1

Röviden: Lazacfogás Jemenben

0ljHa egy politikus feje fölött már-már összecsapnak a hullámok, megbízható tanácsadói mindig megpróbálják a figyelmet más irányba terelni. Teljesen mindegy, hogy hirtelen mit találnak ki, a lényeg, hogy az emberek vetődjenek rá az eléjük dobott csontra, így a botrány hullámai szépen csendben elvonulnak. Történik, hogy a brit haderők csúnyán mellétrafálnak, a porrá rombolt afgán mecset előtt a bősz lakosság angol zászlókat éget. Tehát elő kell rukkolni egy igazán remek ötlettel, a lényeg, hogy a Közel-Kelet álljon a középpontba és az elnök ne veszítsen szavazókat. Egyetlen, elsőre kissé blődnek hangzó elképzelés születik: egy jemeni sejk lazacokat telepítene országába és segíteni kellene neki. Lasse Hallström ügyesen egyensúlyoz a komolyan vehető alkotás, a szórakoztató film és a paródia határán. Szerethető, kedvelhető, csöppet mókás karakterek vonulnak fel előttünk. Ewan McGregor a lazacos projektet kiröhögő, horgász-szakmában szakembernek nevezhető kissé merev úriembert játssza, aki már régen elhidegült nejétől és csak a szendvicseiért jár haza. Olyan fickó, aki órákig tud beszélni a halakról és szokásairól, talán még egy sokat megélt horgász is megunná. Egyszóval unalmas, ennek ellenére mégis érdekes tud maradni. Emily Blunt formálja meg a titkárnő-asszisztenst, aki mindig elvégzi a házimunkát és az összes felvethető kérdnek utánajár. Kristin Scott Thomas alakítja az elnök mindig pörgő, ötletelő lendületes tanácsadót, karaktere afféle karikatúra, akárcsak az ország első embere. Nem sok hiányzik, hogy a mulatságból átlendüljön a ló túloldalára, azaz röhejes legyen, de Thomas nagy tapasztattal rendelkező színésznő, Hallström pedig jó rendező. A sejk afféle haladó gondolkodású, horgászni felettébb szerető alak, aki végső soron a népén akarna segíteni, de szándékával nem mindenki ért egyet, az Amr Waked által játszott karakter is afféle karikatúra-paródia lenne. Szatírának induló, de némi idő elteltével romantikus vígjátékba hajló film született, ahol a szereplők nagy, ábrándozó szemekkel merednek a lazacokra és egymásra. Nem forgattam kezeim között a regényt, amely alapján készült a produkció, de úgy tűnik, hogy az író nem merte bevállalni, hogy belemenjen a rendszer, a Közel-Kelet és az emberi kapcsolatok kifigurázásába. Szolidan és szelíden, szinte észrevétlenül más irányba terel, mint maguk a politikusok és fenemód ügyesen teszi. Négy kiváló főszereplő, kidolgozott karakterek, és egy abszurd történet, amiből csak nem tudták kihagyni a giccset. 80 %

12

Az ajtó

írta Nikodémus

Üres szépelgés – jutott eszembe, miután megnéztem Szabó István legújabb filmjét, mely Szabó Magda Az ajtó című regényéből készült. Sajnálom, mert Szabó István nem is oly rég még tudott filmet rendezni, ám ezúttal láthatóan elveszett a részletekben: a miliőben, a bútorokban, a képekben és a párbeszédekben.

7

Röviden: Colombiana

Luc Besson pályafutásának egyik ékköve a Leon, a profi, ekkor még senki nem gondolta volna, hogy évek múltán a francia filmes aprópénzre váltja tehetségét. Vagy egyszerűen csak kiürült zsenijét tartalmazó csupor. Dolgozott a Leon, a profi folytatásának a forgatókönyvén, de mivel egyre kevesebb esély volt arra, hogy valaha is leforgathassa inkább fogta magát és átültette egy másik történetbe, ennek eredménye a Colombiana. A történetre nem kell hosszú sorokat pazarolni, egy nő bosszút akar állni a szüleit meggyilkoló gengszterfőnökön. Zoe Saldanára hárult a feladat, hogy megformálja a rettenthetetlen bérgyilkosnőt, ami már eleve felvet egy nagy kérdést. Egy ránézésre is 40 kilós nő fogja leverni az ellene felsorakoztatott gazembereket? Szó sincs erről, legalább erre figyeltek, hogy ne vívjon közelharcot, sőt nem is ront ajtótokostól a házba, mint régen kigyúrt férfi kollégái. Ha Stallonénak vagy Schwarzeneggernek anno nem tetszett valami vagy el akart intézni egy fontos ügyet hát fogott egy gépfegyvert és bebattyogott a célpont házába és még pár egysoros aranyköpésre is maradt idejük. Saldana ezzel szemben szótlanul tesz a dolgát, kihasználja a fedezékeket, kúszik, mászik, oson egyik szellőzőből a másikba, lehetőleg elkerüli, hogy összeakadjon a gengsztercsapatokkal vagy a SWAT kommandóval. A dialógusokra már kevesebb figyelmet fordítottak, illetve mintha egyáltalán nem is törődtek volna vele, leírták, ami eszükbe jutott. Összecsapottnak tűnik, ezt támasztja alá, hogy az egyes fordulatok nélkülöznek mindenféle kreativitást. De hova loholtak, miért siettek a szkripttel? Van esetleg valamiféle verseny az egy éjszaka alatt összetoldozott-foltozott forgatókönyvek között? A romantikus szál beleerőltetése valamilyen szinten érthető, hadd lássa a néző, hogy a hősnő egy érző lélek és nem csak a revans gondolata kering a fejében. Michael Vartan karaktere sajnos csúnyán parlagon marad, nem tudják érdekessé tenni, mindenesetre a krokodilos plüssállat poén szinten hatalmasat szól (A fenevadot látta valaki?) Olivier Megaton, a Besson istálló megbízható iparosa azért megtette, amit megkövetelt főnöke, sikerült az átlagos, egyszerű történetből egy korrekt és fogyasztható, szórakoztató akciófilmet kreálnia. Cataleya akciója nem más, mint az író-producer újabb futószalagon gyártott műve, ami miatt egyetlen izzadtságcsepp sem gördülhetett le homlokán, pont beleillik az utóbbi időben gyártott alkotásai közé.

1

Szilveszter éjjel hazai és new york-i díszbemutató

0nyeLos Angeles-ben megtartották az év legjobban várt sztáreseményét, a Szilveszter éjjel (New Year’s Eve, hazai bemutató: december 8.) gálapremierjét. Ennyi sztár egyszerre talán még sosem vonult fel közösen a vörösszőnyegen, Ashton Kutchertől Hilary Swankig mindenki ott volt a film premierjén. A bájos Katherine Heigl boldogan ölelte férjét, széles mosollyal pózolt a fotósok hada előtt, míg a gyönyörű Michelle Pfeiffer filmbeli karakteréről mesélt az újságíróknak. Abigail Breslin elmondta, mennyire szerencsésnek érzi magát, hogy New York-ban forgathatott csupa jófej színésszel, Gary Marshall pedig örömmel nézte a színészeket, akik mind azért versengtek, hogy végre egy igazi romantikus Marshall-filmben szerepelhessenek.

– Ez egy érzelmekkel teli romantikus film, ami rengeteg vidám pillanatot szerez minden mozinézőnek. – mondta Marshall a filmről.

Hazai sztárjainknak nem kellett sokáig várniuk, rögtön az amerikai premiert követő napon együtt elő-szilveszterezhettek. A több szálon futó történet szilveszter éjjelén játszódik, az év legcsillogóbb, várakozásokkal teli napján, ahonnan a pezsgő sem hiányozhat: Kállay-Saunders András és Tolvai Reni már most koccintottak a közelgő december 31-re. Völgyesi Gabi, aki jövő év elejére várja a babáját, kíváncsian várta a Micsoda nő!  rendezőjének legújabb romantikus filmjét. Joshi Bharat nagylányával, a Jóban-Rosszban színésznője, Bálizs Anett barátnőjével, Fenyő Iván  pedig párjával érkezett a bemutatóra. Iván a vetítés után elárulta, hogy bár imádja a nyüzsgést, a nagyvárost, idén más tervei vannak:

– Legszívesebben egy vidéki házikóban, kandalló mellett ünnepelném a szilvesztert a barátaimmal. A világ számos városában buliztam már szilveszter éjjelén, romantikus emlékek is kötnek egy-egy évfordulóhoz, de idén úgy érzem, hogy egy nyugisabb, meghittebb szilvesztert szeretnék.

8

Sorsügynökség (The Adjustment Bureau)

David Norris (Matt Damon) az álom politikus: fiatal, jóképű, idealista. Elise Sellas (Emily Blunt) az álom barátnő: gyönyörű táncosnő, bohém, spontán, felszabadult. Norris szenátori kampánya kitűnően halad, úgy tűnik testhosszal fog nyerni. Egy utolsó pillanatban kipattant botrány mégis megfordítja a szerencséjét. Akkor találkozik Elise-szel, amikor teljesen padlón van, és a lány egy fergeteges beszédre inspirálja, mielőtt eltűnik az életéből. Mikor véletlenül újra találkoznak, Norris nem akarja hagyni, hogy megint elveszítse a lányt. Ám titokzatos férfiak  mindent bevetnek, hogy elválasszák őket. Norris ebbe nem nyugszik bele, és Elise-ért szembeszáll a sorsával.

8

Táncra fel!

A hollywoodi tinifilmek visszatérő motívuma  – ahogy azt az utóbbi idők középiskolai vígjátékban, a Könnyű nőcskében (Easy A) is leszögezték – , amikor a fiúk és lányok csak úgy, minden ok nélkül elkezdenek táncolni és/vagy énekelni, vagyis mulatnak egy jót.  Ezek a zenei klip szerű jelenetek azonban nem csak az ilyen filmekben fordulnak elő, hanem olykor neves rendezők is beépítik filmjeikbe. Összeállításunkban pár híres rendező jól sikerült és olykor meghökkentő – a film dramaturgiájába (első látásra) oda nem illő – „zenei klipjéből” szemezgettünk. Az alábbi listával nem kívánjuk rangsorolni a filmeket. A kommentekben lehet jelezni, mit hagytunk ki. Az összeállítás spoilereket tartalmazhat.

4

Daredevil – A Fenegyerek (Daredevil, 2003)

New York sötét utcáit kémlelem, enyém az éjszaka birodalma, örök sötétségben élek. A város hangjait követve éberen őrködöm.

2002-ben a Pókember hatalmas sikert ért el a mozikban, így kézenfekvő, hogy a többi szuperhős is a vásznakra költözik. Nem maradhatott ki a Hálószövő egyik nagy haverja, Matt Murdock, a Fenegyerek sem.

Murdock (Ben Affleck) egy baleset következtében megvakul, a szemébe ömlő vegyi anyag következtében egy bizonyos radarösztönre tesz szert, érzékei rendkívül kifinomultak lesznek, így kiválóan tud tájékozódni, ezen felül az ügyessége és állóképessége is rendkívüli. Képessége segítségével ő lesz a Fenegyerek, az álarcos igazságosztó, a félelem nélküli ember, ki segít a rászorulókon, elkapja a gazfickókat.

Olvasd tovább

0

Csak röviden…

A lankadatlan – A Dewey Cox-sztori (Walk Hard): Manapság már minden témából muszáj készíteni egy paródiát, ezúttal Judd Apatow produceri felügyelete alatt gyúrták össze a zenés filmek kifigurázást, a fő célpont persze A nyughatatlan.Örülök, hogy nem ment mozikban nálunk, nekem több részletben sikerült megnézni, sikerült alúlmúlnia a mostanában bemutatott Superhero Movie-t is, no meg a tavalyi év összes hasonló alkotását. Ha moziba került volna és véletlen én is befizetek egy adásra, hát tuti kijöttem volna. Ez a film egy nulla, azaz 0.

2007wh

Mindenképpen, talán (Definitely, Maybe): Az iskolában egy szexuális felvilágosító órát tartanak, ennek hatására Maya érdeklődni kezd apjánal, Will Hayes-nél(Ryan Reynolds), hogy ki is az ő anyja, kivel randizgatott régen.

A sztoriban így megismerjük azt a három hölgyet, akik Will életében nagy szerepet játszottak, illetve, hogy mivel is foglalkozott régen. Még a néző sem tudja az elején a választ, csak találgatni lehet, hogy végül kivel is jön össze Will.

Van benne romantika, lehet rajta mosolyogni, így ki is elégíti a romantikus vígjáték igényeit. Kellemes, szórakoztató film, jó színészekkel, bár annyira nem fogott meg.

2008dm

0

Csak röviden…

Az én kicsi szörnyem (The Water Horse – Legend of the Deep): Angus talál egy hatalmas tojást, hazaviszi, természetesen egy kis lény kel ki belőle, ami szereti a vizet. Később azonban ahogy felnő, bekerül a közeli tóba.

Családi film lenne, bár inkább a 12 év alatti korosztály a fő célpont. Sajnos nincs benne se izgalom, se poén. Valahogy olyan Szabadítsátok ki Willy-t utánérzésem van, csak itt delfin helyett Loch Nessi szörny-szerű lény van.

A stúdió Az én kicsi szörnyem miatt pakolta át 2008-ra a Narnia bemutatóját. Nem akarták versenyeztetni a két filmet, féltek, hogy egymástól veszik el majd a bevételt. Családi film lenne, bár inkább a 12 év alatti korosztály a fő célpont, no meg gyerekkönyv alapján készítették. Sajnos nincs benne se izgalom, se poén, nem fogott meg. Számításuk nem igazán jött be, ez a film is elég gyengén szerepelt (amerikai bevétel 40 millió $), a Narnia se repeszt túlságosan. Értékelés: 40 %

2007twh

Míg a jackpot el nem választ (What Happens in Vegas): Las Vegasban felönteni a garatra veszélyes, úgy ébredhetsz másnap, hogy már házas vagy. Joy és Jack Vegasban találkoznak, isznak, buliznak, jót dumálnak, másnap persze azt veszik észre, hogy összeházasodtak.Ennek tetejében Jack az egyik gépen megüti a főnyereményt Joy pénzéből. Válni akarnak, a pénzt mindketten maguknak akarják, a bíró ítélete szerint fél évig kell együtt lenniük, majd aztán dönt a pénz felől és ezután válhatnak el.

Persze a páros mindent megtesz annak érdekében, hogy egymás idegeire menjen.

Sablonfilm, olyan fajta, ami ha nem tetszik meg az elején, akkor biztos nem fogod szeretni. Aki látott már romantikus vígjátékot sejti mi lesz a vége, nem kell számítani nagy csavarokra, van viszont jó pár poén és a szereplőkön is lehet mulatni, Cameron Diaz szokás szerint felvillantja a széles mosolyát, Ashton Kutcher pedig  a felsőtestét. Értékelés: 75 %

A filmről itt is szó esett.

2008whiv

5

27 idegen igen (27 Dresses)


Owen Wilson és Vince Vaughn az Ünneprontók ünnepében esküvőkön vettek részt meghívás nélkül csak úgy a buli kedvéért. A 27 idegen igenben Jane (Katherine Heigl) pedig a munka miatt vesz részt az ilyen ceremóniákon, néki köszönik meg a végén, hogy minden pazarul ment. Az oltár mellett áll mindig, de előtte sosem. Pedig szerelmes ő, a főnökébe nem másba. Csakhogy feltűnik egy újságíró (James Marsden), akinek a világa szintén az esküvők körül van, de ő inkább ír róluk, így kicsit bekavar Jane világába. Teszi ezt szintén Jane húga (Malin Akerman), aki alig száll le a gépről szinte máris összejön Georgedzsal, Jane főnökével.

Olvasd tovább

2

Ház a tónál (2006)

Vannak fura szokásaid? Esetleg szeretsz levelet hagyni a következő lakónak az előző lakásodban, hátha érkezik oda még valami fontos iratod? Vagy más ilyen rigolyád van? Ezért furán néznek rád? Ne szomorkodj, lehet hogy ezzel találod meg a nagy Őt.
Kate egy chicagói kórházban vállal állást, ezért kénytelen elhagyni tóparti házát. Sok érdekes dolog foglaltatik az “üvegdoboz” történetében, de erről mit sem sejt Kate. Hagy egy üzenetet a postaládában, hogy aki ideköltözik és még az ő leveleit kapja meg, az vigye a fenti címre. Alex ezt meg is tenné, csak annyiban hibádzik a dolog, hogy azt a háztömböt még meg sem építették és a nő is idiótának tűnik, mert 2 évvel előredátumoz. Valójában 2 külön időben élnek, Alex le van maradva 2 évvel, már összehozta őket a sors párszor, de soha nem jöttek össze. Mindent megtesznek, hogy találkozzanak, de valahol valami hiba kerül a gépezetbe, mert Alex nem jön el az étterembe. Kate rájön kisvártatva, hogy mi volt az ok, de az utolsó pillanatban még próbálja megmenteni a “kapcsolatukat”. Több évet várnak egymásra, számukra megérte várni.Hm, szép is a szerelem, főleg ha képes vagy várni a másikra akár éveket is. Itt nekik megérte várni, és a film azt sugallja, hogy megéri várni, de valójában, a való életben megéri-e várni? Nem fut-e el melletted az élet, amíg Őt várod? Természetesen a film hihetetlen, hiszen pont ilyen dolog nem történhet meg, de a várakozás fogalma, érzése bárhol megjelenhet. De van-e minden áron értelme várni? Ha van, mennyit?Ezek mind szinte már filozófiát érintő gondolatokat eredményezhetnének, de ezek fogalmazódtak meg bennem a film után közvetlenül.

2006 nyarán került a mozikba ez a film. Alejandro Agresti rendezte, és David Auburn írta a forgatókönyvet. Kate-et Sandra Bullock, Alex-et Keanu Reeves keltette életre.

Szép, romantikus, de nem sírós. Ajánlom azoknak is, akik nem szeretik a szerelmes filmeket.

2

Disturbia

Bezáratva

2007-disturbia-1

Mit tennél, ha 3 hónapig nem mehetnél el otthonról? Nem tudnál internetezni, játszani a gépeden, se internet ,se tévé. Én tuti kitakarítanám a lakást végre és lenyírnám a füvet naponta.

Kale (Shia LaBouf) apja halálát nehezen dolgozza fel és a tanév végén mikor az egyik tanár beszólását egy jól irányzott ütéssel honorálja, amiért cserébe a bíró elrendeli, hogy a nyári szünet alatt , 3 hónapig, nem hagyhatja el a házát. Ezt ellenőrizendő egy kis jeladót csatolnak a lábára. Ha netalán elhagyná a területet, akkor jön a rendőrség. Kale először még élvezi a helyzetet, aztán persze az anyu (Carrie Ann Moss) se örül, hogy nem csinál otthon semmit és megvon néhány dolgot, tévé, xbox már nem lesz elérhető, később mikor már eluralkodna rajta az unalom a szomszédokat lesi meg. Még szerencse, hogy a szomszédba egy új család kölzötik , egy csinos lánykával, a sötét oldal viszont az, hogy a másik szomszédban pedig sorozatgyilkost vél felismerni

Olvasd tovább