0

Colonia

coloniaposzter

Ország az országon belül – Így lehetne jellemezni a Colonia Dignidad névre hallgató birtokot. A német igazságszolgáltatás elől menekülő, gyerekmolesztálással vádolt Pual Schrafer irányíthatta a 14.000 hektáros területet Kubában. A külső világ számára jótékonysági misszióként – közösségként jellemezték a kolóniát, azonban a diktatúrán belüli minidiktatúra afféle szigorúan őrzött munkatábor volt. A Pinochet-uralom alatt rengeteg ember került ide, akikről ezt követően semmilyen információt nem tettek közé, gyakorlatilag megszűntek létezni. Rendszeresek voltak a verések, fenyegetések, a molesztálások és az erőszak. Olvasd tovább

0

A The Purge: Election következő előzetese

purge3sequelAz idei Blumhouse termékek enyhén szólva is gyengére sikeredtek. A Mártírok (Martyrs) remake-re semmi szükség sem volt és The Viel minőségével szintén gondok voltak. Legutóbb a The Darkness-szel jelentkeztek, amely konkrétan 0 %-on állt a Rotten Tomatoes-on a múlt héten. Talán A bűn éjszakája (The Purge) 3. része javít a helyzeten.

Az első még egy home invasion thriller volt, a második már leginkább az utcán játszódott. James DeMonaco következő rendezésében Frank Grillo-é a főszerep. Karaktere Charlene Roan szenátor védelmezi, de most válik igazán nehézzé feladata, hiszen elérkezik az a bizonyos éjjel és a politikusnőt meg akarják ölni. Olvasd tovább

0

A Sausage Party következő előzetese

sausageparty1Seth Rogen és Tsai szállítják le az év egyik legagyamentebb elképzelését. A főszerepben egy kolbásszal.

Az R kategóriás animációs filmben a kaják csak arra várnak, hogy az emberek hazavigyék őket. De aztán szembesülnek a nagy szörnyűséggel, nem valamiféle mennyei örömben részesülnek, hanem konkrétan megeszik őket. Egy kolbász rádöbben az igazságra és megpróbálja értesíteni a többieket. Olvasd tovább

0

Formálódik a Robert Ludlum Mozis Univerzum

johnsonLassacskán már nem franchise-okról fog szólni Hollywood, hanem az univerzumépítéséről. Az Universalnál úgy gondolják, hogy remek lenne megalkotni világot Robert Ludlum regényei alapján. Elsőként a Janson küldetését (The Janson Directive) vették elő.

Az adaptáció már évek óta a tervezőasztalon fekszik, Dwayne Johnson 2014-ben csatlakozott a projekthez. Akiva Goldsman adta ki kezei közül a forgatókönyvet, de a stúdió most James Vanderbiltet kérte meg, hogy írja át a történetet.

Ludlum 2001-es halála előtt sok remek kémthrillert vetette papírra, többek között a Sigma szerződést (Sigma Protocol) és a Parsifal mozaikot (The Parsifal Mosaic). A hivatalos hír csak Jason küldetését említi, más címeket még tettek közzé, bár valószínűleg hamarosan kiderül, hogy a stúdió konkrétan mit forgat a fejében. És ne feledjük, hogy még az is esélyes, hogy a Bourne franchise-t valahogyan beillesszék ebbe a világba.

A Janson küldetésében Paul Janson egykori titkosügynök áll a középpontban, aki éppen biztonsági szakértőként dolgozik. De mégis bevállal egy megbízást, Peter Novak magyar származású milliárdost kell kimentenie. Ám az akció kudarcba fullad, ráadásul el nem követett bűnökkel vádolják meg és kénytelen az összes amerikai titkosszolgálat elől elbújni, illetve ha tisztázni szeretné nevét egy pszichopata gyilkost kell előkerítenie.

0

A Kiképzés sorozat előzetese

trainingday2001-ben mutatták be a Kiképzés (Training Day) thrillert,  Antoine Fuqua rendezése az év egyik legkedveltebb alkotása lett. Denzel Washington nyomozója veszélyes, egyben félelmetes karakter volt, az Ethan Hawke által megformált új partnere nem is sejti, hogy milyen emlékezetes óráknak néz elébe.

Manapság megszokottá vált, hogy egy valamennyire ismert filmből sorozatot készítenek. Fuqua és Jerry Bruckheimer produceri részvételével kezdett testet ölteni a széria. Bill Paxton testesítheti meg Frank Rourke nyomozót, aki Washington figurájához lesz hasonló. Értelemszerűen Justin Cornwell pedig Hawke karakterével lesz megegyező. Katrina Law pedig Rebecca Lee nyomozónőt játssza, a nőt emberkereskedők fogságából mentette meg Rourke jó pár évvel ezelőtt és apjaként tekint rá. A történések a filmhez képest 15 évvel később játszódnak. Olvasd tovább

0

Képek Warren Beatty következő filmjéből

Warren Beatty a Félrelépősdi (Town & Country) óta nem játszott mozifilmben és azt is 2001-ben mutatták be. Idén újra hallat magáról, a 60-as években játszódó Rules Don’t Apply-vel érkezik, amelyben nem csak egyik főszerepet formálja meg, hanem ő volt az író, rendező és producer is. A forgatás 2014. júniusában ért véget, de csak idén kerül a filmszínházakba. Novemberben esedékes a bemutató, tehát elvileg hamarosan érkezik az első előzetes, addig is itt van pár kép. Lily Collins feltörekvő színésznőt alakít, Alden Ehrenreich karaktere szintén nagy reményekkel érkezik Hollywoodba. Mindketten Howard Hughes felügyelete alatt bontogathatják szárnyaikat.