4

X-Men: Apokalipszis előzetes

xmenposzterA Foxnál eléggé elégedettek voltak Az eljövendő múlt napjai (Days of Future Past) bevételével, így Bryan Singer hozzáláthatott a következő rész történetének kiötléséhez. Kiderült, hogy további fiatal mutánsok felbukkanására van kilátás. Jean Grey, Küklopsz és Ciklon nevén kívül Árnyékot is megemlítették. A Xavier vezette csapat ezúttal Apokalipszissel kénytelen szembeszállni, akit Osar Isaac testesíthet meg. Alexandra Shipp lesz Ciklon, Sophie Turnerre bízták Grey karakterét, Tye Sheridan pedig Küklopsz szemüvegét vehette fel. Olivia Munn formálhatja meg Psziché-t és Ben Hardy-t választották ki Angyalnak.

A civilizáció hajnala óta istenként imádták. Apokalipszis az első és egyben a legerősebb mutáns az X-Men univerzumban, rengeteg más mutáns képességét tudhatja magáénak. Halhatatlanná és legyőzhetetlenné vált. Több ezer év után tér magához és az új világ egyáltalán nem tetszik neki. Erős csapatot toboroz maga mellé, köztük az elcsüggedt Magneto-t, hogy kiírtsák az emberiséget és kialakítsák az új világrendet, ahol Apokalipszis uralkodna. A Föld jövője a tét. Raven, Professzor X és a fiatalokból álló X-Men életük legnagyobb ellenfelével kell felvennie a harcot, hogy megmentse az emberiséget a kipusztulástól. Olvasd tovább

2

Teenage Mutant Ninja Turtles: Out of the Shadows előzetes

tininindzsatekKözel 500 millió dolláros bevétel után nem is volt kérdés, hogy folytatják. Jövőre befut a Tini Nindzsa Teknőcök (Teenage Mutant Ninja Turtles) következő része, amiben Casey Jones, Bebop és Rocksteady is felbukkan. Lesz itt városrombolás, ahogy Michael Bay-hez illik (ő a producer), robbanás, akció és hülye poénok, no meg Megan Fox.

Amell alakíthatja a Jones-t, Brian Tee bújhat Zúzó bőrébe, Gary Anthony Williamsre bízták Bebop karakterét és Sheamus pankrátor lesz Rocksteady. Dave Green, az Earth to Echo rendezője vezényelhetett a forgatáson. A sztorit nem hiszem, hogy részletezni kellene, az előzetesben minden benne van. Bemutató 2016 június 3. Olvasd tovább

3

Crouching Tiger, Hidden Dragon: Sword of Destiny – Tigris és sárkány 2 előzetes

tigrisessarkany2Világsiker és 4 Oscar. A Tigris és sárkány (Crouching Tiger, Hidden Dragon) bemutatója után 13 évvel, 2013-ban szellőztették meg, hogy jön a folytatás. John Fusco tollából származott a forgatókönyv és Yuen Woo Ping lesz a rendező. A pletykák szerint Donnie Yennek ajánlották fel a főszerepet, ami valósnak bizonyult és Michelle Yeoh visszatérését is emlegették. Majd kiderült, hogy Yen és Yeoh valóban leszerződött.

Vang Tu-lu wuxia Crane-Iron regénysorozatának ötödik, egyében utolsó részét vitték vászonra. A történések 20 évvel később játszódnak az első filmhez képest és négy harcművész hőst követhetünk, akik a Green Destiny-t védelmezik.

A producerek között megtaláljuk Peter Berg és Morten Tyldum nevét. Olvasd tovább

0

2016-ban indul a Trainspotting folytatása

trainspottingA Trainspotting folytatásáról szintén sokat beszélnek, de a sok szöveg végére pontot tesznek, ugyanis hamarosan elindulhat a forgatás. Robert Carlyle legutóbb lelkesen arról beszélt, hogy ennél jobb forgatókönyvet nem olvasott soha. Ewan McGregor, Johnny Lee Miller, Ewan Bremner és Carlyle természetesen vissza fog térni.

A munkálatok 2016 tavaszán indulhat el, 2017-ben pedig, az első rész 21. születésnapján be is mutatják a filmet. „John Hodge szkriptje lenyűgözően mutatja be, hogy mi történt azóta a karakterekkel az eltelt évek során.” – mondta Danny Boyle rendező.

Irvine Welsh regénye alapján készült a Trainspotting film, a szerző 2002-ben kiadta a Porno címre hallgató folytatást is. Elvileg a produkciónak más elnevezést szánnak. Boyle viccelődött is, hogy a T2-re gondoltak, de lehet, hogy James Cameronnak nem tetszene, viszont ha könyörgőre fognák, talán belemenne a dologba.

0

Teaser a Kickboxer folytatásnak

kickboxervengeance5

A rövid előzetes gyakorlatilag csak egy névsorolvasás. Dave Bautista, Alain Moussi, George St. Pierre, Gina Carano és Jean-Claude Van Damme. Kedvenc belga akcióhősünk ezúttal nagymester lesz, ő lesz aki Moussi karakterét felkészíti a nagy bunyóra. És az arcokat látva izomban, illetve mogorva tekintetekben sem lesz hiány.

 

Olvasd tovább

0

Talán 10 év múlva visszatér Ron Burgundy

ferrellanchorRon Burgundy visszatérésére 9 évet kellett várni. A stúdiót nehezen lehetett rávenni a következő részre, de 2013-ban Will Ferrell újra eljátszhatta a híradóst. És elképzelhető, hogy akár 10 évet is várhatunk rá, hogy a karakter újra a vásznakon hülyéskedjen.

Adam McKay rendező a Yahoo Movies-nak elmondta, hogy elgondolkodtak rajta, hogy Burgundy-t elküldjék az iraki háborúba tudósítani. Komolyabban még nem ötleteltek rajta, de úgy véli, hogy ez már egy újabb lépcsőfok volt a média történelmében, szóval nagyon is lenne értelme a sztorinak. Csak éppen a főszereplőnek kellene idősebbnek lennie. Esetleg 10 év múlva belevágnak, akkorra már Ferrell is öregebb lesz a második felvonáshoz képest és nyugodtan el lehet helyezni a cselekményt 97-es 98-as időszakba.

0

Pofázunk és végünk Miamaiban – új előzetes

ridealong2Eléggé szépen tejelt a Pofázunk és végünk (Ride Along), így nem meglepő, hogy jön a folytatás. Kevin Hart újra elmondhat vagy 100 mondatot 1 perc alatt és Ice Cube megint nézhet maga elé mogorván. Benjamin Bratt lesz a nagy ellenfél, ő játssza a drogbárót, akivel le kell számolnia a főhősöknek. És Olivia Munn, illetve Ken Jeong is felbukkan. Olvasd tovább

2

Kész a Predator folytatás forgatókönyve?

Időről időre előveszik a Predatort, mindig akad mire vadásznia. Legutóbb Antal Nimród vezényelhetett le egy filmet, ennek immáron öt éve. Tavaly nyáron jelentették be, hogy Shane Black dirigálhatja a következő részt és Fred Dekker fogja írni a forgatókönyvet.

Dekker a Facebook oldalán jelentkezett, közzétett egy 7 éves által rajzolt képet, amihez annyit fűzött hozzá, hogy ez egy karakter a szkriptből, amit már leadott. Na igen, de a Predator ugye nem gyerekeknek készült és kérdés, hogy mennyire vegyük komolyan a bejegyzést.

predatorrajz