Röviden: Lovelace

Ha valós történet alapján forgat valaki filmet az nem jelenti azt, hogy egyszerűen csak végigviszi a nézőt az adott szituáción. Kell bele valami plusz, ami megfogja a nézőt és ne csak egy tévés dokumentumfilmnek tűnjön. Az életrajzi alkotásoknál szintén muszáj valami többletet kínálni, el kell érni, hogy ne az jusson eszünkbe megtekintése során, hogy elég lett volna, ha csak átfutjuk a wikipedia idevonatkozó részét. Linda Lovelace legenda a pornóiparban, akinek nagy szerepe volt a Mély torok felnőttfilm gigasikerében. A nő nagy tehetség volt, könnyen ki lehet találni, hogy mi volt a specialitása. Azonban férje túlságosan erőszakos volt vele, kvázi úgy akarta rendezni pénzügyeit, hogy nejét kényszerítette bele durvábbnál durvább helyzetekbe, majd Lovelace megelégeli az elszenvedett megaláztatásokat, a szexrabszolgaságot és hátralévő élete során a feminista mozgalom aktivistájaként dühönghette ki magát. Pont. Az életrajzi alkotás is ennyit mesél el, nem többet. Amanda Seyfried ismét mereszti a szép nagy szemét, egyebet nem tud hozzátenni a produkcióhoz. A dicséret inkább azokat illeti, akikről általában meg szoktak feledkezni, a kosztüm-és sminkrészleg remek munkát végzett. A 70-es évek megidézése tényleg hangulatos lett, a ruhák és a hajviseletek, illetve Peter Sarsgaard pornóbajusza az igazi főszereplők. Éppen ezért szomorú, hogy Rob Epstein és Jeffrey Friedman ebbe a közegbe egy unalmas történetet tudott beleerőltetni. Semmit nem tudnak hozzáadni, amit egy gyors „guglizás” után ne találnánk meg. A rendeződuó meg sem próbálta drámaivá tenni a nehéz helyzeteket, illetve a karakterekkel is mostohán bánnak. Hogy mást ne mondjak a címszereplői szüleit játszó Sharon Stone-nak és Robert Patricknek annyit kellett tenniük, hogy egymást mellett üldögélve nézik a tévét.