0

Röviden: A galaxis őrzői 3. / Dungeons & Dragons: Betyárbecsület / Ghosted

írta Nikodémus

A galaxis őrzői 3. (Guardians of the Galaxy vol. 3) – Nehéz volna megmondani, filmtörténeti távlatban hová kerül ez a különös, popkulturális hordalékból és sajátos vicceskedésből összeálló trilógia, de az biztos, hogy anno a Marvel (most pedig a Warner/DC) nagyon jól járt James Gunnal. A B-filmes Star Warsra belőtt hangvétel, az elcseszett előtörténettel büszkélkedő antihősök és a kreatívan fura űrdíszletek együtt megismételhetetlen koktélt alkottak, még úgy is, hogy azok minden összetevőjét láttuk már valahol. Ezúttal a csendes drámán van a hangsúly: megismerjük Mordály (avagy Repcsi – kicsit szerencsétlen, de érthető névváltoztatás a szinkronban) (Bradley Cooper) nem éppen felhőtlen gyerekkorát és azt az embert (?) (Chukwudi Iwuji), akinek révén olyan lett, amilyen. A tónus ezért kicsit komorabb (a beköszönés a Radiohead Creepjével indul!), az eugenika veszélyeit üres prédikálás helyett személyes tragédiákkal érzékelteti a film, és a poénkodás is egyszólamúbb (akciószitu közben megállnak a szereplők egymással civakodni azon, hogy ki mit és hogyan mondott az imént – ez legalább előfordul négyszer). Alaposan kijátssza az érzelmeket Gunn, de megérdemelten, hisz itt a búcsú ideje: jó időre elköszönünk a magányát menősködéssel kompenzáló Űrlordtól (Chris Pratt), a beteljesítetlen bosszúért (már nem) lihegő Draxtól (Dave Bautista), a morcos gépezetből anyafigurává váló Nebulától (Karen Gillan), az önálló karakterré nemesedő Mantistól (Pom Klementieff), a helyét alig találó új-Gamorától (Zoe Saldana), a beszélő fától (Vin Diesel) és a többiektől. Szép menet volt!

Olvasd tovább

0

Dungeons & Dragons: Betyárbecsület – A kulisszák mögött

Egy sármos tolvaj és különc kalandorokból álló bandája nagyszabású akciót tervez egy elveszett ereklye megszerzéséért, de a dolgok veszélyesen kisiklanak, amikor rossz emberekkel húznak ujjat… A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület a legendás szerepjáték gazdag világát és játékos szellemét ülteti át a mozivászonra ezzel a fergeteges és akciódús kalandfilmmel.

Minden szerepjáték szépapja, a Dungeons & Dragons egy egész generáció számára definiálta újra a kaland fogalmát. A Gary Gygax és Dave Arneson által táblajátékból és történetrögtönzésből összegyúrt játékhibrid baráti társaságokat küldött izgalmas kalandokra, amelyeket a Kalandmester álmodott meg. A játékosok különböző fajú és képességű alteregók bőrébe bújhattak, hogy mérhetetlen veszélyeket rejtő küldetésekre induljanak, amelyek órákig, napokig, hetekig is eltarthattak. Nem minden karakter úszta meg ép bőrrel. Elképesztően izgalmas volt, és bárki beszállhatott, csak határtalan képzelet és egy marék sokszögű műanyag dobókocka kellett hozzá.

Olvasd tovább