Steve Jobs

Az életrajzi filmek jellemzője, hogy legyen szó akár nagy hírességről vagy egyszerű kisemberről, mindig megpróbálják a főszereplő pozitív oldalát kidomborítani. Esetleg csiszolnak jellemén, sokkal kedvesebbé, mondjuk jóságossá teszik. A lényeg, hogy lehessen kedvelni, szeretni, tudjunk azonosulni vele, esetleg szoríthassunk is érte.

Steve Jobsról az átlagember annyit tud, hogy az informatika terén alkotott nagyot, és ezen belül nagy eredményeket ért el, a számítástechnika úttörőjének számít. Tehetségét, hozzáértését mindenki elismeri. Szóval egy olyan fickó volt, akinek eredményei magáért beszélnek, és sokat tett a felhasználók kényelméért. Remek ember, ugye? Aaron Sorkin viszont meg sem próbálta úgy bemutatni Jobst, mintha a feltaláló-mérnök megértette volna az embereket. Lázadó jellemű, öntörvényű alak volt, aki nehezen jött ki munkatársaival, vagy éppen barátival. Mindig újabb terveket szövögetett, amelyről úgy gondolta, hogy egy adott közösség életét megkönnyíti, persze mindezért megkérte az árát, a munkafolyamat alatt pedig mindenki a haját tépte.

Sorkin három termékbemutató köré szövi a történetet. A Macintosh, a NeXT és az iMac prezentációja előtti pillanatokat mutatja be, ahol feltűnnek a Jobs életére kihatással lévő személyek. Kivétel nélkül mindenkivel szópárbajt vív, hiszen a címszereplő ritkán volt valakivel azonos hullámhosszon. Illetve olybá tűnik, hogy ő nagyon is tudta, hogy mit akar elérni vitapartnere, de még véletlenül sem akarta beismerni annak igazát.

Habár a forgatókönyvíró elismerte, hogy a dialógusok többsége csupán fikció, ám ennek ellenére nagyon is életszerűek és hihetőek. Pörgős, pattogós, dinamikus olykor feszült párbeszédeken keresztül rajzolódik ki Jobs nehéz jelleme. Nem esik nehezére témát váltani, később pedig mintegy varázsütésre visszakanyarodik egy pár perccel korábbira.

Az olykor pszichopata módjára viselkedő, a kigondolt tervhez végsőkig ragaszkodó szakember mellett durva, némileg lenéző viselkedése ellenére mégis jó néhány kitartottak mellette évtizedeken keresztül. Elég nehéz hosszú távon egy olyan emberrel, aki mindenképpen meg akarja váltani a világot ötleteivel. Steve Wozniak Jobs egykori tervezőtársa és barátja, mindketten máshogy látják a világot, és az üzleti életben el is szakadnak egymástól, ennek ellenére legbelül elismerik a másikat, még ha nem is mondják ki. John Sculley afféle apafigura, próbálná terelgetni Jobs-t, ám az egyáltalán nem hallgat rá. Kate Winslet zseniális megformálásában jelenik meg Joanna Hoffman marketinges, elviseli a marhaságokat, és tűzön-vízen keresztül kitart főnöke mellett, tudja kezelni viselkedését. (A film egyik pillanatban Jobs fel is teszi a kérdést: „Mi miért nem feküdtünk le soha egymással?”) Mindazonáltal a legerősebb „szál” az apa és lánya közötti viszony, hiszen a címszereplőről lerí a rettegés, hogy valakihez érzelmileg kötődjön.

Tény, hogy senki nem vágyik egy olyan főnökre, mint Jobs. Michael Fassbender lehengerlően adja elő a legendás, nehezen elviselhető, világmegváltó, sokak számára hasznos technológiákban gondolkodó és vitáktól meg nem rettenő férfit. Mindvégig kemény marad, látszólag nem igazán hatja meg egyetlen szurkálódás sem. De a látszat ellenére a szeméből, tekintetéből nagyon is kiolvasható, ha valakire szeretettel gondol. Épp ezért is hozza kiválóan a szerepet a színész. Egyes pillanatokban meg tudja mutatni Jobs emberi oldalát. Hogy nem csak egy élő „számítógép” vagy bankautomata, hanem vannak érzelmei is.

A bennfentesek tudják csak igazán, hogy milyen volt az igazi Jobs. Danny Boyle filmjéből pontos képet kapunk arról, hogy mitől is vált kultikus személlyé, úttörővé? Nem igazán. Ezek alapján még nem tudjuk papírra vetni életrajzát. Azonban az átgondolt forgatókönyvnek, Boyle rendezésének, a színészeknek és a remek dialógusoknak hála emlékezetes filmet kapunk.  Az Ashton Kutcher-féle verzió a nyomába se érhet. 80 %

imdb: 7,4

Büdzsé: 30 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 17,7 millió dollár
Eddigi összbevétel: 33,9 millió dollár