7

A Zsivány Egyes marketinganyagiban még benne voltak, a filmből viszont kimaradtak

stormtroopers

SPOILER SPOILER

Mostanság mintha megszokottá vált volna, hogy egyes előzetesekbe bekerülnek olyan szövegek és pillanatok, amelyek a filmből teljes mértékben kimaradnak vagy változtatnak rajta az utómunka során. A Zsivány Egyesnél is tapasztalható volt, méghozzá akár úgy is vehetjük, hogy a teaser trailerben mutogatott másodpercekből semmi sem került be a végső változatba. De még a térdig vízben gázoló Stormtrooperek, amelyek azért rajta voltak a posztereken és egyéb reklámanyagokon szintén a vágóolló áldozataivá váltak. A Slashfilm összegyűjtötte a megváltoztatott és hiányzó momentumokat. Lássunk néhányat. Olvasd tovább

7

Kisebb költségvetésű heist film lett volna a Zsivány Egyes

destroyerofworlds

SPOILERES

Már láthattuk, hogy milyen lett a Zsivány Egyes. Azonban nem mindig így képzelték el, kissé más lett volna, és itt most nem a pótforgatások alatt megváltoztatott jelenetekre kell gondolni. A Disney kidobta a filmhez kapcsolódó The Art of Rogue One-t és a Rogue One: The Ultimate Visual Guide-ot, ebből szemezgetett a Slashfilm.

John Knoll hét oldalas elképzelésének a címe Destroyer of Worlds volt. A pár lapon a rövid sztori és a karakterek leírása szerepelt, ebből dolgozhatott Gary Whitta forgatókönyvíró. Olvasd tovább

0

Újabb előzetes a The Lost City of Z-nek

LCOZ_4043.CR2David Grann bestselleréből James Gray forgatott filmet Charlie Hunnam főszereplésével, Robert Pattinson, Sienna Miller és Tom Holland is részese a kalandnak. Hunnam játssza Percy Fawcett felfedezőt, aki a 20. század elején Amazóniába, ahol egy ismeretlen, letűnt civilizáció nyomaira bukkan. Legalább ő úgy gondolja, de eltökélt szándéka, hogy be fogja bizonyítani elgondolását.  Amerikában április 14-én mutatják be. Olvasd tovább

4

Star Wars pletykák

skywalkerKét pletyka is napvilágot látott a Star Wars filmekkel kapcsolatban. A My Entertainment World cikke szerint a 9. felvonás forgatása áprilisban indulna. Ekkor még javában dolgozni fognak a Rian Jonhson vezényletével készült 8. rész utómunkálatain és valószínűleg ekkor már a Han Solo spin off esetében elstartol a kamera.

A 8. epizódhoz február 10-én láttak hozzá és 2017 decemberében mutatják be. Ezzel szemben a kilencediket már nem év végén, hanem a nyári szezonban, vagyis 2019. május 23-án tűzik műsorra.

A Making Star Wars szerint Johnson filmjének történéseinek egy része az Ahch-To bolygón játszódik, ahol Luke Skywalker éldegélt. De a jedi mester nincs egyedül a planétán, akadnak majd tűéles fogakkal rendelkező cuki lények. Nagyjából egy madárszerű szörnyecskére hasonlítanak és úgy 40 cm-esek lesznek.

4

Villeneuve rendezhetné a Dűnét

dunePár hónappal ezelőtt kiderült, hogy Denis Villeneuve nagy álma, hogy megfilmesíthesse a Dűne (Dune) klasszikust, próbálkozik a jogok megszerzésével, de hozzátette, hogy nem valószínű, hogy sikerrel fog járni. Majd nem sokkal később bejelentették, hogy végül a Legendary pacsizott le Frank Herbert vagyonkezelőjével.

Viszont a stúdiónál is tudtak arról, hogy Villeneuve szeretett volna kapcsolatba kerülni a Dűnével, így felkeresték a direktort. Jelenleg a tárgyalások zajlanak és ha a Legendary nem akar mindenáron beleszólni a rendező elképzelésbe, akkor bizonyára hamarosan létrejön az egyezség.

0

Könyvajánló – Sci-fi: politológia és tanulmánykötet

0scifipolKarácsony előtt spontán minisorozatba kezdtünk: könyveket ajánlunk filmőrülteknek, hogy azoknak is jusson valami a fa alá, akik nem csak nézni, hanem olvasni is szeretnek. Utolsóként két igazi nehézsúlyú – de korántsem nehézkes, sőt, hiánypótló – könyvet ajánlunk a sci-fi rajongóinak.

Vajon a valóságban is működhetne a Star Trek pénz nélküli világa? Miért nem akart Katniss Everdeen a lázadás arca lenni? Aligha van olyan sci-fi-rajongó, aki ne akarna még többet olvasni Luke Skywalkerről vagy a Dűne sorozat fűszeréről. Ez a tudományos ismeretterjesztő könyv visszarepít minket kedvenc science fiction univerzumainkba, s elemzéseit olvasva, újraélhetjük kedvenc hőseink kalandjait. A politikai rendszerek kapcsán érdekes gondolatkísérletekre hív minket a szerző, s elemzi többek között a Mellékes igazságban és Az éhezők viadalában rejtőző politikai dimenziókat, az egyes szereplők motivációit és a választás alternatíváit. (Forrás)

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája, Athenaeum, 360 oldal, 2016

0scifivaltamA Filmanatómia sorozat harmadik kötete a sci-fi műfajt járja körbe. Válogatott tanulmányok mutatják be a sci-fi műfajtörténetét, alműfajait, beszélnek az inváziós filmekről, és a franchise-rendszerről, ismertetik a sci-fi vallással, és szerzői filmmel való kapcsolatát. A kötetben szerepel egy mélyinterjú a magyar film egyik legkreatívabb látványtervezőjével, Pater Sparrow-val, aki Stanislaw Lem-adaptációt rendezett is, ‘1’ címmel. Rajongók és laikusok számára egyaránt emlékezetes olvasmány. (Forrás)

Kárpáti György – Schreiber András (szerk.): A sci-fi – Válogatott tanulmányok, Filmanatómia sorozat 3., KMH Print Kft., 314 oldal, 2016

0

Wes Anderson következő animációs filmjéről beszél

isleofgodsWes Anderson stop motion animációs filmet készített. Legutóbbi kirándulása a műfajban A fantasztikus Róka Úr (Fantastic Mr. Fox) volt, ezúttal viszont kutyákról szól a történet. Edward Norton, Bill Murray, Jeff Goldblum, Scarlett Johansson és Tilda Swinton részese a szinkronstábnak, vagyis a rendező és a színészek régi ismerősök, hiszen dolgoztak már együtt.

A forgatás még zajlik, Norton karakterét Resnek hívják, egy röpke pillanatra be is villan hogyan fog kinézni. De a videó célja, hogy jótékonysági felhívás, lehet támogatni a The Film Foundationt. Ha a Crowdrise oldalon keresztül teszi az adakozó, akkor megeshet, hogy az a szerencse éri, hogy ellátogathat a forgatásra és megszólaltathatja valamelyik mellék-mellékszereplőt. Olvasd tovább

1

2018-ban jön az Expendables 4. része

expendablesAz Expendables 3. felvonása nem teljesített túl szépen az amerikai kasszáknál, ennek ellenére azért csak belengették, hogy lesz 4. rész is. Úgy tűnik, hogy 2018-ban érkezhet az újabb film, mivel a Splendid Film forgalmazó ezt a évet jelölte meg és bebiztosította a jogokat, hogy ők terjesszék Németországban és Ausztriában.

A franchise-t gyártó Lionsgate egyelőre nem erősítette meg, hogy részt vesz a munkálatokban és egyelőre az sem világos, hogy kik lesznek a főszereplők. Bár azért Sylvester Stallone és Jason Statham jelenléte eléggé egyértelműnek tűnik.

Stallone a 80-as évek akciófilmjei előtt tisztelegve készítette az Expendables-t. Ám a harmadik részre letért a helyes útról és teletömte keménykötésű fiatalokkal a történetet, amely eléggé rossz döntés volt.