Az Oscar előtt még szépen kiosztották az Arany Málna díjakat, ami ugye nem oszt, nem szoroz sehol és általában a filmesek is magasról tesznek rá. De azért egyesek hátha észbe kapnak. A Nagyfiúk folytatása kilenc jelölést is összeszedett, ám Adam Sandler marhulása megúszta, viszont a Föld után és a Movie 43 is 3-3 “elismeréssel” távozhatott,a Smith család, apa és fia megérdemelten nyert. Tyler Perry a Legrosszabb színésznő kategóriában indult, itthon ugyan nem igazán ismertek a Madea művei, de odaát a fekete közösség kedveli, nem hiszem, hogy a “győzelem” után meggondolná magát és letenne arról, hogy soha többé nem maszkírozza magát nőnek. Alant látható felhozatal és kiemeltem, hogy kiket díjaztak. Olvasd tovább
after earth
A Föld után (After Earth) – írta Mini Me
Az emberiség tönkretette a Földet. A planéta elhagyása után egy új bolygón lelnek menedéket, a Nova Prime-on. Azonban az új bolygó, új ellenfelekkel szembesíti fajunkat, akik fegyverként az ursákat (a félelemérzet során a vérbe kerülő adrenalint és az ettől felszabaduló feromont érzékelik, ergo látják a félelmet) felhasználva próbálnak minket elzavarni a Nováról. Egyetlen esélyünk a Cypher Rage (Will Smith) vezette Védőrök csapata, a Kísértés elnevezésű „fegyverrel” (érzelmi elhatárolódás a világtól, a félelem tudatos tagadása és kikapcsolása), akik képesek legyőzni, ezeket a veszélyes lényeket. Kitaj Rage (Jaden Smith) szintén apja nyomdokaiban halad és védőr kadétként bontogatja szárnyait. Azonban megfelelési kényszere apja felé, makaccsá teszi és rossz útra tereli, ezért a családfő úgy dönt, utolsó rutinbevetésére magával viszi a fiát. Hajójuk azonban aszteroidaviharba kerül és lezuhannak, a Földre zuhannak, amely az elhagyása óta eltelt 1000 évben újjá teremtette ökoszisztémáját, immár a legkárosabb lény, az ember nélkül. Cypher súlyos sérülései miatt fiára vár a feladat, hogy megmentse mindkettejüket és szembenézzen a hajó roncsai közül kiszabadult félelmetes ellenféllel. Olvasd tovább
A Föld után napja / Beszélgetés a film sztárjaival és a legnagyobb gondolkodókkal
Mint azt bizonyára tudjátok, ma van a Föld napja.
Ennek alkalmából a holnapi, április 23-án, kedden 18 órakor A FÖLD UTÁN című akciódús sci-fi/kalandfilm kapcsán egyedi beszélgetést tekinthettek meg.
A tudomány, a technológia, az innováció és a jövő témakörökben izgalmas beszélgetést láthattok az alábbi YouTube csatornán.
http://www.youtube.com/afterearth
Az eseményen részt vesznek:
Will Smith és Jaden Smith, A Föld után főszereplői
Ray Kurzweil, amerikai feltaláló – http://goo.gl/RHrzO
Elon Musk, feltaláló, vállalkozó, SpaceX alapítója – http://goo.gl/RTEG9
Alexandra Cousteau, kutató – http://goo.gl/vKeUR
Sunita Williams, a NASA aktív űrhajósa – http://goo.gl/qR8QV
Az alábbi linken meg tudjátok nézni A Föld után magyar szinkronos előzetesét.
Tv spotok: A tűzgyűrű, Föld után, Vasember 3,
Let’s go fishin’. Rengeteg látványos, zúzós film érkezik idén is, bízzunk benne, hogy Guillermo del Toro sci-fije benne lesz a 2013 top 3-as legjobb popcorn alkotásai között.
A Föld után következő szinkronos előzetese
Hivatalos szinopszis: Az emberiség ezer évvel ezelőtt elmenekült a lakhatatlan Földről, és új otthonra talált egy másik bolygón. De egy apa és egy fia visszasodródik a pusztasággá vált vidékre. Cypher Raige parancsnok (Will Smith) és fia (Jaden Smith) csak egy családi kirándulást terveztek kettesben, azután, hogy a férfi hosszú, távoli szolgálat után végre hazaért, és rájött: túl régen nem látta kamaszodó fiát, és már alig köti hozzá valami.
Az űrhajójukat baleset éri, Cypher súlyosan megsebesül, és ők az emberiség régi otthonában hajtanak végre kényszerleszállást. Kitai már nem számíthat senkire, csak magára. Hatalmas távolságot kell megtennie az ellenséges pusztaságban, ha segíteni akar a sebesültön, és haza szeretne jutni végül.
Világ életében csodálta az apját, és remélte, egyszer ő is hozzá hasonlóan férfias feladatot kap: most itt az alkalom, hogy kipróbálja, mire képes – de a tét hatalmas.
A Hatodik érzék, a Jelek és A falu zseniális rendezője egy szupersztár-párost, apát és fiát (Will és Jaden Smitht) irányította e különleges látványos, izgalmas és meghökkentő fordulatokat tartogató filmben.
A Föld után következő előzetese
Idén se Michael Bay, se Roland Emmerich nem akarja elpusztítani a Földet, de akadnak mások, akik az ember számára rettenetesen veszélyes hellyé teszik ezt a szép bolygót. Tom Cruise a Feledésben (Oblivion) próbál boldogulni, Will Smith és fia pedig a Föld után (After Earth) sci-fivel próbálja javítani az apa és fia kapcsolatot, e mellett persze még ők is a túlélésért küzdenek.
A Föld után filmet M. Night Shyamalan dirigálta, valószínűleg, hogy számára ez lesz az utolsó esély, hogy bizonyítsa nem fáradt el, van még benne tehetség és nem kell őt leírni. Smith is megmutathatja, hogy nem egy viszonylag kedvelt franchise-zal tud talpon maradni, illetve egy újabb lökést adhat fiának a filmbizniszben. Előrelátó, hiszen eljön az idő, amikor már Smith-re se lesz kíváncsi senki és akkor Smith Jr-nak kell szállítania a betevőre valót.
A Föld után poszterek
M. Night Shyamalan sci-fijének új előzetesét mára ígérik. Will Smith, Jaden Smith és a CGI lesz a főszereplő. Smith inkább átengedi a terepet fiának, aki A karate kölyökkel már bizonyított bevétel terén.
A Föld után poszter
Jaden Smith nőtt pár centit a nagy sikerű Karate-kölyök (The Karate Kid) remake óta. Édesapja, Will továbbrra is azon van, hogy a srácból sztárt faragjon.
A Föld után szinkronos előzetes
Az After Earth sci-fi itthon A Föld után címen fog futni, íme a szinkronos előzetes. A film nagy visszatérés lehetne M. Night Shyamalan számára és tovább építi az utat Jaden Smithen a sztárság felé. Will Smith egyébként volt olyan jó és sógorát, Caleeb Pinkett-et tette meg egyik producernek.
After Earth előzetes
Will Smith évek óta nem állt a kamera elé, de idén a Men in Black harmadik részével bizonyította, hogy kíváncsiak még rá az emberek. Jövőre az After Earth sci-fiben lesz látható, amely elég rizikós vállalkozás.
A rapper-színész ugyanis M. Night Shyamalanre bízta a produkciót, aki jó ideje nem tett már le nézhető filmet az asztalra. Gary Whitta, az Éli könyve (The Book of Eli) írója vetette papírra a forgatókönyvet, ezt 2011 végén Stephen Gaghan, a Sziriána (Syriana) pofozta ki. Amerikában június 7-én mutatják be.
A történet 1000 évvel később játszódik, az emberiség már rég elhagyta a Földet, a Nova Prime-on leltek új otthonra. Cypher Raige tábornok (Smith) egy hosszú és fáradtságos küldetés után tér vissza családjához, felkészülvén arra, hogy rendes családi életet tudjon élni. Ám egy aszteroida csúnyán megrongálja űrhajóját, amiben nem csak ő tartózkodik, hanem fia (Jaden Smith) is. Kényszerleszállást hajt végre a veszélyes és számára ismeretlen Földön, mivel ő csúnyán megsérül fiára hárul a feladat, hogy megszerezze a jeladójukat, amely a távolban esett le. Olvasd tovább