Habár elkészült az Evil Dead reboot, de kiderült, hogy mindez nem jelenti azt, hogy Sam Raimi félreteszi a régi franchise-t. A Starz csatornával szövetkezve 10 részes Ash vs. Evil Dead készül, amelyre A sötétség serege (Army of Darkness) folytatásaként lehetne tekinteni. Az epizódonként fél órás darabokban – ki más? – Bruce Campbell játszhatja a főszerepet.
Ash az elmúlt 30 évben még mindig nem tudta feldolgozni a vele történteket, továbbra is élénken élnek benne az egykori események. Majd felüti a fejét a Deadite vész és eléggé úgy tűnik, hogy az egész emberiséget veszélybe sodorja hősünk szó szerint és átvitt értelemben is szembenéz démonaival és megpróbálja megakadályozni a súlyos problémát. Valamikor 2015-ben debütálhat a pilot.
Isaac Asimov klasszikus mesterműveit, az Alapítvány (Foundation) trilógiát Roland Emmerich szerette volna vászonra vinni. Ám a pusztítás nagymestere más terveket helyezett előtérbe és a könyvek rajongói egy időre fellélegezhetnek. A jogok a Sonynál pihentek és nem is igazán siettették Emmerich víziójának elkészülését, amikor vészesen közeledett az idő, hogy elveszítik a jogokat. Viszont készülőben a sorozat, bizakodásra adhat okot, hogy a HBO égisze alatt formálódik Christopher Nolan testvérének, Jonathannak a kezei között.
„Rohadtul bírom az Alapítvány regényeket Asimovtól. Annyira nem nevezhető ismertnek, de úgy gondolom, hogy csak jól jár vele az ember, ha elolvassa.” – mondta Nolan, hozzátéve, hogy az évek során sokan próbálták másolni és természetesen rengetegen merítettek belőle ötleteket.
Nolan most éppen szintén a HBO-nál a Feltámad a vadnyugat (Westworld) szériával foglalatoskodik.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Alapítvány-sorozat: nagyon jó hírek!
Ez a Nolan is olyan, mint a másik, mert akkor végül is illik a témához?.