Gigantikus hullámok között hánykolódva agódóva próbál kitartani a legénység maradéka, e közben lassan halad feléjük a parti őrség néhány bőrig ázott kitartó embere. Látványos katasztrófafilm, ahol az ismert színészek hősien próbálnak helyt állni és még a romantikát sem spórolják ki. És mindezt a Disney prezentálja? Nyilvánvaló, hogy egy izgalmas, családokat megcélzó produktumot akartak gyártani, ahol még esetleg egy kis giccs belefér és esetleg „Most vedd elő a zsebkendőd” pillanatok is várhatóak. De ezúttal eléggé félrement az elképzelés. Olvasd tovább
megtörtént eset
Loving előzetes
Mildred Delores Jeter és Richard Perry Loving az 50-es években ismerkedtek meg, később összeházasodtak. Azonban Virginia államban törvény tiltotta a különböző bőrszínű emberek házasságát. A páros végül Washingtonban mondta ki a boldogító igent, de hazautaztak, ahol letartóztatták őket. A bíróság egy év letöltendőt kapott, de volt egy olyan kitétel, miszerint ha elhagyják az államot, akkor 25 évre felfüggesztik a büntetést. A Legfelsőbb Bíróság végül alkotmányellenesnek minősítette a törvényt.
Ebből az esetből forgatott filmet Jeff Nichols, természetesen Michael Shannon is játszik a filmben. A rendező és a színész immáron ötödik alkalommal dolgozik együtt. De a főszerepet Joel Edgerton kapta, nejét Ruth Negga formálja meg. Marton Csokas, Bill Camp, Nick Kroll szintén látható lesz a drámában. Colin Firth producerként tartotta rajta a szemét a munkálatokon. Amerikában november 4-én mutatják be. Olvasd tovább
A Mélytengeri pokol posztere
A Mexikó-öbölbeli 2010-es olajkatasztrófa kezdeteire fókuszál az izgalmas dráma. Biztosak lehetünk benne, hogy Mark Wahlberg és Kurt Russell mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a problémát. Persze tudjuk, hogy mi lesz a vége, de azért volt már megtörtént eseten alapuló film, amely képes volt elérni, hogy a végkifejlet tudatában is szorítani tudtunk a szereplőkért.
Az első kép a Sully-ból
Anthropoid előzetes
A valós események ihlette filmben két cseh katonát azzal bíznak meg, hogy megöljék Reinhard Heydrich SS tisztet, aki Adolf Hitlert és Heinrich Himmlert követte a parancsnoki láncban. Illetve Csehszlovákiában is ő irányította a náci csapatokat. Josef Gabcík és Jan Kubis 1941 decemberében értek földet szülőföldjükön, eléggé szűkös információkkal és felszereléssel rendelkeztek.
Cillian Murphy és Jamie Dornan alakítják a két katonát. Toby Jones, Charlotte Le Bon, Harry Lloyd, Alena Miholvá és Jirí Simek tűnnek fel mellettük. Sean Ellis, a Metro Manila rendezője dirigálta a filmet, Amerikában augusztus 12-én mutatják be. Olvasd tovább
Denial előzetes
Deborah E. Lipstadt történész és holokausztkutató. David Irving viszont közismert holokauszttagadó és nézeteit bizonyítékokkal próbálta alátámasztani, később viszont kiderült, hogy dokumentumokat rendszeresen manipulálta. Lipstadt úgy vélte, hogy Irving véleménye túlságosan is kártékony és a történelemből kiragadott helyzeteket és eseteket a saját nézeteinek megfelelően alakítgatta. A férfi éppen ezért beperelte a nőt rágalmasáért és a bíróságon Lipstadtnak kellett bizonyítania, hogy Irving direkt félreértelmezte.
Ebből forgatott filmet Mick Jackson, a Tűzhányó (Volcano) és Több, mint testőr (The Bodyguard) rendezője. Rachel Weisz és Timothy Spall a főszereplők, Tom Wilkinson, Mark Gatiss és Andrew Scott nevei olvashatóak a stáblistán. Amerikában szeptember 30-án mutatják be a David Hare forgatókönyvéből készült drámát. Olvasd tovább
Anthony Mackie alakíthatja Johnnie Cochrant
Johnnie Cochran ügyvéd neve az O.J. Simpson-ügy kapcsán ugorhat be, az úriember fontos szerepet töltött be a tárgyaláson. Sokat tett azért, hogy a gyilkossággal vádolt közismert sportolót és színészt felmentsék a vádak alól. De ő is elkezdte valahol, 1981-ben a rendőrség a Signal Hill területen különösen keményen bánt a civilekkel. A zsaruk lesittelték Ron Settles futballsztárt gyorshajtásért, Cochran vállalta a védelmét. Később Settlesre felakasztva találtak rá a cellájában, amit öngyilkosságként könyveltek el. A halottkém azonban később megállapította, hogy megfojtották. Habár a rendőrfőnök lemondott, de mégsem vádoltak meg senkit.
Ezt az esetet fogják elregélni egy most még cím nélküli filmben. Anthony Mackie vállalta a főszerepet, azaz ő fogja megformálni Cochrant, egyúttal producerként is kiveszi a részét a produkcióból. A rendezői feladatokat Justin Chadwick, a Mandela: Hosszú út a szabadságig (Mandela: Long Walk to Freedom) alkotója láthatja el.
Cochrant legutóbb Courtney B. Vance játszotta remekül az American Crime Story-ban.
Jennifer Lawrence lesz a főszereplője a Theranosról szóló filmnek
2003-ban alapították a Theranos nevezetű biotechnológiai céget, amely rövid időn belül nagy ismertségre tett szert. Számos ötletük van, hogy miképp lendítsék fel az egészségügyet és e mellett azért sokan megkérdőjelezik munkájuk hasznosságát.
Adam McKay úgy gondolta, hogy a Theranosról lehetne egy érdekes filmet készíteni, szólt Jennifer Lawrence-nek, aki Elizabeth Holmes-t, a cég társalapítóját játszhatná. McKay írja a forgatókönyvet és az Oscar-díjas színésznővel együtt lesznek a producerek. Egyelőre nincs még stúdió a tervezet mögött, de ilyen nevekkel a fedélzeten gyorsan akad majd érdeklődő.
Holmes 19 éves volt, amikor elindította a Theranost, amely 2014-re már 9 milliárd dollárt élt és a hölgyet a Forbes a legfiatalabb milliárdosként emlegeti, aki a saját erejéből vált vagyonossá. De néhány hete kidurrant a színes lufi, mivel napvilágot látott, hogy mégsem képes olyan eredményeket felmutatni a diagnosztikai gépet, amit ígértek. Emiatt a vállalat gyakorlatilag elértéktelenedett és Holmes-nak nem maradt semmije.
13 óra: Bengázi titkos katonái (13 Hours: The Secret Soldiers of Benghazi)
Michael Bay nem nevezhető bonyolult embernek. Szereti a hatalmas robbanásokat és bizony másokkal is megosztaná ezt az élvezetet. Mert megteheti. Párbeszédek? Nagy drámázások? Ugyan. Lőszert a csőbe, biztosítószeget ki a gránátból, aztán hadd szóljon, mindezt lassítva. Mostanában ugyan óriásrobotokkal tépázza meg a városokat, de egyre kevésbé élvezhetően. Egy ideje hangoztatja, hogy szeretne újra kisebb költségvetésből dolgozni. Ha visszagondolunk karrierje kezdetére, a Bad Boys vagy még A szikla is visszafogott büdzséből készült és a direktor legjobb filmjei közé tartoznak. A Pain & Gainnel megmutatta, hogy nem csak az ovis, hanem a korrekt fekete humor sem áll távol tőle és most a 13 Hours-szal kevés pénzből több tucatnyi fejlövést oszthatott ki. Olvasd tovább
Colin Firth is játszhat a Kurszk katasztrófát elmesélő filmben
Év elején jött a hír, hogy Thomas Vinterberg dán rendező ősszel vág bele a 2000-ben elsüllyedt Kurszk tengeralattjáróról szóló film forgatásába. Ma kiderült, hogy EuropaCorp égisze alatt formálódó produkció főszerepére Colint Firth-t szeretnék megnyerni, Matthias Scoenaerts szintén a fedélzeten van.
A K-141 Kurszk atomtengeralattjáró 2000. augusztus 12-én a Barents-tengeren egy gyakorlat keretein belül torpedókat lőtt ki, ezt követően pedig robbanás történt a fedélzeten, amelyet még egy követett. Csak 23 fő élte túl a szörnyűséges esetet, azonban hiába vártak a segítségre és végül ők is meghaltak.
A Deepwater Horizon új előzetese
Egy újabb előzetest kapott a valós eset alapján készült Deepwater Horizon, de ez még nem az utolsó kedvcsináló, hiszen szeptember végén érkezik Peter Berg rendezése. A film a 2010-es Mexikó-öbölbeli környezeti katasztrófát meséli el, megmutatja, hogy a fúrótornyon dolgozók milyen hősiesen próbálták megakadályozni a tragédiát. Mark Wahlberg, Kurt Russell, John Malkovich és Dylan O’Brien tartózkodik a fedélzeten. Olvasd tovább
Colonia
Ország az országon belül – Így lehetne jellemezni a Colonia Dignidad névre hallgató birtokot. A német igazságszolgáltatás elől menekülő, gyerekmolesztálással vádolt Pual Schrafer irányíthatta a 14.000 hektáros területet Kubában. A külső világ számára jótékonysági misszióként – közösségként jellemezték a kolóniát, azonban a diktatúrán belüli minidiktatúra afféle szigorúan őrzött munkatábor volt. A Pinochet-uralom alatt rengeteg ember került ide, akikről ezt követően semmilyen információt nem tettek közé, gyakorlatilag megszűntek létezni. Rendszeresek voltak a verések, fenyegetések, a molesztálások és az erőszak. Olvasd tovább




