13 óra: Bengázi titkos katonái (13 Hours: The Secret Soldiers of Benghazi)

Michael Bay nem nevezhető bonyolult embernek. Szereti a hatalmas robbanásokat és bizony másokkal is megosztaná ezt az élvezetet. Mert megteheti. Párbeszédek? Nagy drámázások? Ugyan. Lőszert a csőbe, biztosítószeget ki a gránátból, aztán hadd szóljon, mindezt lassítva. Mostanában ugyan óriásrobotokkal tépázza meg a városokat, de egyre kevésbé élvezhetően. Egy ideje hangoztatja, hogy szeretne újra kisebb költségvetésből dolgozni. Ha visszagondolunk karrierje kezdetére, a Bad Boys vagy még A szikla is visszafogott büdzséből készült és a direktor legjobb filmjei közé tartoznak. A Pain & Gainnel megmutatta, hogy nem csak az ovis, hanem a korrekt fekete humor sem áll távol tőle és most a 13 Hours-szal kevés pénzből több tucatnyi fejlövést oszthatott ki.

2012-ben a nyugodt kis kirándulásokra vágyó emberek messzire elkerülték Líbiát. Fegyveresek kószáltak az utcákon, különféle csoportok állták el az utakat és még a piacon is rakétavetőket árultak. Minden ország visszahívta nagyköveteit, de a bengázi amerikai konzulátus továbbra sem zárta be kapuit, a néhány száz méterrel odébb pedig egy titkos CIA bázison hazafias marcona legények várták a parancsokat. Feladatuk inkább a megfigyelés és a munkatársak védelmének a biztosítása volt. A szeptember 11-ei merényletek évfordulóján támadás éri a követséget, csak két csapat van, ami kimentheti a honfitársakat. Az egyik a CIA-s katonák, a másik sok száz kilométerrel odébb. A derék férfiak nem nézhetnek tétlenül és a főnök utasítása ellenére elindulnak megmenteni honfitársaikat, később saját főhadiszállásukat kell védeniük.

Jellemző, hogy a rendező a nőket háttérbe tolja vagy inkább díszítő elemként használja. Legyenek izmok, amiket meg lehet mutatni, de a lényeg, hogy alaposan megdolgoztatja a főhősöket, akik nem csupán lelketlen terminátorok, hanem hús-vér érző lények. A szereplők a rendszeres izzasztó edzések és a szokásos városi „kirándulások” között családjukkal beszélgetnek. Tehát megkapjuk a felvezetést, kiderül, hogy a maroknyi harcedzett alak jelenlétét nem igazán értékeli senki, pláne a helyi CIA-s tiszt, de amikor elszabadul a pokol konkrétan hősökké válnak.

Kicsit érdekes, sőt, kifejezetten furcsa, hogy tudjuk, hogy hamarosan kilőnek pár ezer lőszert, de Bay nem erőlködve és fogcsikorgatva tálalja az akció előtti jeleneteket. Nyilván, hogy a támadást követően élvezettel veti bele magát tüzelésbe, de mégsem ásítozós a film eleje. És még akkor sem csak a lövöldözésre összpontosít a rendező, ugyanis azon túlmenően, hogy a katonák alig várják, hogy segíthessenek a barátokon/kollégákon és megvédjék a területeket nem feszül rá folyamatosan az ujjuk a ravaszra. Hiszen nem mindenki ellenség, aki feltűnik a szemük előtt. Lehet, hogy csak egy kíváncsiskodó vagy akár elképzelhető, hogy egy helyi szövetséges. Azonban saját magukon kívül másra nem számíthatnak, nem küldenek légi támogatást, a líbiai barátok pedig kiképzetlenek, a rendőrök jobbára csak jönnek és azonnal távoznak. A pár fős felmentő sereg sajnos igen messze van.

Talán a költségvetés miatt vagy azért, mert a valóságban is így volt, az első nagyobb csetepaté után szusszanhatunk egyet, majd a rendező újra felpumpálja az adrenalinszintet. Nem vette félvállról Bay a munkát, látásmódja és vizualitása, illetve a szimpatikus, karizmatikus szereplők a korrekt szint felé emelik a filmet. Ha nem lenne világos, hősies, minden katona több tucatnyi ellenséget tesz hidegre, patrióta történetről van szó. Ahol a jenkik hazafias hangulatukban megdöngetik a mellüket és büszkén mondogatják, hogy „igen, ők a mi fiaink.” Ha mindez nem zavar és kedveled, ha az akciójelenetek a székbe szögeznek, akkor a 13 Hourst semmiképpen se hagyd ki. 75 %

imdb: 7,4
rottentomatoes: 51 %

Büdzsé: 45 millió dollár
Amerikai bevétel: 52,8 millió dollár
Eddigi összbevétel: 69,4 millió dollár