1

Csaló csajok (The Hustle)

írta Szenilla

Hogyan húzzunk le egy (lehetőleg gazdag) fickót minél rövidebb idő alatt minél jobban? Penny Rust (Rebel Wilson) és Josephine Chesterfield (Anne Hathaway) remek trükköket tanít nekünk röpke másfél órában. Miután Penny a külseje miatt kosarat kap egy randin, elhatározza, hogy nagyüzemben fogja átvágni és megfejni az útjába eső férfiakat. Kár volna tagadni, valóban nem az a tipikus mai nőideál, és erre Rebel Wilson igen ügyesen rá is játszik. Kicsiben, de annál rafkósabban ejti át sorra a férfiakat, míg egy vonaton össze nem találkozik Josephine-nel. Utóbbi a maga kifinomult eleganciájával profin, segítőkkel palizza be egyik áldozatát a másik után. Amint tudomást szerez arról, hogy a konkurencia épp az ő székhelyére és legfőbb vadászterületére, a francia Riviérára tart, mindent megtesz, hogy leszerelje Pennyt.

Idestova több mint fél évszázaddal ezelőtt Paul Henning és Stanley Shapiro összedobott egy egészen eredeti forgatókönyvet, így került a mozikba 1964-ben a Dajkamesék hölgyeknek Marlon Brando és David Niven főszereplésével. Az ötletet aztán 1988-ra kicsit modernebb köntösbe öltöztették, Dale Launer itt-ott belejavítgatott az (egyszer már működő) forgatókönyvbe, és megszületett a Steve Martin és Michael Caine nevével fémjelzett A Riviéra vadorzói című remake. A kérdés adott: le lehet-e húzni még egy harmadik bőrt is ugyanarról a történetről? Le hát. Dobjuk be az alaptörténetet a turmixgépbe, adjunk hozzá egy csinos Oscar-díjas színésznőt és egy ismerős arcú komikát, némi női sértettséget (nehogy már mi nők, ne legyünk olyan rafináltak, mint a férfiak), vegyük ki belőle a magukat mindig okosabbnak gondoló erősebbik nemet mint főszereplőt (na jó, azért hagyjunk benne egy olyan kis ártatlan tekintetűt, biztos, ami tuti), és várjuk lelkesen, mi lesz a végeredmény. Jac Schaeffer bizonyára nagyon igyekezett ebből valami kívánatosat elénk tálalni, miközben leheletnyit átdolgozta a forgatókönyvet, és részben talán sikerült is neki, hiszen a Csaló csajok a tavasz egyik legjobban várt mozija (volt).

Chris Addison forgatókönyvíróként és színészként már több filmben is közreműködött, viszont ez az első mozifilm, amit rendezőként jegyez. Az első 30 perc kissé vontatottra sikerült, közben nyugodtan ki lehet slisszanni tankolni a büfébe vagy a konyhába, ha esetleg idő előtt elfogyna a kóla vagy a popcorn. A felvezetés ugyanaz, mint a két korábbi filmnél, még a vonatkabin mint helyszín is stimmel. Túl sok fordulatra ne számítsunk, egy laza amerikai vígjátékról van szó, de az utolsó 10 percre azért jut egy jó kis csavar. Egy film nem film, ha nincs benne szerelmi szál, megkapjuk ezt is, még ha kissé erőltetett is lett. A végére már majdnem elhisszük, na. Thomas (Alex Sharp) nekem kicsit kilóg a bandából, nagyon kisfiú a csajok mellett, de hát ez legyen a legnagyobb baj. Nem elhanyagolható tény, hogy szerepet kapott a készülő Trónok harca-előzménysorozatban is.

Az agyunkat nyugodtan ki lehet kapcsolni, a film gondolkodást nem igényel. Van egy-két hangosan felnevetős jelenet, összességében viszont hemzseg a közönséges poénoktól és a fárasztó szóviccektől. Mivel nagyjából mindenki aljas és sunyi, nehéz bárkivel is azonosulni, ettől kicsit kívülállónak érzi magát az ember. Igazán szimpatikus szereplőt kiemelni gyakorlatilag lehetetlen. (Ja, nem is… Felbukkan a három muskétás – természetesen női változatban.)

Menet közben többször szembejön a tény, hogy a férfiak általánosságban okosabbnak gondolják magukat a nőknél. Ezt Josephine ki is mondja, és mint tudjuk, tulajdonképpen az egész lehúzósdi erre épül. Igazán új színt tehát nem sikerült a történetbe vinni, tulajdonképpen csak a korábbi sztori negatívját dobták fel a vászonra, mert most úgyis divat bebizonyítani, hogy ami a férfiaknak megy, az a nőknek is. Az pedig bizonyára csak véletlen, hogy a korábbi verziókkal ellentétben a forgatókönyvíró is nő.

Nagy tanulságokat nem vonnék le a klasszik „Ne bízz senkiben!” közhelyen kívül, de nyilván nem is a mély mondanivalóra akarták helyezni a hangsúlyt, hanem a szórakoztatásra.  Az előzetes után nekem kicsit csalódás, de egyszer meg lehet nézni, sőt, egy szombat esti csajos pizsipartira mondhatni tökéletes választás. A filmnek a premier hetében sikerült a Bosszúállók: Végjátékkal is felvenni a versenyt a hazai mozikban, igaz, utóbbit már biztosan megnézte, aki igazán akarta, meg hát nem is merészelném egy lapon említeni a kettőt. Jac Schaefferre pedig egy percig sem haragszunk a forgatókönyvért, egynek elmegy, reméljük, az energiáit máshová összpontosította, és a Fekete Özvegy azért nagyobbat fog ütni.

Egy komment

  1. Nem vagyok ellene ha nő a főszereplő. Imádom azokat a klasszikusokat, Alien, Terminator, stb. De bakker… Ezt? Nézze meg akinek két anyja van. Nemcsak remake, hanem egy szaros női főszereplőket erőltető f*stalicska. Ghostbuster rémlik? Ott is marhára bejött a recept. Ez a bálna is az egyik leggusztustalanabb nő akit valaha vászonra álmodtak. Fröcsögök, mert dühítő hogy erre van pénz. De Hollywood nem pénzmosoda. Ugye…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *