0

InterCom hírlevél

Shazam!-siker és folytatások

Egy varázsszó tényleg működött. A Shazam! (Shazam!, már a mozikban) először a kritikusokat varázsolta el, azután a nézőket is: a vígjátéki elemekkel bőven feldúsított szuperhős film Amerikában nagyon nagy sikert aratott (több mint 53 millió dollár bevételt hozott egyetlen hétvége alatt), és a nemzetközi piacon is csodásan teljesített: 100 millió dollárt jóval meghaladó értékben vettek rá jegyet. Magyarország ehhez az eredményhez több mint 53 ezer nézővel járult hozzá.
Ezek után nem meglepő, hogy máris érkezett a hír: a szuperséget a poénokkal kiválóan ötvöző első rész írója, Henry Gayden már szerződést is kapott a második rész forgatókönyvének elkészítésére. Rajta kívül valószínűleg mások is ott lesznek az első rész csapatából: a rendező David F. Sandberg és a producer, Peter Safran is hajlamosnak mutatkozik az újrázásra.
De úgy tűnik, Shazam!-nak két folytatása is lesz. Sokáig úgy volt, hogy Dwayne Johnson szerepelni fog az első részben, ő lesz Black Adam, vagyis Shazam főellensége: most a Szikla azt jelentette be, hogy Black Adam külön részt kap. A stúdióval összhangban úgy döntöttek, hogy a régóta tervezett filmet a jövő nyáron már forgatják is: és abban Zachary Levi-nek Johnsonnal kell összemérnie az erejét.

Az – A vesztesek klubja egykor és most

Könyvben egyszerű volt, filmen szinte lehetetlen. Stephen King horror regénye, az Az két része között 27 év telik el: az első részben a bohócarcú gonosszal szembenéző Vesztesek Klubjának tagjai felnőttként kénytelenek újra megmérkőzni Pennywise-zal. Az elképesztően sikeres filmváltozat rendezője, Andres Muschietti nemrég azt nyilatkozta, hogy a megfelelő felnőtt szereplők megtalálása minden vizuális trükk megalkotásánál nehezebb volt.
– Nagyon fontosnak tartottam, hogy egy nézőben se legyen kétség: a felnőtt színészek tényleg a gyerekek korosabb változatai – nyilatkozta a rendező. – Nagyon hosszan kerestük a megfelelő arcokat, személyiségeket. És nagyon örülök, hogy úgy érzem, pontosan megtaláltuk azokat, akiket kerestünk.
Így került James McAvoy és Jessica Chastain mellé Bill Hader, valamint Isaiah Mustafa, James Ransone és Andy Bean. A múlt heti CinemaConon Las Vegasban a karakterek fiatal és 27 évvel idősebb változatai együtt jelentek meg a színpadon, és a beszámolók szerint valóban meghökkentő volt a hatás: mintha egy időgép működött volna a teremben. Csak Pennywise nem öregszik, Bill Skarsgård ugyanabban a maszkban játszik, mint az első részben.

Új démonok jönnek

A mozivilág egyik legfrissebb és legeredményesebb trendje, hogy a filmek nem egyesével, hanem univerzumok részeként születnek – és az elmúlt idők egyik legsikeresebb horroruniverzuma a Démonok között-é, amelyből újabb és újabb leágazások (az Annabelle és Az apáca) is sarjadtak. Az idén nyáron a mozikba kerülő Annabelle 3.-ban természetesen felbukkan a két alapszereplő, a Warren-házaspárt életre keltő Patrick Wilson és Vera Farmiga is. A színésznő úgy gondol a forgatásra mint edzőtáborozásra: felkészülésre a Démonok között új részének elkészítésére.
– Készülünk a Démonok között 3.-ra, és úgy látszik, tényleg elképesztő lesz. Nagyon nagy lesz. Az, hogy az Annabelle 3.-ban újra eljátszhattam Lorraine Warrent, segített visszazökkennem ebbe a világba. Mintha éneklés előtt skáláznék egy jót – nyilatkozta Farmiga.
A Démonok között különlegessége, hogy megtörtént paranormális eseményeket dolgoz fel. Ebben az epizódban az USA bűnügyi történetének egyetlen olyan esete került be a forgatókönyvbe, amikor a gyanúsított azzal védekezett, hogy tettét egy démon parancsára hajtotta végre – és a Warren házaspár segített az ügy tisztázásban.
A legközelebb A gyászoló asszony átka érkezik a mozikba az univerzum megalkotójától, James Wan producertől, de a nyáron még láthatjuk a démoni baba, az Annabelle 3. történetét. Azután hamarosan indul a Démonok között 3. forgatása, hogy jövő szeptemberben már az is a mozikban rémiszthesse halálra a nézőket.

Charlie új angyalai

Charlie új angyalokat kap. Elizabeth Banks, aki ezúttal rendezőként és színészként is részt vesz a munkában, nem titkolja, hogy számára Kristen Stewart volt a kulcs a három csinos és kőkemény női magándetektív történetének újjáélesztéséhez.
– Úgy vagyok vele, hogy ha jó a szereposztás, azzal a film 90%-a már megvan – mondta újságíróknak nemrég Banks. – Alapvetően színész vagyok, hát persze, hogy nagyon bízom a színészekben. Ha nem Robert Downey Jr. volna Tony Stark, nem érdekelne a Vasember. Nekem Kristen Stewart volt Charlie angyala, ha ő nincs, bele sem kezdek a filmbe.
A színésznő elárulta, hogy addig győzködte kolléganőjét, míg végül az igent mondott. Csak ezután jöhetett a partnerek kiválasztása. Naomi Scott és Ella Balinska nagyon jól kijött Kristennel, jól tudtak poénkodni, és izgalmasan működött a kapcsolatuk: így kapták meg a szerepet, így alakult ki a hármas, amellyel újra sikert arathat a nagy női thriller: a legújabb Charlie angyalai.

IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *