5

Amerikai botrány (American Hustle)

amerikaibotrany

Még a 70-es években történt, hogy az FBI egy szélhámospárt vetett be egy akcióban, korrupt politikusokat próbáltak segítségükkel elkapni. Részben valós eseményeken alapul – írják ki a film elején, amivel tisztázzák, hogy volt valami hasonló réges-régen és ebből nagyot merítettek az alkotók.

Megismerjük Irving Rosenfeldet (Christian Bale), akinek gyakorlatilag a „tisztes” foglalkozása csaló, de valahol mélyen legbelül lelkiismeretes fickó. Társa a bűnben és az ágyban a szépséges Sydney Prosser (Amy Adams), a hölgy is a meggyőzés, átverés mestere, ráadásul még csáberejét is be tudja vetni. Fut a szekér szépen, egészen addig, amíg Richie DiMaso ügynök képükbe nem nyomja jelvényét, mintha Rosenfeldnek nem lenne elég otthon egy zsörtölődő feleség (Jennifer Lawrence). De mégsem kerül a duó a rácsok mögé, szaktudásukat úgymond a közjó érdekében vethetik be, lefülelhetnek néhány megkenhető úriembert.

 americanhustle

Rengeteg lehetőség rejlik ebben a felállásban, lehetett volna akár pörgős akciófilm vagy csalafinta thriller, esetleg kőkemény dráma. David O. Russell – akit egy ideje már elbódított a várható, még meg nem kapott csillogó díjak sokasága – e helyett egy kissé szatirikus hangvételű alkotást prezentált, amelyben akad egy kis humor és némi komolyság, de amit mindenképpen el kell mondani a direktorról, hogy nagy ívben tett a történetre. Már a kezdet kezdetén érezhető, hogy művében még véletlenül sem kell keresni a nagy sztorit és gyorsan leépíti a néző reményeit , hogy esetleg később érdekfeszítő lesz a történet, hiszen a cselekmény eléggé átlagos és még a fordulatot is messziről ki lehet szagolni.

Sajnos a történetet nem lehet máshogy jellemezni: botrány. Méghozzá amerikai! Russell csak azzal foglalkozott, hogy minden más oda lehessen dörgölni a különféle fesztiválok tisztelt zsűritagjainak az orra alá. A színészek zseniálisak, Christian Bale ismét bizonyítja, hogy igazi kaméleon, ezúttal nem csontkollekcióként tesz-vesz, hanem pocakot növesztett szerepe kedvéért és lubickol szerepében. Amy Adams újra megcsillogtatja tehetséget, de meg merem kockáztatni, hogy Jennifer Lawrence jobban teljesít nála De a lenyűgöző színészi játék mellett mi menthet meg egy filmet, hogy sűrűn az óránkra pislantsunk?

americanhustle

Ó, igen! A 70-es évek megidézése a dauer frizurákon át a hivalkodó sminkeken és a pompás díszleteken keresztül, amely megdolgoztathatta a háttérben munkálkodók profi szakembereket (maszkmesterek, díszlettervezők, stb) és a zenét is ki lehetne emelni. Az Amerikai botrány kiszolgálja azokat, akik szeretnek később a részleteken rágódni, kiemelni egyes jeleneteket és az Akadémia nagy öregjeiből is előhúzhatja a retroérzést. De mindez hiába csodálatos, mert egyszerűen képtelen feledtetni, hogy a több, mint két órás játékidőt csakis úgy lehetne jellemezni, hogy üres. 50 %-nál többet nem tudok rá adni.

 imdb: 7,7

rottentomatoes 93 %

Büdzsé: 40 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 127 millió dollár
Eddigi összbevétel: 162 millió dollár

5 komment

  1. Nagyjából egyetértek, bár én azért megengedőbb voltam a filmmel. David O. Russell különös figura, a Fighter volt talán a legjobbja, azóta egyre halványul. De még ez is messze jobb, mint a hollywoodi középszer: van stílusa, hangulata, és zseniális színészek jutalomjátéka adja az erejét. Igen, ez egy színészfilm rengeteg improvizált dialógussal, túlhúzott nagyjelenettel, a sztori meg kit érdekel. 🙂

  2. David O. Russelben az a kedvelhető (számomra), hogy szinte csak és kizárólag a karakterekből és az ő interakcióikból építkezik az egész film, na jó némi jelzésszintű történet azért akad.

    Iszonyat jó karaktereket ír és rendez, a színészek pedig egytől-egyig lubickolnak a betegebbnél-betegebb karakterek megformálásában!

    Én még a Silver Linings Playbook-on csodálkoztam, hogy hol a sztori, mert ott se nagyon van csak a két figura, ahogy szépen összejönnek, de ennél a filmnél, már a 15. percben tudtam, itt is hasonló lesz a helyzet.

    De elképesztően jól szórakoztam, egytől-egyig mindenki felszabadultan, erőlködés nélkül hozza a figurát, és kiválóan. Engem a színészek színészkedése le tudott kötni, kiválóan szórakoztam. És ott a pont Nikodemusnál, mert az se érdekel(t), hogy nincs sztori (mert nem is éreztem a hiányát)!!! 🙂

    + Robert De Niro 5 percét meg végig vigyorogtam (Többet ért mint a The Family teljes 110 perce) 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *