Értelemszerűen adja magát a lehetőség, hogy a közismert, világhírű sportolók életéből film készüljön. Az emberfeletti kitartás, rendkívüli teljesítmény és a heroikus küzdelmek végén pedig átveheti a jól megérdemelt csillogó medált vagy a serleget. Nyilván nem mindegyik történet izgalmas a való életben, ám a forgatókönyvírók képzelőereje elvileg határtalan. De azért akad a történelem során néhány vesztes is, akik inkább az esélytelenek közé tartoznak, de kellőképpen lelkesek voltak és az hiába szólt minden ellenük, mégsem adták fel. Gondoljunk csak a jamaikai bobcsapatra (a Jég veled kötelezően ajánlott) vagy Eric, az angolnára (Knézy Jenő zseniális kommentárjával itt megtekinthető). Eddie Edwards szintén esélytelen volt, de egyáltalán nem érdekelte, hogy nem lesz benne az élbolyban. Olvasd tovább
Day: 2016. május 12.
Hell or High Water előzetes
Mit lehet tenni, ha anyu házát elvinné a bank és a gyerekeknek sincs pénze arra, hogy valahogy ki tudják húzni a bajból. Mi a megoldás? Ki kell rámolni néhány bankot, kézenfekvő.
A Hell or High Water jövő héten debütál Cannes-ban. Jeff Bridges játssza a szószátyár Texas Rangert, aki a Ben Foster által játszott börtönviselt Tanner és a Chris Pine által megformált Toby nyomába ered.
Taylor Sheridan adta ki kezei közül a forgatókönyvet, amiből David Mackenzie, a Hétköznapi pár (Perfect Sense) rendezője készített filmet. A producerek között megtaláljuk Peter Berget is. Olvasd tovább
Noomi Rapace a The Boy sci-fi thrillerben
Ha nem lett volna elég A fiú címekből mostanság, akkor itt van még egy. Craig William Macneill rendezésében érkezett a The Boy, majd William Brent Bell szintén készített egy ugyanilyen elnevezésű horrort és most Jonas Arnby is belevág egy produkcióba, ami hasonló névre hallgat. Mattson Tomlin forgatókönyve egy ideig a Black Listen pihent, majd Bryan Kavanaugh-Jones producer felkarolta, Noomi Rapace pedig leszerződött a főszerepre.
Egy fiú különleges adottságokkal születik, éppen ezért gyermekkora azzal telik, hogy folyamatosan nevet változtat és más helyre költözik. Amikor a környékbeliek t hibáztatják egy csúnya,t tragikus eset miatt, anyjával együtt kénytelen elmenekülni a harag és a hatóságok elől. De egy lázadó közösségnél támogatásra és megértésre lelnek.
Arnby korábban a dán When Animals Dream vérfarkas filmet rendezte.
Heti bemutatók
Angry Birds – A film (Angry Birds: The Movie)
Olvasd tovább
Újabb képek a Warcraftból
Into the Forest előzetes
Ellen Page és Evan Rachel Wood játszik a közeli jövőben játszódó thrillerben, amelyet posztapokaliptikus coming of age történetként jellemeznek. Patricia Rozema, a Mansfield Park alkotója vihette vászonra Jean Hegland regényét.
Page és Wood egy testvérpárt alakíthatnak, akik Észak-Kaliforniában élnek az erdő mélyén. Rádöbbennek, hogy az általuk ismert civilizáció valószínűleg összeomlott. Kénytelenek szembenézni nem csupán a magánnyal, a betegséggel és az élelemhiánnyal, hanem néhány támadóval is. Olvasd tovább
Billy Lynn’s Long Halftime Walk előzetes
Ang Lee ezúttal Ben Fountain 2012-ben kiadott Billy Lynn’s Long Halftime Walk regényét vitte a vászonra. A rendező a Pi életével (Life of Pi) belemerült a 3D rejtelmeibe és kihozta a legjobbat belőle, ezúttal viszont még a hagyományostól eltérően 120 fps-ben forgatta művét. A főszerepet szintén egy újoncra, Joe Alwynra osztotta, de körülötte csupa ismert színész lesz látható. Garrett Hedlund, Vin Diesel, Kristen Stewart, Beau Knapp, Steve Martin és Chris Tucker is játszik a produkcióban.
A történetet a 19 éves Billy Lynn szemszögéből mesélik el. A fiatalember a Bravo osztagban szolgál az iraki háború alatt, amikor belekeverednek egy kemény és véres ütközetbe. A kormány hazahozza a csapatot egy győzelmi körútra. Egy Hálaadáskor tartott meccs félidejében vonulnak fel és a visszaemlékezések során megtudjuk, hogy mi is történt a harcmezőn. November 11-én lesz esedékes a bemutató. Olvasd tovább
Nerve előzetes
Ariel Schulman és Henry Joost, a Parajelenségek 3. és 4. (Paranormal Acitivty 3. – 4.) elkövetői ezúttal thrillerrel jelentkeznek. Emma Roberts és Dave Franco karakterei nem ismerik egymást, az interneten találkoznak a Nerve „felelsz vagy mersz” játékban.
Vee Delmonico (Roberts) csatlakozik egy népszerű online játékhoz. Csak ártatlan kis szórakozásnak tűnik és a lány elhatározza, hogy kipróbálja az egyik feladatot. De egyre jobban belebonyolódik egy adrenalinpumpáló versengésbe, ezzel kockára téve az életét.
Jeanne Ryan regényéből Jessica Sharzer, az American Horror Story sorozat egyik alkotója írt forgatókönyvet. Amerikai bemutató: július 27. Olvasd tovább
Kép a Billy Lynn’s Long Halftime Walk filmből
Ang Lee ezúttal 120 fps-ben forgathatott és mivel a Pi életén (Life of Pi) látszott a rengeteg munka, így a rendező Billy Lynn’s Long Halftime Walk filmjét is izgatottan várom. Ben Fountain regényét vitte vászonra Lee, a Billy Lynn csapata hősiesen helytáll egy csatában és mindezt híradósok is rögzíteni tudják. A kormányzat hazahozatja őket és promóciós körútra küldik a katonákat. Hálaadáskor, a texasi futballmeccs alatt játszódik a történet, az iraki háborút a katonák visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg.
Assassin’s Creed előzetes
2011-ben az Ubisoft elhatározta, hogy a közkedvelt Assassin’s Creed játékfranchise-ból filmet szeretne készíteni. Még saját produkciós részlegét is létrehozta, mivel a tervek szerint a további népszerű karaktereket is felküldik a vásznakra.
A Sony-val társultak volna az Assassin’s Creed kapcsán, a főszerepre Michael Fassbender nyerték még. Később a stúdióval való egyeztetések holtpontra jutottak, ezért az Ubisoft úgy döntött, hogy saját maga hozza tető alá a filmet, így legalább mindent a keze ügyében tarthat. Majd az előkészületek során beszállt a New Regency, a Fox pedig a forgalmazást vállalta be.
Michael Lasslie 2013 elején kezdett hozzá a forgatókönyv megírásához, nyáron Scott Frank pofozta ki a történetet. 2014 áprilisában Adam Cooper és Bill Collage végezte el a szkripten a végső simításokat. A rendezői posztra Justin Kurzel állt be, akivel Fassbender a Macbethen is együtt dolgozhatott. Marion Cotillard játszhatja Sophia Rikkint, Alan Rikkin lányát és az Abstrego Industries berkein belül folyó Animus projekt tagját. Michael K. Williams-t Moussa szerepében láthatjuk, a nő egy karibi bérgyilkos leszármazottja és általában vodou mérget használ. Ariane Labed bújhat Maria, a 15. századai bérgyilkos bőrébe. Jeremy Irons lesz Alan Rikkin, az Abstrego Industries fejese, Brendan Gleeson pedig Callum Lynch apját formálhatja meg.
A sztori: Callum Lynch számára világossá válik, hogy ő nem más, mint a 15. századi spanyol mestergyilkos Aguilar leszármazottja. Egy forradalmian új eszköz segítségével átélheti 15. századi őse emlékeit, illetve tudását. Ezek segítségével megpróbál leszámolni napjainkban a Teplomosokkal. Olvasd tovább