1

Elhunyt Mata János

0mjDecember 23-án, 84 éves korában meghalt Mata János rajzfilm- és televíziós rendező, a Kukori és Kotkoda, valamint a Mikrobi egyik alkotója, közölte a család szombaton az MTI-vel. Mata János 1934-ben született Budapesten. 1953 és 1957 között a Debreceni Egyetemen tanult, majd az azt követő években a Szabad Föld, a Népsport és a Bibliotheca Könyvkiadó karikaturista-illusztrátoraként dolgozott. 1959-től a Pannón Filmstúdió, 1971-től a Magyar Televízió rendezője volt, többek között a Kékfény és a Panoráma külpolitikai anyagai kötődtek a nevéhez. Riport- és dokumentumfilmeket forgatott, illetve stúdióműsorokat rendezett. Animációs filmeket 1964-ben kezdett rendezni. Az ő keze alól került ki többek között a Kukori és Kotkoda, valamint a Mikrobi. (Index)

Itt olvasható egy interjú vele. (Origo)

Isten nyugosztalja.

Egy komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *