Gyenge hétvégének indult, hiszen úgy tűnt, hogy egyetlen film sem fog 20 millió feletti eredményt produkálni. A téli időszakra várják a nagy pörgést. Az előrejelzések szerint A könyvelő (The Accountant) akciótól 15 és 20 millió közötti bevételt lehetett várni. De a pénteken befolyt összeg megmutatta, hogy a Ben Affleck és Anna Kendrick főszereplésével forgatott produkció ennél valamelyest többet fog szakítani. Affleckben sokan bíznak, pláne azóta, hogy karrierje feltámasztásán dolgozik. Így ha nem is egy komoly kasszasiker lesz a vége, de a végösszeg eléggé korrekt lesz.
Kevin Hart odaát nagy népszerűségnek örvend, stabilan hozza a várt számokat. Ezúttal What Now? stand up show-ja kerül a mozikba. Öt évvel ezelőtt a Laugh at My Pain csak 7,7 millió dollárt szedett össze, bár hozzá kell tenni, hogy összesen 287 helyen vetítették, a három évvel ezelőtt bemutatott Let Me Explain-t 892 moziban adták és 32,2 millióig jutott. Jelenlegi műve több, mint 2500 moziban látható, nagyjából 12 milliót termelt. A legtöbbet kasszírozó stand up a 87-es Raw hozta Eddie Murphy-vel, 50,5 millió dollárig jutott.
Éveken keresztül próbálták megvalósítani a Max Steel-t, amely a Mattel népszerű játéka alapján formálódott. De jobb lett volna, ha inkább bele se vágnak. Már az előzetesek is eléggé gyengék voltak, a nézői és kritikusi vélemények szintén azt sugallják, hogy jobb, ha az ember más elfoglaltságot választ. Be sem fért a Top 10-be. 2,6 millió dollárt tudott összekaparni.
Régebben bemutatott filmek: Felezett a Lány a vonaton (Girl on the Train), ami alapján leszűrhető, hogy nem jut el nagy magasságokba bevétel terén. A hét mesterlövész (Magnificent Seven) átverekedte magát a 80-as vonalon, a százas nem lesz meg. Közel 41 %-os csökkenést produkált a The Birth of Nation dráma, nem túl fényes a jövője.
Cím |
Hétvégi bevétel |
Eddigi bevétel |
Változás %-ban |
Büdzsé |
A könyvelő |
24,7 |
24,7 |
– |
44 |
Kevin Hart What Now? |
11,9 |
11,9 |
– |
9,9 |
Lány a vonaton |
11,9 |
46,5 |
– 51,2 |
45 |
Vándorsólyom kisasszony |
8,9 |
65,8 |
– 41,2 |
110 |
Mélytengeri pokol |
6,35 |
49,3 |
– 44,9 |
110 |
Gólyák |
5,60 |
59,14 |
– 32,5 |
70 |
A hét mesterlövész |
5,20 |
84,8 |
– 42,3 |
90 |
Middle School |
4,2 |
13,76 |
– 38,2 |
8,5 |
Sully |
2,96 |
118,37 |
– 40,9 |
60 |
The Birth of Nation |
2,71 |
12,24 |
– 40,9 |
10 |
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.