
Frodó átváltozik
Peter Jackson rengeteg anyagot forgatott a Gyűrűk ura trilógiájához, de nagy sajnálatra nem tudta mindegyiket beletenni a filmekbe, amúgy is 3 órára rúgott az egyes részek játékideje. A Két torony forgatókönyvében betekintést nyerhettünk Faramir egyik álmába. II. Denethor, Gondor helytartójának fia azt álmodja, hogy a gyűrű Frodót átváltoztatja Gollammá. A jelenetet ugyan felvették de a filmből kihagyták és Peter Jackson sem beszélt róla, viszont az Extended Edition Blu-ray-en szó esik róla. Olvasd tovább
Day Trip előzetes
Park Chan-wook munkásságát ismerjük, de testvére, Park Chan-kyung eddig eddig nem igazán került a figyelem középpontjába. A fivérek ugyan 2011-ben együtt dolgozhattak a Night Fishing rövidfilmen, amely a Berlini Filmfesztiválon Arany Medvét nyert.
Chan-kyung ismét hallat magáról, a Day Trip filmet dirigálta le Song Kang-ho és Jeon Hyo-jeong főszereplésével. Előbbi egy énektanárt alakít, aki úgy dönt, hogy a Hyo-jeong által játszott diákját elviszi a hegyekbe és ott okítja ki.
Spencer boldog karácsonyt kíván
Phantom előzetes – Tengeralattjárós thriller
Az utolsó jó tengeralattjárós film talán a Merülés a félelembe (Below) volt, de Az utolsó esély (Crimson Tide) nem nagyon akadt igazán remek alkotás a témában. Elképzelhető, hogy a Phantom megüti a mércét? A thrillert elvileg mutatták volna be, most úgy fest, hogy Amerikában 2013 márciusában kerül a mozikba.
Az amerikaiak a Csendes-óceánon hadgyakorlatoznak, az oroszok Dimitrij Zubov kapitány vezetésével egy torpedókkal és egy nukleáris rekétával tengeralattjárót küldenek a körzetbe, hogy figyeljék meg az eseményeket. Miután nem jelentkeznek be az adott időben az oroszok az egész flottát a tengeralattjáró keresésére küldik, nem szeretnék ha az az amerikaiak kezére kerülne. Ezalatt Zubov és legénysége leleplez egy aljas tervet, ami akár az emberiség végét is jelentheti.
A fedélzeten tartózkodik, Ed Harris, David Duchovny, Sean Patrick Flanery és William Fichtner. Todd Robinson, a Gyilkos szerelem (Lonely Hearts) alkotója dirigálhatott a forgatáson. Mielőtt még elkezdődtek volna a munkálatok kidobtak egy posztert, azon Andy Garcia és Natasha McElhone neve is szerepelt, ám ők végül nem szerződtek le.
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!
Sötétségben – Star Trek Empire címlapok
Az Empire magazin borítói, illetve egy újabb képet is láthattok Spockról. Elképzelhető, hogy a hamarosan megjelenő újságban leközölnek néhány újabb lényeges infót, talán kiderül, hogy konkrétan kit is fog játszani Benedict Cumberbatch. Bár J.J. Abrams-t ismerve kivár az utolsó pillanatokig.
Copley így néz ki az Elysiumban
Neill Blomkamp a District 9-cel robbant be Hollywoodba, majd hozzálátott az Elysium sci-fijéhez, amelynek története 2159-ben játszódik. Eddig csak a főszereplőről, Matt Damonról kerültek ki a netre képek, ám most megmutatták, hogy miképp fog kinézni Sharlto Copley a produkcióban. Jodie Foster irányítja azt az űrállomást, ahol a gazdagok élnek és az ő emberét játszhatja a színész, ránézésre nem olyan figura, aki szép szóval akarna meggyőzni valakit.
Az acélember szinkronos előzetes
2013 egyik nagy dobása a Superman reboot lesz, ezzel beköszönthet a DC filmek hajnala. A Warnernek nagyon kell a siker, hiszen a Zöld Lámpással csúnyán befürdöttek és Christopher Nolan Batmanjét sem tudnák folytatni, ezért ismét újrakezdik a franchise-t. Itt lenne az ideje egy jó Csodanő vagy Villám filmnek.
A Föld után poszter
Jaden Smith nőtt pár centit a nagy sikerű Karate-kölyök (The Karate Kid) remake óta. Édesapja, Will továbbrra is azon van, hogy a srácból sztárt faragjon.

Box Office: Senki sem bírt a Hobbittal
Több új bemutató is akadt a hétvégén, de egyik sem tudta letaszítani a trónról a kissé gyengén muzsikáló Hobbitot. Nem mondhatni, hogy a stúdióknál bárki tapsikolt volna örömében a bevételi mutatók láttán. Peter Jackson műve 56 %-kal hozott kevesebbet, mint egy hete, ami azt jelenti, hogy a fantasy 149 millió dollárnál jár. A Gyűrűk ura második és harmadik része második hétvégéjére átlépett a 200 millión, de még az első is 174 milliónál járt. Eléggé úgy fest a helyzet, hogy a 300 millió kimarad az előzményfilmnek.
Új bemutatók: Tom Cruise-t sokan leírták, de a Mission Impossible – Fantom Protokoll megmutatta, hogy még mindig kíváncsi rá a nép. Ám a Mindörökké rock csúnyán elhasalt, méghozzá megérdemelten, azonban elmondható, hogy nem Cruise-on múlott a dolog, hiszen ő legalább jó volt ebben a paródiaféleségben. A Jack Reacher sem aratott, szerény 15 millióval tudott indítani. Hiába szeretik Lee Child regénysorozatát, sokan nem tudtak napirendre térni afelett, hogy egy olyan színészt választottak a főszerepre, aki enyhén szólva sem hasonlít a könyvek hősére. Mindenesetre annyira nem vészes a helyzet, hiszen a decemberi szünet erősen kedvezni szokott a gyengén nyitó produkciónak, láthattunk már többször, hogy egy tizenvalahány millióval nyitó alkotás bőven 100 millió felett végzett. Olvasd tovább
Deus Ex: Human Revolution fan made előzetes
Örülhetnek (vagy nem?) a Deus Ex játék kedvelői, hiszen Scott Derrickson, a Sinister rendezője dolgozik a filmverzión, elviekben 2014-ben kerül a mozikba. Tehát várni kell még rá, ám addig kijön egy rövidebb fan made verzió is, ennek előzetesét tekinthetitek meg alább. Na, hát én azt mondom, ha néhány rajongó ilyesmire képes, Hollywood elmehet a…
Van honlapja is a rövidfilmnek, bár egyelőre két képen és a készítők nevein kívül más nem nagyon akad rajta. Sajnos nem tudom, hogy mikor teszik közzé a kész művet, keményen dolgoznak rajta, hogy minél előbb látható legyen.



