Megőrizte első helyét Doctor Strange, a jó doktor, vagyis a mágus már 153 milliónál jár, a 200 millió biztosan meglesz. Harmadik helyen nyitott az Érkezés (Arrival), egészen jó kritikákat és véleményeket gyűjtött be Denis Villeneuve rendezése. Kedvezően indított az Almost Christmas afro-amerikaiakat megcélzó dramedy is. Viszont a Bezárva (Shut In) horrorra nem voltak túl sokan kíváncsiak. Olvasd tovább
Author: Koimbra
Ghost in the Shell előzetes
1989-ben adták ki a Ghost in the Shell mangát, amely hatalmas népszerűségre tett szert, 1995-ben az első anime is kijött. 2008-ban a DreamWorks vette meg a jogokat, bejelentették, hogy élőszereplős filmet akarnak készíteni. Jamie Moss, Az utca királyai (Street Kings) láthatott hozzá a forgatókönyvhöz, de később Latea Kalogridis, a Viharsziget (Shutter Island) írója váltotta őt. 2014-ben Rupert Sanders, a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) alkotója ülhetett bele a rendezői székbe, ekkor már William Wheeler is dolgozott a sztorin. Margot Robbie-t akarták a főszerepre, ő azonban Harley Quinn-t választotta, így a stúdió Scarlett Johanssonnak tett 10 millió dolláros ajánlatot. Pilou Asbaek bújhatott Batou bőrébe, Juliette Binoche, Michael Pitt, Rila Fukushima és Takeshi Kitano is aláírt. A szereposztás láttán többen háborogni kezdtek, a rajongók egy része szerint Hollywood kedvenc karaktereiket „kifehérítette”.
Johansson lesz az a félig ember-félig robotnő, aki a Section 9 elitcsapat vezetője, a legveszélyesebb bűnözőkre szakosodtak. Azonban új ellenfelük minden eddiginél veszélyesebb, hiszen az a célja, hogy a Hanka Robotics kibertechnológiát akarja semmissé tenni. Olvasd tovább
Rémálom az Elm utcában érdekességek
A héten lett 32 éves a Rémálom az Elm utcában. Wes Craven elég sok klasszikus slasherrel bővítette a műfajt, de talán mind közül ez az egyik legismertebb. Rengeteg alkalommal hivatkoztak rá, egyes művekre épp azzal próbálták felhívni a figyelmet, hogy az 1984-es filmmel állították párhuzamba, egyúttal Freddy Krueger nevét és alakja mindenki számára ismerős. Az évforduló alkalmából olvasható alább némi érdekesség. Olvasd tovább
Volt idő, amikor meg akarták csinálni a Hellraiser – Halloween crossovert
A Freddy vs Jason idejében volt egy-két kósza gondolat, hogy más horrorikonokat is össze kellene ereszteni. Azonban ezekről vagy hallgattak vagy feledésbe merültek. Doug Bradley (vagy Pinhead) Your Move Magazine-nak nem is oly rég elárulta, hogy anno szó volt egy Hellraiser – Halloween filmről is.
„Úgy tudom, hogy mielőtt kijött a Freddy vs Jason a Dimension két Hellraiser – Halloween crossover forgatókönyvet is visszadobott. Mindkét franchise jogait ők birtokolták, szóval megtehették volna, hogy elkészül a film. Azért mondtak nemet, mert nem hitték, hogy működött volna a dolog. Arról is meg voltak győződve, hogy a Freddy vs Jason bukta lesz. Ám a bevételi lista élén nyitott és ott is maradt a második hétvégéig. A siker után rögtön meggondolták magukat. Clive-vel (Barker) is volt néhány telefonbeszélgetésem erről, alig vártam, hogy belevágjunk. Clive megírta a forgatókönyvet és azt hiszem, hogy John Carpenter rendezhette volna.” – mondta Bradley. Hozzátette, hogy az Akkad fivérek, a Halloween producerei közbeszóltak, a jogok körül volt némi vita és nekik egyáltalán nem tetszett a crossover. Nem szerették volna, hogy Michael Myers együtt lógjon Pinhead-del.
A Bloody Disgusting oldal megjegyzi, hogy a stúdió végső soron azért nem erőltette meg magát, mert egy szavazás szerint a rajongóknak sem lettek volna kibékülve egy efféle filmmel.
A Polgárháborúban Stark majdnem hagyott titkos üzenetet Parkernek
Nagy nehezen, de Pókember visszakerült a Marvelhez, vagyis mondjuk úgy, hogy a Sony megegyezett velük. De már ez is haladás. A Falmászó benne volt a Polgárháborúban (Civil War), ugyan csak pár perc erejéig láthattuk, ám ennek is lehetett örülni.
A Perception effektes cég részese volt a filmnek, közzétettek néhány concept artot is, amelyek megmutatják, hogy akár ilyen ábrát is mutathatott volna a legvégén a hálóvető fénye. A cuccot Tony Stark adta Parkernek, amibe sikerült elrejtenie egy titkos üzenetet is a milliárdosnak. „Hálóhintázz el a toronyhoz, van néhány jó cucc, amelyet látnod kellene”.
Nem ez az egyetlen concept art, voltak más elképzelések is, néhányban benne van a szöveg, néhányban nincs. Olvasd tovább
2018-ban jön az Űrdongó spin off
Jövő héten elvileg kijön a Transformers: The Last Knight előzetese, a Fantasztikus állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) előtt fogják vetíteni. De ezen kívül napvilágot látott, hogy az első spin off forgatókönyve elkészült. Christina Hodson szállította le, a stúdió pedig nagyon is elégedett volt azzal, amit kézhez kapott. A hölgy eléggé felkapottá vált, miután beválogatták a Transformers „írószobába” még a Birds of Prey film szkriptjét is rábízták.
A Paramount jelenleg rendezőt keres, mivel reményeik szerint 2018-ban a mozikba kerülhetne az Űrdongó film. Konkrétan 2018. június 8-án érkezne, ha időben leszerződtetnek valakit a direktori posztra. A sztori egyelőre nem ismert.
Mégsem lesz semmi a Croodék 2-ből
Augusztusban láttak hozzá, hogy kipofozzák a Croodék 2. (Croods 2) részének a forgatókönyvét, az animáció bemutatója 2018-ban lett volna esedékes. Azonban a folytatásból mégsem lesz semmi. A DreamWorks Animation-nél tegnap tett látogatást az Universal elnöke, Donna Langley és közölte a dolgozókkal, hogy hagyják abba munkát, mivel úgy döntöttek, hogy mégsem szeretnék elkészíteni a következő felvonást. Úgy harmincan ügyködtek a projekten, próbálnak elhelyezkedni máshol, reményeik szerint maradnak a DreamWorks-nél.
A 2013-as animációba egy ősember családot ismerhettünk meg, akik jól megszokott környezetükben éltek szabályokat betartva. Azonban biztonságos barlangjuk megsemmisül, ők pedig kénytelenek új helyet keresni maguknak. 587 millió dollárt hozott a sztori.
Dolgoznak a Harley Quinn/Birds of Prey forgatókönyvén
A Suicide Squad sikere után kiderült, hogy a Warner külön filmet adna Margot Robbie karakterének, vagyis olyan sztorit akarnak, ahol Harley Quinn a főszereplő. Leszerződtették az írót is, nevét homály fedte, hiszen nem árulták el, hogy kiről van szó. Most kiderült, hogy Christina Hodson vághatott bele a történet kidolgozásába.
Arról is lehullt a lepel, hogy nem csupán Quinn-re fókuszál a film, más szuperhős csajok/gonosztevő nők szintén feltűnnek majd. Szóval nagyjából elmondható, hogy a Birds of Prey lesz a címe. A csapatban a képregényekben többek között megfordult Fekete Kanári, Vadásznő és Lady Blackhawk.
InterCom hírlevél
Megvan Göthe Salmander titka! A lányával akar mozizni
Mármint, igazából nem a legendás állatok messze földön híres szakértője, aki nagy bajba keveredik a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them, hazai bemutató: november 17.) című filmben, hanem a színész, aki eljátssza. Eddie Redmayne-nek nyáron született meg az első lánya, Iris May, és épp a legutóbb, az új Harry Potter-film sajtótájékoztatóján mondta azt, hogy „az ebben a csodás, hogy minden eddig közhelyesnek tűnő szöveg, amit az apaságról hallottam, igaz.” Ráadásul azt is elmesélte, hogy hogyan befolyásolták a fiatalságát az eredeti Potter-filmek, és mennyire várja, hogy most a lányával élje át újra ugyanezt:
– A Harry Potter-filmeket nézve nőttem fel, évente, kétévente, úgy éreztem, fejest ugorhatok egy ismerős, távoli világba – nyilatkozta az Oscar-díjas színész. – Nagyon otthonos érzés volt. Mintha évente, kétévente bekopogtatna hozzánk J. K. Rowling, és megölelne. Állati jó, hogy most egy következő generációnak lehet ugyanez az élménye. A Legendás állatokból ugyanaz a kedves szellemesség sugárzik, mint a régi Potter-filmekből. Nagyon várom már, hogy a lányommal nézhessem. Remélem, tisztelni fog, hogy játszom benne…
IC Press
Knights of the Badassdom
Emlékszem, a 90-es években sokan lapozgattuk a Kaland-Játék-Kockázat könyveket. Akkoriban terjedtek el a részletes szabálykönyvvel rendelkező szerepjátékok is, ezek közül kipróbáltunk egyet-kettőt. Elgondolkodtunk rajta, hogy – úgymond – élőben is bele kellene vágni. Majd csinálunk kardokat és pajzsokat, köpenyt öltünk magunkra, valaki kitalálja a nagy kalandot meg küldetéseket és hajrá! Azonban ez csak terv maradt, viszont mások megnézték, hogy milyen lehet. Elvileg Magyarországon is rendeznek efféle LARP eseményeket. Olvasd tovább
Elhunyt Robert Vaughn
Elhunyt Robert Vaughn, aki színpadi és tévés munkái miatt éltetett a kritika, de azért akadt bőven mozifilmes munkája is. Akut leukémiában hunyt el. November 22-én lett volna 84 éves.
A színész játszotta Napoleon Solo-t a 60-as évekbeli The Man from U.N.C.L.E. kémsorozatban és a The Protectors szériában Harry Rule nyomozót játszhatta, ráadásul a Szupercsapatban is benne volt.
A hét mesterlövész klasszikus westernben láthattuk, részese volt A remageni híd világháborús drámának és a Bullitt thrillernek. A Superman 3. felvonásában és 3 Oscarra jelölt The Young Philadelphians-ben is láthatta a közönség.
Az eltelt évek során is aktív volt, a Coronation Street vagy éppen a Különleges ügyosztály szériákban is felbukkant. Idén a Gold Star drámában és a The American Side thrillerben nézhetjük meg.
Béke poraira.
A Live by Night új előzetes
Ben Affleck idén Batmanként és akcióhős könyvelőként is bizonyított. Jövőre a Live by Night-tal érkezik, méghozzá év elején. Dennis Lehane regényéből készült a film, már ezért is várólistára kerülhet a produkció. Hiszen Affleck a Hideg nyomon (Gone Baby Gone) adaptációval kezdte újraalapozni karrierjét, ami szintén a szerző egyik közkedvelt könyve alapján formálódott. Másrészt a szereposztás is eléggé tetszetős: Elle Fanning, Zoe Saldana, Sienna Miller, Chris Sullivan, Anthony Michael Hall, Brendan Gleeson, Scott Eastwood, Titus Welliver, Chris Messina, Chris Cooper, Derek Mears. Ehhez még hozzájön az is, hogy a trailer is igen-igen tetszetős. Olvasd tovább



