A félszemű (True Grit) óta nem láthattuk, de Hailee Steinfeld jövőre négy filmben is felbukkan. Most pedig leszerződött Kevin Costner mellé a Three Days to Kill akciófilmbe, amelyet McG, a legutóbbi Terminator film elkövetője fog dirigálni.
Luc Besson produceri felügyelete alatt formálódik a projekt, a történet egy titkosügynökről szól, akinek már nincs sok ideje hátra. Úgy dönt, hogy a hátralévő napjait lányával töltené, munkája miatt ugyanis eléggé eltávolodtak egymástól. E közben tudomására jut, hogy a kormány éppen egy olyan gyógyszert fejleszt ki, ami meghosszabbíthatná az életét, kapna is a szerből, de csak úgy, ha bevállal még egy küldetést. Az ügynök rábólint az ajánlatra, de ezúttal nem szeretné magára hagyni lányát, ráadásul a pirulák hallucinációkat eredményeznek.
A forgatókönyvet Besson vetette papírra Adi Hasakkal, ő a Párizsból szeretettel (From Paris With Love) szkriptjén dolgozott utoljára. Vajon Costner is úgy fog kinézni, mint John Travolta?

Egyszerre három formában is elérhető lesz idehaza a nézők számára A végzet napja című thriller, amelyben ismét viszontláthatjuk a a Lost – Eltűntek egyik főhősét Dominic Monaghant, és a Lovagregény elbűvölő sztárját, Shannyn Sossamont. A filmet december 6-tól a mozi bemutatóval egy időben dvd-n és a upc videotárban is meg lehet tekinteni. A triplázás révén a legszélesebb közönséghez juthat el a produkció, és így azoknak sem kell heteket, hónapokat várniuk rá, akik a mozi helyett inkább otthon szeretnek filmeket nézni. Ráadásul a upc videotárban a premiertől számított egy hónapon keresztül fent lesz a filmes kínálatban A végzet napja, amelynek története a sivár, posztapokaliptikus jövőben játszódik. A cselekmények egy csapat fiatal túlélő körül zajlanak, akiknek csupán egyetlen céljuk van: menedéket találjanak a mindennapi borzalmak, és az állandó öldöklések elől. Rábukkannak egy út menti házra, ahol letáboroznak. Nemsokára viszont rádöbbennek, hogy csapdába estek. Az ajtók bezárulnak, és az életükért kénytelenek küzdeni a rájuk támadó vérszomjas ragadozóhorda ellen. 
Ha az amcsiknak karácsonykor herótja van a sok ölelgetéstől és inkább egy kis vérfürdőre vágynának, akkor beülhetnek a Django elszabadul filmre. Mi csak január 17-én válthatunk jegyet Quentin Tarantino alkotására.
Ebben a tv spotban nem történik más, mint hogy berreg Bőrpofa láncfűrésze (még szép!), Alexandra Daddario pedig sikítozik (mit csináljon?). Amerikában január 4-én indít a horror, amelyet John Luessenhop dirigált le.
Mark Duplass és Katie Aselton szeret együtt dolgozni és nem keresnek kifogásokat. A házaspár a The Puffy Chair filmen és A liga (The League) sorozaton munkálkodott közösen, majd együtt hozták tető alá a Black Rock horrort is.
Az X-Men: Az elsők (X-Men: First Class) előzményfilmben még csak egy vicces cameoja volt Hugh Jackmannek, a híresztelések szerint a színész a folytatásban is felbukkan. Egyelőre nem tudni, hogy A jövendő múlt napjai (Days of Future Past) címre keresztelt részben mekkora szerepet szánnak Wolverine-nek, bízzunk benne, hogy Bryan Singer tudja, hogy mit csinál és nem kavar be az eddigi X-Men filmeknek.
Az Oldboy remake (bár a készítők szerint nem az) már úton van és esélyes, hogy elkészül Park Chan-wook bosszú trilógiájának a másik két része is. A bosszú asszonya jogait Charlize Theron szerezte meg úgy négy évvel ezelőtt, de azóta nem túl sok lényeges információval nem szolgáltak. Néhány órával ezelőtt azonban történt némi előrelépés az ügyben. Theron produkciós cége összefogott az Annapurna Picturesszel és a CJ Entertainmenttel, hogy végre megvalósulhasson az alkotás.