0

InterCom hírlevél

A csillag megszületett

Hétfő este megtelt a Los Angeles-i Shrine: a legendás koncerthelyszín ezúttal egy film premierjének adott helyet. Végre bemutatták az elsőfilmes rendező, Bradley Cooper munkáját, a Csillag születik-et (A Star is Born, hazai bemutató: október 4.). A helyszínt többek között az tette különlegessé, hogy 1954-ben itt vetítették először ugyanennek a történetnek egy másik változatát: akkor Judy Garland játszotta George Cukor rendezésében azt a feltörekvő, naiv énekesnőt, akit az új filmben Lady Gaga kelt életre.
Bradley Cooper olyan szenvedéllyel köszöntötte a nézősereget, mint egy prédikáló lelkész, de meg is van az oka az örömre. A film, amelyről a Velencei Filmfesztiválon lezajlott vetítése óta mindenki egyre lelkesebben beszél, valóban az ő gyereke: nemcsak rendezte és a főszerepét játssza, hanem írta, a dalait szerezte, énekli és a producere is. És – összes szerepében – halálosan szerelmes Lady Gagá-ba.
– Azért volt olyan jó vele, mert sok vesztenivalója volt ezzel a filmmel – mondta Cooper, aki a stáb többi tagjához hasonlóan Stephanie-nak nevezi a világ legfényesebb popcsillagát. – Amikor elkezdtük, még bárhogyan elsülhetett volna az egész. Örülök, hogy így sült el: ráadásul szereztem egy életre szóló barátot.

Tatum, a jeti

Channing Tatum már akkora sztár, hogy visszavonulhat egy évre: idén csupán egy premierje van: az Apróláb (Smallfoot hazai bemutató: szeptember 27.) című animációs vígjáték főszereplőjének, a Mígó nevű jetinek kölcsönözte a hangját. De a színész a múlt vasárnapi családbarát premieren azt mondta újságíróknak, hogy az animációs filmszinkronizálás legalább olyan komoly színészi munka, mint bármilyen más színészkedés.
– Az ember egész testtel dolgozik akkor is, amikor csak a hangját veszik fel – mondta Tatum. – Felvétel közben folyton rám szóltak, hogy azért a mikrofonról ne feledkezzem meg: mert mindent eljátszottam, sőt túljátszottam és lemozogtam… tulajdonképpen teljesen megőrültem felvétel közben. És nagyon élveztem, hogy nem kell felelősséget vállalnom a sok dilizésért: elvégre nem az én arcom lesz ott a vásznon, hanem egy nagy, szőrös, kékszarvú izéé…

Hawke, a Hornby-rajongó

Néhány titokkal kevesebb. Ethan Hawke, a 4 Oscar-díjra jelölt filmes mindenes (hiszen nemcsak játszik, hanem ír, rendez, zenél, producerkedik is) újságírók előtt töredelmesen bevallotta, hogy már a Pop, csajok satöbbi és az Egy fiúról főszerepét is nagyon szerette volna eljátszani, és ez ügyben sok szereposztó meghallgatáson vett részt, és producereknél nyomult… de az előbbi filmet John Cusack-kal, az utóbbit Hugh Grant-tel forgatták le. Ő viszont nem adta fel: így válhatott végre A Meztelen Juliet (Juliet, Naked, hazai bemutató: október 11.) című a legújabb Nick Hornby-megfilmesítés főszereplőjévé. És ha már bizalmas hangulatban volt, azt is elárulta, hogy miután valóra vált az álma, hogy érezte magát az angol vígjátékban, amelyben egy világ elől bujkáló amerikai rock zenészt alakít, aki egy angol kisvárosban megismerkedik a legnagyobb rajongójával. És a feleségével.
– A Nyakunkon az élet óta nem forgattam vígjátékot – mesélte újságíróknak Hawke. – Igazából, el tudom képzelni, hogy az ottani karakterem, ha betölti az 50-et, valami olyasmi figura lesz, mint amit itt, A Meztelen Juliet-ben játszom. Az a srác felnőtt. Lehet, hogy azért tetszik a fim ennyire az anyámnak…

Gibson bevadul

A Vad banda visszatér. Méghozzá nem is akárhogyan. Sam Peckinpah legendás westernfilmjét 1969-ben szokatlan erőszakossága miatt sokan támadták, ám ahogy múltak az évek, kiderült, hogy a legnagyobb klasszikusokhoz mérhető mozidarabról van szó. A hanyatló, átalakuló vadnyugaton a helyüket már nem találó, de még egy utolsó akcióra összeálló korosodó banditák története bevonult a legmagasabbra értékelt filmek panteonjába. És most előjön onnan.
Mel Gibson ugyanis újraforgatja a Vad bandá-t. Az Oscar-díjas filmes már bebizonyította párszor, hogy van érzéke az erőszak és a szenvedés filmes ábrázolásához, és az eredeti gyártó, a Warner Bros. jó ideje keresi, hogy kivel éleszthetné újjá egykori művét. Gibson egy társíró segítségével már a forgatókönyvön dolgozik, producerként működik közre, rendezni fog, és nem kell hozzá túl nagy bátorság, hogy megtippeljük: valószínűleg az egyik főszerepet is magának szánja – és tökéletes ember lesz a feladatra.

IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *