Még a 70-es években történt, hogy az FBI egy szélhámospárt vetett be egy akcióban, korrupt politikusokat próbáltak segítségükkel elkapni. Részben valós eseményeken alapul – írják ki a film elején, amivel tisztázzák, hogy volt valami hasonló réges-régen és ebből nagyot merítettek az alkotók.
Megismerjük Irving Rosenfeldet (Christian Bale), akinek gyakorlatilag a „tisztes” foglalkozása csaló, de valahol mélyen legbelül lelkiismeretes fickó. Társa a bűnben és az ágyban a szépséges Sydney Prosser (Amy Adams), a hölgy is a meggyőzés, átverés mestere, ráadásul még csáberejét is be tudja vetni. Fut a szekér szépen, egészen addig, amíg Richie DiMaso ügynök képükbe nem nyomja jelvényét, mintha Rosenfeldnek nem lenne elég otthon egy zsörtölődő feleség (Jennifer Lawrence). De mégsem kerül a duó a rácsok mögé, szaktudásukat úgymond a közjó érdekében vethetik be, lefülelhetnek néhány megkenhető úriembert. Olvasd tovább






Eric Warren Singer forgatókönyve 2010-ben a Blacklisten előkelő helyet kapott. Nem kellett sok idő hozzá, hogy Charles Roven és Richard Suckle producereknek is megtetsszen a történet, először Ben Afflecket környékezték meg a rendezéssel, majd David O. Russell vehette kezelésbe a filmet, amelyet ekkor még American Bullshit néven emlegettek.
Bennett Miller rendező marad a valós eseményeknél alapuló témáknál. Hiszen a Capote és a Pénzcsináló (Moneyball) is indult az Oscaron a legjobb filmnek járó díjért. A direktor 6 évvel ezelőtt már megpróbálta vászonra vinni a sztorit, 2008-ra ki is tűzték a bemutatót, majd hirtelen parkolópályára tették a projektet. A Pénzcsináló kedvező fogadtatása után vehette újra elő a Foxcatchert, amelynek főszerepét Steve Carellre bízta, a komikus ezúttal drámai oldalát mutathatja meg
Matthew McConaughey az évek során sokat tett azért, hogy mindenki egy izmos kockahassal azonosítsa őt. Nem tudom, hogy direkt ez volt-e a célja, hogy később mindenki meglepődjön, amikor ismét drámai oldalát csillogtatja meg. De tény, hogy a színész az elmúlt években valóban alakításaival és nem kigyúrt testével hívja fel magára a figyelmet.