Röviden: A Hail Mary-küldetés / A leleplezés napja / A Mandalóri és Grogu

írta Nikodémus

A Haily Mary-küldetés (Project Hail Mary) – Az év első igazán nagyszabású scifi-mozija több szempontból is különlegesnek ígérkezett: újabb Andy Weir-adaptáció, ezúttal Ryan Goslinggal és a Phil Lord-Chris Miller rendezőpárossal. Kialakulhatott volna ebből valami fékezhetetlen katyvasz, de az a helyzet, hogy az elkészült film (noha egy kicsit túl hosszú) meglepően jól működik vicces-ironikus komfortmoziként. Mielőtt a Weir-fanok nekiállnának fenni késeiket, jelzem: Drew Goddard forgatókönyve a mozgóképes lehetőségekhez képest szinte a legjobban adaptálja a rendkívül akkurátus regényt. Persze, vannak kihagyások, egyszerűsítések, de ez Hollywood: nem várhatunk árnyalt összetettséget. S a végeredmény meglepően jól arányít egymáshoz látványt, tempót és mondanivalót. Utóbbi persze mi másról is szólna, mint a manapság divatos intergalaktikus barátságról (most a pozitív/öko-üzenet a menő), és Gosling poénkodása a film közepén kissé idegesítővé válik, de a látványvilág pl. első osztályú (meglepően kevés CGI-jal), és nagyon meg lehet szeretni a kis, kőrakásra emlékeztető idegent is. A Hail Mary-küldetés bizonyos pontokon több könnyet akar facsarni, mint amennyi indokolt, és takarékosabb vágással a játékidejét is meg lehetne kurtítani, összességében azonban szokatlanul klasszikus, jó moziélmény – az előzetes elvárásokhoz képest legalábbis biztosan.

A leleplezés napja (Disclosure Day) – S ha már elvárások… ha bejelentik, hogy Spielberg újra ufós filmet forgat, minden filmrajongónak felpörög a pulzusa. Miután leforgatta első (Harmadik típusú találkozások) és második (E.T.) így jöttem-filmjét, plusz a 2000-es években újra megmerítkezett a műfajban (A.I., Különvélemény, Indy 4), ezúttal egy nagyívű thriller keretében gondolta bemutatni, hogy is állunk az idegen létformákkal, pontosabban azzal a gondolattal, hogy léteznek-e egyáltalán. A bizonygatásra nem kell sokat várni: miután egy időjárás-tévébemondó (Emily Blunt) elő egyenesben kezd el egészen furcsán “beszélni”, felbolydul a világ. Mi ekkorra már tudjuk, hogy egy gonosz háttérhatalom a Földre érkezett (?) idegenekkel kapcsolatos információkat akarja eltitkolni, és a nagy rejtélyeket pár USB-n tároló informatikus (Josh O’Connor) épp most menekül barátnőjével. Felvonul itt minden, amit az álomgyár a műfajból ismer: dobd el a mobilodat, taposs a gázba, fél perc alatt tanulj meg mozgó vonatra/helikopterre/repülőre ugrani és különös, addig sosem látott tárgyakkal profi módon bánni. Spielberg fel is mondja az összeset, csak közben elfelejt egyediséget, ritmust és gondolatiságot csempészni a nagy hajszába. Megdöbbentő a slendrián vágás, a ritmustalanság és a félrekomponált képek együttesével szembesülni: mintha nem is nagy, öreg, rutinos róka rakta volna össze a filmet. Aztán a végére csak megkapjuk a nagy könnyfakasztást (Blunt színészileg azért ellopja a showt), és olyannyira leegyszerűsödik minden, hogy én kérek elnézést Spielberg helyett…

A Mandalóri és Grogu (The Mandalorian and Grogu) – Három filmünk közül tulajdonképpen ez a legutolsó az (amit bemutatója idején egyébkéánt kifejezetten divat volt utálni), ami abszolúte megfelel a reális elvárásoknak. Ha Dave Filoni és Jon Favreau nagyjátékfilmes verziót képzel el az ikonikus(sá vált) fejvadász és az apró erőhasználó közös kalandjairól, az így fog kinézni. Egy újabb random küldetés (ezúttal az új köztársaságiak megbízásából, heló Sigourney Weaver) sok akcióval, némi lassítással (a játékidő közepén) és persze az ügyeletes cukiságfaktor kimaxolásával. Az az igazság, hogy a sorozatos kudarcok után annyira nem várok már semmit a Disney-től, hogy emitt az SW-közhelyek sima és hibamentes összepattintása is mosolyt csal az arcomra. Arról persze nincs szó, hogy a Mandalóri és Grogu jó nagyjátékfilm lenne, csak éppen hozza azt, ami a formátumban van. Rajongók bosszankodtak, hogy semmit sem látunk a sorozat világépítéséből (pl. Mandalór bolygó újjáépítése), s hogy ez a kaland időben felcserélhető bármelyik másikkal, amit eddig láttunk. Igaz állítás mindkettő, mégsem vagyok csalódott, hiszen tulajdonképpen egy látványvilágban, kaland-érzetben kellemes hangulatú, kibővített sorozat-epizódot láttam. Csak azt nem értem, ez a streaming-tartalom mit keres a moziban. Ja, a marketing-érték?…