2

Már formálódik a Kickboxer reboot harmadik része

kickboxervengeance5Régen az akciófilmek kedvelőinek a polcán a Kickboxer is helyet kapott. Idén megérkezik a reboot, amelyben Alain Moussi osztja a kemény pofonokat és kedvenc belgánk, Jean-Claude Van Damme a mestere. De helyet kapott még Dave Bautista, Gina Carano, Georges St-Pierre is.

Itt nem is állnak meg a producerek, mivel első nekifutásra trilógiát szeretnének összehozni. A Kickboxer: Retaliation-t leforgatták, a végső simításokat végzik rajta és 2017-ben ki is dobják. Rob Hickman producer állítása szerint a harmadikhoz februárban látnak hozzá és a Kickboxer: Syndicate címre fog hallgatni.

Egyelőre elég keveset lehet tudni a Syndicate-ről. A második felvonásban Kurt (Moussi) elhagyja Thaiföldet, azonban akaratán kívül mégis visszakerül, ezúttal a börtönbe és a rácsok mögött kell helyt állnia.

 

5

A Kickboxer: Vengeance következő előzetese

kickboxerv1A Kickboxert nem a remek sztori vagy éppen a kiváló színészi játék miatt kedveltük. Mindenki kőkeményen nézett maga elé és hasonlóképpen próbált ütéseket bevenni, ráadásul Jean-Claude Van Damme pályája is akkoriban ívelt fel. A csajok órákig ábrándoztak poszterét nézve, a srácok pedig a konditeremben az ő poszterét kirakva gyúrtak.

Augusztusban kijön a Kickboxer: Vengeance, ami afféle remake lenne. És természetesen itt sem kell túl komplikált sztorit várni. A színészek pedig inkább harcművészek, természetesen tudnak “most véged lesz” és “na most megkapod” arckifejezést vágni. Alain Moussi, Dave Bautista, Georges St-Pierre verhetik ki a szuszt egymásból, itt lesz még Gina Carano és ne feledkezzünk meg Van Damme mesterről sem. Olvasd tovább

0

Teaser a Kickboxer folytatásnak

kickboxervengeance5

A rövid előzetes gyakorlatilag csak egy névsorolvasás. Dave Bautista, Alain Moussi, George St. Pierre, Gina Carano és Jean-Claude Van Damme. Kedvenc belga akcióhősünk ezúttal nagymester lesz, ő lesz aki Moussi karakterét felkészíti a nagy bunyóra. És az arcokat látva izomban, illetve mogorva tekintetekben sem lesz hiány.

 

Olvasd tovább

0

Van Damme a Kickboxer remake-ben

vandammeJean-Claude Van Damme neve hallatán régen tömegek vonultak a mozikba, majd az edzőtermekbe. Több egyszerű, de annál szórakoztatóbb filmben volt része, amelyek idővel kulttá váltak és egyúttal kézről kézre adták VHS-n. A Kickboxer volt az egyik, amit a mai napig emlegetnek a belga akciósztár rajongói. Régóta tervezgetik a rebootot, amelybe most Van Damme-ot is leszerződtették.

Az eredeti filmben Kurt Sloan Thaiföldön tanulná ki a kickboxer csínját-bínját, hogy meg tudja bosszulni testvére halálát. Dennis Chan okította ki a főhőst, most az egykori főszereplő lesz a mester. Elvileg Tony Jaa formálhatta volna meg a bölcs oktatót, de már nem tartózkodik a fedélzeten.  Alain Moussi figyelhet Van Damme  szavaira, ide a bökőt, hogy spárgázásból is csillagos ötös lesz. Dave Bautista lesz a nagy ellenfél, Georges St. Pierre is kioszthat pár gyomrost.

 

1

Jaa és St. Pierre a Kickboxer remake-ben

vandammeA rongyosra nézett VHS kazetták közé tartozott anno a Kickboxer, majd utána levezetésképpen még a Bloodsport is bekerült a lejátszóba. Klasszikus Jean-Claude Van Damme filmek voltak. Érlelődik a remake is, bár kismillió hasonló sztorival bíró harcművész viadalról szóló produkció született már a témában. Valószínűleg csak a nevével próbálják eladni a produkciót, remélve, hogy az 1989-es alkotás rajongói felvonulnak a pénztáraknál.

A rendezői feladatokat Stephen Fung fogja ellátni, Alain Moussi lehet a főszereplő, ő leginkább kaszkadőrmunkáiról ismert. Mellé most elszerződött az Ong Bakkal ismertté váló Tony Jaa és Van Damme nagy rajongója, Scott Adkins is. Dave Bautista pankrátor  és Georges St. Pierre, az UFC világbajnoka szintén a fedélzeten van.

Moussi alakíthatja Kurt Sloant, a tehetséges harcművészt, aki Thaiföldre utazik, majd bosszút állna a ringbe a Bautista által megformált Tong Po-n, mert megölte bátyját.

0

Moussi, Bautista és St. Pierre a Kickboxer remake-ben

vandammeJean-Claude Van Damme manapság leginkább DVD-n érkező produkciókban látható, de karrierje elején sok remek akciófilmmel örvendeztette meg a világot, amelyek közül néhány kiérdemelte a klasszikus jelzőt. A Kickboxert még most is nyugodtan elő lehet venni és a Bloodsport előtt vagy után megnézni.

Korábban beszéltek arról, hogy lesz Bloodsport remake, de a Kickboxer új változata hamarabb fog elkészülni. A főszerepre Alain Moussi szerződött le, aki nemrég szerzett hírnevet a harcművészek között. Mellette Dave Bautista pankrátor és az UFC egykori bajnoka, Georges St. Pierre osztogathatja a rúgásokat és a pofonokat.  Stephen Fung dirigálhatja az akciófilmet, a hong kong-i filmes készítette a Tai Chi Zero-t és a Tai Chi Hero-t.

A történet pofonegyszerű: Kurt Sloane Thaiföldre utazik, hogy bosszút álljon testvére halálárt. A nagy leszámolása a ringben kerül sor.