0

Margot Robbie játszhatja el Tonya Hardingot

margotrobbie1994 elején Nancy Kerrigant műkorcsolyázót támadás érte. Komolyabb sérülést nem szenvedett és versenyezni is képes volt. De később kiderült, hogy az eset mögött riválisa, Tonya Harding és volt férje állt. Ki akarták iktatni a nagy ellenfelet annak reményében, hogy Harding nyerhessen. Később is bekerült a hírekbe, ugyanis ittasan vezetett, bántalmazta második férjét, sőt, bokszolónak állt.

I, Tonya címmel írt forgatókönyvet a sportolóról Steven Rogers. Az úriember Hardinggal és exével, Jeff Gillooly-val készített interjúk alapján dolgozott a szkripten. Margot Robbie vállalta be a főszerepet, a színésznő ezen kívül producerként is húzza a film szekerét. Rendező egyelőre még nincs.

0

Brolin és Teller próbálhatja megfékezni a futótüzet

brolinJoseph Kosinski (Tron: Örökség, Feledés) éppen a No Exit előkészülteivel foglalkozik, a megtörtént esetet bemutató filmben a Granite Mountain Hotshots elit tűzoltóegység áll a középpontban. 2013-ban június 30-án a Yarnell Hill-i futótüzet próbálták megfékezni, ám az egységből csupán egyetlen ember maradt életben.

Josh Brolin és Miles Teller indulhat harcba a tűz ellen. Egyelőre nem közölték, hogy a színészek melyik karaktert kelthetik életre. De bizonyára Brolin lesz a sokat megélt mentor, aki szárnyai alá veszi a Teller által játszott tehetséges ifjú titánt.

Ken Nolan, a Black Hawk Down írója szállította le a forgatókönyvet. A forgatás kezdete nem ismert.

5

Steve Jobs

stevejobsposzter1

Az életrajzi filmek jellemzője, hogy legyen szó akár nagy hírességről vagy egyszerű kisemberről, mindig megpróbálják a főszereplő pozitív oldalát kidomborítani. Esetleg csiszolnak jellemén, sokkal kedvesebbé, mondjuk jóságossá teszik. A lényeg, hogy lehessen kedvelni, szeretni, tudjunk azonosulni vele, esetleg szoríthassunk is érte.

Steve Jobsról az átlagember annyit tud, hogy az informatika terén alkotott nagyot, és ezen belül nagy eredményeket ért el, a számítástechnika úttörőjének számít. Tehetségét, hozzáértését mindenki elismeri. Szóval egy olyan fickó volt, akinek eredményei magáért beszélnek, és sokat tett a felhasználók kényelméért. Remek ember, ugye? Aaron Sorkin viszont meg sem próbálta úgy bemutatni Jobst, mintha a feltaláló-mérnök megértette volna az embereket. Lázadó jellemű, öntörvényű alak volt, aki nehezen jött ki munkatársaival, vagy éppen barátival. Mindig újabb terveket szövögetett, amelyről úgy gondolta, hogy egy adott közösség életét megkönnyíti, persze mindezért megkérte az árát, a munkafolyamat alatt pedig mindenki a haját tépte. Olvasd tovább

0

Colonia előzetes

colonia2014 őszén jelentették be, hogy Emma Watson és Daniel Brühl lesz a főszereplője a valós események alapján készülő Colonia thrillernek. Florian Gallenberger, a John Rabe rendezője írta a forgatókönyvet Tortsen Wenzellel, előbbi a kamera mögé is beállt.

1973-ban játszódik a történet. Egy fiatal pár Augusto Pinochet lemondását követeli a tüntető tömegben. Ám a férfit a titkosrendőrség elkapja és ismeretlen helyre viszi. A nő pedig megpróbálja megtalálni férjét. Nyomozása során ráakad a Dignidad kolóniára, amely látszólag egy jótékonysági misszió. A helyet egy pap irányítja, de valójában könyörtelen vallatótábor, ahonnét lehetetlen megszökni. Lena viszont megkísérli kiszabadítani szerelmét és csatlakozik a tábort irányító tagokhoz.

Amerikában április 15-én mutatják be limitáltan. Olvasd tovább

0

Concussion

concussion

Senki sem számított arra, hogy a következő Oscar sértődéssel/elégedetlenkedéssel/botránnyal kerül inkább rivaldafénybe. A konkrét ok: nem jelöltek feketéket a fontosabb kategóriákban. Arról ugyan nem esett szó, hogy kit kellene kiszorítani a nomináltak közül, de azért érezhető volt, hogy egyesek jobban örültek volna, ha nem teszi félre őket az Akadémia. Most ne menjünk bele, hogy mely fekete színészre kellett volna jobban odafigyelni, de Will Smith éppen nem tartozik azok közé, akik emlékezetes alakítást nyújtottak. És ha A boldogság nyomában vagy A hét élet drámáira gondolt vissza, hogy megéri a belefeccölt munka és nigériai akcentus elsajátítása. Ám a kritikusok egy része eléggé lehúzta a filmet és ráadásul jelölést sem kapott az Oscaron. Ha pedig nem kell aggódnia a ceremónián, akkor el sem megy. Ám jobban tette volna Smith, ha inkább egy erős filmet készít. Olvasd tovább

0

Harc a szabadságért szinkronos előzetes

freestate2Newton Knight (Matthew McConaughey) egyszerű földművesként él a Mississippi állambeli Jones megyében, amíg a déli és az északi államok között ki nem robban a polgárháború. A Konföderáció katonájaként ő maga is harcba indul, ám hamarosan kiábrándul az értelmetlennek tűnő küzdelemből. Knight hevesen ellenzi a rabszolgaságot és a déli államok kiválását az Unióból, ám nem ő az egyetlen, aki elégedetlen: a karizmatikus férfihoz sorra csatlakoznak a helyi farmerek és a szökött rabszolgák. Közéjük tartozik a gyönyörű rabszolgalány, Rachel (Gugu Mbatha-Raw) is, akibe Knight halálosan beleszeret, és a törvényi tiltás ellenére feleségül akarja venni.

Ami egy maroknyi csoport elszigetelt lázadásának indul, jelentős mozgalommá növi ki magát, amelynek eredményeként Jones megye, a rabszolgatartó Mississippi állam szívében, kikiáltja a függetlenségét. Ám a küzdelem ezzel még nem ér véget…

Olvasd tovább

0

Jennifer Aniston lesz a The Fixer főszereplője

deniseA Fox stúdió életrajzi filmet készít Denise White sportmenedzserről, aki korábban Miss USA versenyző volt. Jennifer Aniston szerződött le a The Fixer címre hallgató produkciót. White komoly hírnevet szerzett magának, sok sportolónak segített, többek között Patrick Peterson és DeSan Jackson NFL játékosok karrierjét is fellendítette. Felhívta a figyelmet a kétes üzleti ajánlatokra és egyúttal erősítette egyes emberek imidzsét. És ha valaki felfüggesztéssel nézett szembe, valószínűleg White volt az első, akit felhívtak.

Paul Solotaroff a Men’s Journalban közölt egy cikket a hölgyről, amely felkeltette Melisa Wallach, a Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) írójának figyelmét. Wallach bekopogott a Fox-hoz, ahol meggyőzően érvelt a fejesek előtt, eladta elképzelését és a forgatókönyvön szintén ő dolgozhatott. Rendező még nincs, de nagyon szeretnék, ha James Gray vezényelhetne a forgatáson.

0

Bigelow készít filmet a detroiti lázadásról

bigelow11967-ben Detroitban pattanásig feszült volt a helyzet. Rendszeresek voltak a nézeteltérések a feketék és a fehérek között. Akkor szakadt el a cérna, amikor a rendőrök egy illegális szórakozóhelyre csaptak le. Úgy gondolták, hogy csak néhány fekete lesz a helyszínen, e helyett közel 90, többségében Vietnámból hazaérkezett ember próbált volna kikapcsolódni. Mindenkit bilincsbe vertek. Akik tanúja voltak az esetnek alaposan dühbe jöttek tombolni kezdtek. Káosz alakult ki. A helyzet tarthatatlanná vált, így július 25-én 8000 katona masírozott be a városba, de ők is csak 4 nap múlva tudták leverni a „lázadást”.

Az Annapurna Pictures-nél készülhet film az esetből, Kathryn Bigelow-t (A bombák földjén, Zero Dark Thirty) szerződtették le az egyelőre cím nélkül futó munkára. Szeretnék nyáron elindítani a forgatást és 2017-ben, a zavargások 50. évfordulóján lenne a premier. A konkrét történet nem ismert.

Mark Boal dolgozott a forgatókönyvön. Több, mint egy évbe telt, mire utánajárt az egykori eseményeknek és a szkript elnyerte végleges formáját. Oscar-gyanús.

0

Kosinski rettenthetetlen tűzoltóegységről forgat

noexitJoseph Kosinski a Tron: Örökséggel (Tron: Legacy) mutatkozott be a filmiparban, majd a Feledést (Oblivion) adta ki kezei közül. Több, nagyobb költségvetésű elképzeléshez is közül került, de eddig sem a Logan futása (Logan’s Run), sem A fekete lyuk (The Black Hole) remake-ből nem lett semmi és az Alkonyzónáról (Twilight Zone) is hallgatnak egy ideje.

A direktor asztalán újabb tervezet landolt, Ken Nolan, a Black Hawk Down írójának No Exit forgatókönyvét vehette a kezei közé. A történet a Granite Mountain Hotshots elit tűzoltóegységről szól. Rendszerint nem holmi apróbb esetekhez szálnak ki, jobbára olyan helyeken tevékenykednek, ahová kollégáik már nem mernek bemenni, izzó poklokba merészkednek be.

A cselekmény a 2013. június 30-án játszódik, a Yarnell Hill-i futótűznél vívtak hősies küzdelmet. A 20 fős csapat 19 tagja odaveszett.

2014-ben lehetett hallani először a No Exitről, akkor Scott Cooper álldogált a rendezői térfélen és Brendan McDonough, az eset egyetlen túlélője tanácsadóként vett részt a sztori kivitelezésében.

2

Pawn Sacrifice

pawnsacrifice

A sakknak is megvannak a maga rajongói, a tömött nézőtéren lélegzetvisszafojtva várják, hogy mi lesz a következő lépés. Hosszú percekig, olykor fél vagy órán keresztül sem történik semmi, majd az egyik játékos előrébb tolja a bábúját.

Családtagként vagy esetleg rajongóként esetleg el tudom képzelni, hogy feszülten várjam az újabb megmozdulást. De igazság szerint a sakk pont az a sportág, ami egy átlagos szemlélőnek unalmas, talán túlságosan is az. Két ember ül egy tábla mellett, kattognak az agykerekeik, a profik pedig jó előre kigondolnak több lépést és belekalkulálják az ellenfél várható válaszát. Éppen ezért lehetett akármekkora meccs 1972-ben, eléggé szkeptikusan álltam hozzá, hogy ebből egy jó filmet ki lehet hozni. Ráadásul úgy, hogy Bobby Fischerrel sem lehet könnyedén azonosulni? Ha valaki úgy érez, mint én, akkor kellemesen csalódni fog. Olvasd tovább

2

Thomas Vinterberg filmet készít a Kurszk tengeralattjáró tragédiáról

kurszkThomas Vinterberg, A vadászat (Jagten) rendezője az EuropaCorpnál kapott újabb feladatot. Robert Rodat az A Time To Die (Robert Moore) könyvet öntötte szkript formába és a dán direktor vezényelheti le a Kursk címre hallgató projektet.

Valós eseten alapszik a történet, a K-141 Kurszk atomtengeralattjáróra fókuszál a film, amely 2000-ben a Barents-tengeren elsüllyedt. A víz alatt 23 ember várta a segítségét, az oxigén pedig egyre kevesebb és kevesebb volt. Ősszel indul a forgatás, a szereposztás hamarosan kezdetét veszi.

1

Jennifer Lawrence játszhatja Castro egykori szerelmét

New York premiere of 'Joy'Jennifer Lawrence ezúttal Marita Lorenzet formálhatja meg a vásznakon. Lorenz 1959-ben ismerkedett meg Fidel Castro-val, a hölgy ekkor 19 éves volt. Egymásba szerettek, azonban a kubai vezér idővel már egyáltalán nem bánt olyan kedvesen vele, mint kapcsolatuk elején. A CIA beszervezte, vele is tettek egy kísérletet Castro kiiktatására. Mellesleg a hölgy élete bővelkedett az érdekességekben, afférja volt egy volt venezuelai diktátorral, találkozott Lee Harvey Oswalddal és még a Watergate botrányhoz is köze volt valamelyest.

Eric Warren Singer, az Amerikai botrány (American Hustle) társírója fejéből pattant ki a film gondolata. Több stúdió is érdeklődését fejezte ki a tervezet iránt (Fox 2000, Warner, Paramount, Annapurna), de a Marita címre hallgató projekt a Sony berkein belül formálódhat. A szkriptet Singer írhatja.