrajzait, animációs kellékeit. Hosszú évek megfeszített munkája mehet pocsékba – szerencsére az egyik producernek megvolt otthoni mentésben az addig elkészült munka. A túlórázás annyira kimerített mindenkit, hogy sokan menedzserbetegséget kaptak, csőlátástól szenvedtek, sőt, az egyik dolgozó a tűző napon parkoló autójában felejtette kisbabáját (szerencsére gyorsan megakadályozták a bajt). A Toy Story 2 végül megérte a verítéket: a kritika jobbnak tartotta még az első résznél is, a közönség pedig 485 millió dollárt csengetett.

A Pixar ezután kollektíve kivett egy jól megérdemelt szabadságot, közben pedig – Jobs tervei alapján – felépült a stúdió új otthona a californiai Emeryville-ben. Lasseter és Catmull érezte, hogy lehetőséget kell adniuk a velük eddig szoros kötelékben repülő társaknak, s elsőként Pete Docter vehette kezébe a marsallbotot 1996 óta dédelgetett Szörny Rt.-tervével. A történtet rengeteget változott a fejlesztés során: kezdetben kamasz volt Boo figurája, Sully szőrszálainak és a kislány ruhájának animálására külön szoftver készült, Wasowski egyszemű szörnye pedig meglehetősen későn került képbe. A rendkívül eredeti alapkoncepció és az ötletes megvalósítás mindenkit elbűvölt, és itt jelentkezik először jellegzetes Pixar-témaként az elengedés nehézsége, az elmúlás és a továbblépés. Az 525 milliós bevételbe még az sem rondított bele, hogy két per is indult a film miatt feltételezett plagizálás miatt (egyik megegyezéssel, másik Pixar-győzelemmel végződött).

Jöhetett a következő ifjú titán: Andrew Stanton, aki gyerekkori fogászati élményei alapján írta meg a Némó nyomábant. A csapat ezúttal búvárleckéket vett és oceanográfiát tanult, és az animációs szakmában egészen szokatlan módon teljesen kész forgatókönyvvel vágott neki a munkának. A történetet persze utólag is variálták: így került az eredetileg flashback-ekben felfedni kívánt tragikus előtörténet végül a film legelejére. S hogy az ezúttal hangsúlyosan betoppanó család-, illetve szülő-gyerek-tematikát értékelték a nézők, azt a 937 milliós kasszarobbantás jelezte.

Lasseter következő húzása viszont az eddigiek fényében is meglepő volt: teljesen kívülről igazolt új rendezőt. Brad Bird a CalArts-on tanult, később saját projektjeivel házalt, és miután kirúgták a Disneytől, a Warnernél megcsinálta a Szuper havert (The Iron Giant). A csodás film persze megbukott a kasszáknál, így Bird végre igent mondott Lasseter hosszas udvarlására. S munkatársaival együtt saját tervét is magával hozta: A hihetetlen családot, mely úgy szuperhősfilm, hogy évekkel megelőzte a mostanság dübörgő képregényfilmes divatot, s úgy kémfilm(paródia), hogy közben család és karrier, boldogság és szakmai kiteljesedés dilemmáiról szól. Az elképesztő ambícióval (gyakorlatilag élőszereplősre) megírt, rengeteg újítással meganimált (haj, víz, ruha, mindez vizesen, ráadásul tűz, füst, robbanás stb.), sajátos rétegzett humorral bíró film újabb csúcsokat döntött meg (631 milliós bevétel), még úgy is, hogy ez volt a stúdió első PG-besorolású filmje.

Ugyancsak régóta tervezgették a Verdákat, melynek cselekmény Lasseter autórajongását tükrözi. Az élethűség kedvéért a stáb most a 66-os úton ment végig, és valódi autótervezőkkel konzultált, Joe Ranft (vezető író és animátor) és Paul Newman (Doc Hudson hangjaként) számára pedig haláluk előtt ez lett az utolsó produkció. A Verdák megkapó nyíltsággal beszél a globalizáció káros hatásairól és a múlt iránti tiszteletről, ám hiába a megint szájtáti megvalósítás, a Pixar-varázslat valahogy kevéssé működik a filmben. A kortárs közönség azért szerette a stúdió utolsó független filmjét (462 millió dollár), mely alaposan meglódította a merchandise-eladásokat (csaknem 10 milliárd dollár!).

Miközben a Pixar egyre szárnyalt, a Disney Animation csak nyüglődött: folyamatosan bocsátották el az alkalmazottakat, a részleg immár tíz éve veszteséggel küzdött, majd 2004-ben döbbenetes bejelentést tettek: felhagynak a hagyományos animációs filmek gyártásával, és felszállnak a 3D-vonatra, a Dreamworks, az Illumination, a többiek, és természetesen a Pixar mellé. A színfalak mögött azonban kemény harc zajlott: Jobs az ötfilmes szerződés lejártával újra akarta tárgyalni a feltételeket (s talán el is akarta foglalni a Disney trónját), Eisner ezt azonban elutasította, és kölcsönösen betartottak egymásnak. A helyzet egyre mérgesedett: a Disneynél megalapították a Circle 7-et, ami újra videós folytatásokat csinált volna, a Pixar pedig nyíltan új partner után nézett. Amikor aztán 2006 első napjaiban Jobs felvetette, hogy mégis a Disneynek adná el a stúdiót, Catmull és Lasseter majd’ kiesett a székből. Jobsnak azonban volt egy aduásza: azt ajánlotta, ismerkedjenek meg Bob Igerrel.

Eisnernek ugyanis időközben kitelt a becsülete a Disneynél, és egy látványos csinnadratta során kitették a szűrét. Iger csendes, tapasztalt felsővezetőként került az egeres cég élére, és azzal kezdte, hogy normalizálta a kapcsolatot a Pixarral. Jobsnak tett gesztusként átengedte az ABC TV tartalmait iTunes-ra, és amikor találkoztak, elmesélt egy történetet. Hongkongban járt éppen, hogy megnyissa az ottani Disney-témaparkot, s miközben nézte a felvonulást, beléhasított a felismerés: Woodytól Mr. Incredible-ig az utóbbi évtized összes közkedveltté vált Disney-figuráját a Pixar alkotta. Innen már nem volt messze a megegyezés: 2006. május 5-én a Disney végleg megvette a Pixart 7,4 milliárd dollárért, úgy, hogy rögzítették: a kis stúdió vállalati kultúrája, kreatív légköre mindvégig érintetlen marad, a filmes jogok megoszlanak, és a két cég nem kölcsönöz egymástól munkaerőt. Lasseter és Catmull pedig beült a Disney Animation igazgatói székébe.

A két Disney-rajongó végül – hosszú kanyar után – révbe ért.

(Jövő héten folytatjuk.)

Forrás:
Ed Catmull, Amy Wallace: Kreativitás Rt. – Az inspiráció útjában álló nehézségek leküzdése a Pixar módszerével, HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2016
Koimbra: A Pixarról röviden, http://filmdroid.hu
Varga Tamás (CHIP Magazin: A Pixar sikertörténete, https://prohardver.hu
Gyárfás Dóra: „Hibázhatsz, de csak gyorsan” – a Pixar sikertörténete, http://www.origo.hu
ifj. Balogh Ferenc: A végtelenbe, és tovább! – 25 éves a Pixar animációs stúdió, http://www.hetek.hu
Hlavaty Tamás: Régi és új – Szerzőiség a Pixar-filmekben, http://www.filmtett.ro
Géczi Zoltán: Kreatív káosz, áldott zűrzavar – Mai amerikai animáció, http://filmvilag.hu
Csillag Márton: Rajzold újra, gép! – Animáció új dimenzióban, http://filmvilag.hu
Villányi Dániel: Egy ugráló kislámpa sikertörténete – A Pixar-sztori, http://hu.ign.com
Leslie Iwerks: The Pixar Story – dokumentumfilm, 2007
Wikipedia.org