2

2017-ben jönne az Apollo fia 2

creedA Rocky Balboa után Sylvester Stallone úgy nyilatkozott, hogy lesz folytatás, de később meggondolta magát. Viszont a franchise-t nem tették félre, ugyanis belevágtak a spin off-ba, amelyben Apollo Creed fia állhatott a középpontban. A kritikusok és a nézők is odavoltak a filmért, ráadásul Stallone hazavihetett egy Golden Globe-díjat.

Az MGM pedig addig ütné a vasat, amíg meleg és máris kitűzték a folytatás bemutatóját. 2017. novemberében mutatná be az Apollo fia 2-t (Creed 2), legalábbis ez a cél Gary Barber vezérigazgató elmondása szerint.  Egyelőre nincs kőbe vésve, még változhat a dolog. A stúdió hivatalos bejelentése még várat magára.

Viszont Ryan Coogler rendezőre nem számíthatnak, mivel ő éppen a Fekete Párduc (Black Panther) Marvel filmet készíti elő.

1

Mégis Michael Bay rendezi a Transformers 5-öt

transformersbayMichael Bay szinte minden Transformers előtt elmondja, hogy átadja a stafétabotot és más fogja dirigálni a következő filmet. Most is így volt. És ki lepődik meg azon, hogy mégis ő készíti az ötödik részt? Bay a Rolling Stone-nak adott interjút, amiben megemlítette, hogy nagyon is szórakoztató olyan produkcióban részt venni, amit 100 millió ember néz meg. Hozzátette, hogy ez lesz az utolsó.

A magazin az Industrial Light and Magic videókonferenciájába is betekinthetett, ebben egy víz alatti összetört idegen űrhajót és egy dömperszerű alakváltót láthattak. Részleteket nem árultak el nekik. A forgatás júniusban indul és 2017 nyarán mutatják be a filmet.

0

Újabb kép a Bourne 5-ből

Nagy az öröm a Bourne franchise háza táján, hiszen Matt Damont és Paul Greengrasst is sikerült visszahozni a fedélzetre. Bár valószínűleg eléggé csinos összeget szurkoltak le számukra. Újabb kép látott napvilágot a következő részből, a rajongók számára éppen elég az is, hogy a főhős néz éppen valamerre vagy valakire. Tommy Lee Jones egy CIA fejest alakíthat, Vincent Cassel lesz a gonosz és Alicia Vikander is jelen lesz.

bourne5entertainment
0

Képek az Infernoból

Hosszasan gondolkodtak, hogy folytassák-e a Dan Brown nevével fémjelzett franchise-t, de végül úgy döntöttek, hogy félreteszik a harmadik regényt és inkább az Inferno-t viszik a vászonra. Tom Hanks formálhatja meg újra a neves szimbólumkutatót, aki egy olasz kórházban tér magához emlékek nélkül. Egy nővér segítségével kénytelen menekülni.

 inferno1

 

Olvasd tovább

1

Arndt Star Wars 7 forgatókönyve Luke, Han és Leia gyermekeire összpontosított volna

starwarskep42A hetedik Star Wars forgatókönyvén Michael Arndt dolgozott, de aztán távozott a fedélzetről, mivel más elkötelezettségeivel is foglalkozni kellett. Arndt inkább Luke, Han és Leia gyermekeire fókuszált és a szülők mellékszereplők lehettek volna. Amikor Abrams kapcsolatba került a projekttel, akkor csak Han szerepét domborította ki, a többiek pedig teljesen a háttérbe szorultak. Tye Sheridant behívták a tesztfelvételekre is, ő lett volna az egyik fiatal főhős, de karaktere teljesen kimaradt a végső szkriptből.

Arndt az EW-nek adott interjúban beszélt az ő változatáról. „Mikor hozzáláttam, olyan verziókat próbáltam írni, ahol Rey otthon van, de otthonát lerombolják, aztán útra kel és találkozik Luke-kal. Majd szétrúgja a rosszak seggét. De ez sajnos nem működött, szenvedtem vele. Úgy éreztem, hogy amikor Luke színre lép azonnal ráirányul a reflektor. Már senkit sem érdekel a főhős, mert mindenki úgy gondolta volna, hogy ‘A jó életbe, itt van Luke Skywalker, pont arra vagyok kíváncsi, hogy mit fog tenni’”. Voltak más ötletek is, például Darth Vader maradványainak a felkutatása vagy a második Halálcsillag részeit próbálták megtalálni a víz alatt, mivel fontos részleteket tartalmazott a jedi-knek fontos területekről.

Az egyik ötlet az volt, hogy amikor korábban Artu rácsatlakozott a Halálcsillag hálózatára, akkor olyan adatokat is letöltött, amelyek a jeditemplomok helyét is mutatja. Arndt elmondása szerint Abrams nem akart 30 évvel ezelőtti történésekkel foglalkozni, így ezt kihagyta. De ettől függetlenül az ötletet hasznosították (spoiler) hiszen amikor Artu magához tér, már vetíti is a nagy térképet, amit BB-8 kiegészít.

69

Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens)

starwarsebredoposzter

Aggódtam! George Lucas olyan világot tárt elénk, amely a klasszikus jó és rossz harcát mesélte el fénykardokkal, emlékezetes figurákkal, látványos csatákkal, remek szövegekkel. Kismillió alkalommal idézgettük a Greedo – Han diskurzust. Utiniii, utiniii – ismételgettük. rengetegszer. De aztán George Lucasban elpattant valami. Mesélni akart ismét, és szerte a galaxisban… vagyis a Földön minden rajongó felsóhajtott: ”Végre, újabb Star Wars film”. Csak azért ültünk a tévé előtt, hogy láthassuk újra a Baljós árnyak reklámját. Csillogó szemekkel ültünk be az előzményre és csalódottan távoztunk. Most pedig inkább feszengtem a moziszékben a vetítés előtt és a Fanboys vége járt az eszemben: „És mi van, ha rossz lesz?” Olvasd tovább

0

Még egy előzetes a Kung Fu Panda 3-nak

kungfupandaA DreamWorks jövőre elhozza a Kung Fu Panda 3. részét és mivel a stúdió animációs részlege eléggé hullámzó minőséget nyújt csak remélni lehet, hogy Po következő kalandját nem rontják el. Feltűnik a színen a harcművész panda rég nem látott édesapja és bevezeti őt egy titkos pandaparadicsomba. De nem sokáig tarthat az örömködés és az ámuldozás, mert egy nagy erejű gonosz beleszól a békébe.Márciusban beülhetünk rá. Olvasd tovább

0

Készülőben az xXx 3

xxxVin Diesel karrierje eléggé szépen ívelt felfelé a 22 évente sötétség (Pitch Black), az xXx és a Halálos iramban (The Fast and the Furious) filmekkel. Majd a siker láttán több fizetést kért, amit nem kapott meg. Az xXx 2. felvonásában Ice Cube akciózhatott, a közönség erre nem volt vevő. Pedig a stúdió franchise-t akart. Viszont Diesel újra elérte, hogy visszahozzák a parkolópályáról a filmet és a hosszas huzavona után a forgatás elstartolhatott DJ Caruso irányításával.

A színész facebook oldalán erősítette meg, hogy Samuel L. Jackson visszatér. Olvasd tovább

0

Ice Age: Collision Course előzetes

iceage5A legutóbbi Jégkorszak 877 millió dollárt gyűjtött be a mozikban és a franchise kedvelői is viszonylag elégedettek voltak vele. A Fox jövőre elhozza a következő részt. Mike Thurmeier és Galen T. Chu egészen otthonosan mozognak az animációs világban és a Jégkorszak korábbi felvonásain is dolgoztak.

Scrat űrbéli kalandjainak következményei erősen kihatnak a Földre is. Manny-nek és barátainak el kell hagyniuk otthonukat, utazásuk során eljutnak egy érdekes, egzotikus helyre, amelyet Shangri Láma spirituális vezető irányít. Olvasd tovább

12

Star Trek Beyond előzetes

startrekbeyondMiután a Star Trek reboot sikerrel vette a megmérettetést és a folytatás is szépen teljesített J.J. Abrams a Star Wars kedvéért kiszállt a rendezői székből. Edgar Wright nevét dobták be, de Duncan Jones, Rupert Wyatt és Morten Tyldum is szóba jött a helyére. A szerződést Justin Lin írhatta alá. Roberto Orci Patrick McKay-jel és J.D. Payne-nel vágott bele a forgatókönyvbe, aminek végleges változata Simon Pegg és Doug Jones keze alatt született meg. Milyen gondokkal néz szembe az Enterprise legénysége? Egyelőre nem tették közzé, de az biztos, hogy Idris Elba lesz a nagy ellenfél.  Bemutató: 2016. július 22. Olvasd tovább