Hamarosan összecsap Batman Supermannel. De évekkel ezelőtt a Warner már majdnem összeeresztette a két DC hőst, majd némi szöszmötölés és tökölés után inkább letettek a tervről.
Andrew Kevin Walker, a Hetedik írója szállította le a forgatókönyvet, amit a stúdió túlságosan komornak talált. Szóltak Akiva Goldsmannek, hogy csinosítgasson rajta, a rendezői teendőket Wolfgang Petersenre bízták, aki ekkoriban nagyobb költségvetésű alkotásokkal foglalkozott. Felkerült a netre a szkript is, amely lehetséges, hogy csak nem igazi, de a stúdió nem cáfolja lépten-nyomon, hogy hamisítvány lenne. Tehát a sztori:
Batman és Superman a legjobb barátok, ám mindketten súlyos érzelmi válságban vannak. A sötét lovag öt éve visszavonult, Dick Greyson, Jim Gordon és Alfred Pennyworth akkoriban haltak meg. (Ezt követően Bruce Wayne létrehozta a holografikus Alfredot). Joker továbbra is halott, hiszen Tim Burton filmjében a mélybe zuhant. A gothami milliárdos azért fordított hátat a bűnüldözői pályafutásnak, mert aggódott, hogy bosszúszomja eluralkodna rajta és esetleg ellenfeleit inkább megölné.
Lois Lane elvált Clark Kenttől, a férfi ideje nagy részét Smallville-ben tölti szomorkodva és megpróbál közelebb kerülni a doktornőként dolgozó Lana Langhez. Clark úgy érzi, hogy elvesztegette idején egy apró bolygón, ami tele van szánalmas emberi lényekkel.
Akkor lendül be a cselekmény, amikor Bruce oltár elé vezeti a szépséges Elizabeth Millert, az esküvőn természetesen Clark is jelen van násznagyként. Ám a ceremónián a nőt megölik, a helyzetet csak rontja, hogy a tettest a tömeg ugyan megölné, de Superman közbelép. Kiderül, hogy a gyilkos nem más, mint Joker ( akit Lex Luthor hozott vissza az életbe, DNS-t és egyéb más dolgokat bevetve). Batman ugyan végleg hidegre tenné Jokert, de barátja nem hagyja, hogy gyilkossá váljon.
A két hős összezörren, annak ellenére, hogy tudják, hogy Luthor áll a háttérben. Azt is tudják, hogy ez a harc teljesen értelmetlen, ki is mondják a bunyó előtt. Viszont Batman kryptonite-hoz jut és előnyét kihasználva kicsinálná az Acélembert, majdnem sikerrel is jár.
A végén Joker felfedi, hogy Millert gyakorlatilag ő alkotta meg és Luthor közölte vele, hogy Batman nem más, mint Bruce Wayne, Joker ördögi tervet eszelt ki, létrehozta számára a tökéletes nőt, majd elvette tőle. Ráadásul ha Bruce jobban megnézte volna a gyűrűjét, láthatta volna, hogy belül éppen egykori ellenfelének arcképe van. Feltűnik Superman, aki csodával határos módon megúszta a legutóbbi bunyóját Batmannel. Összefognak és együtt verik le Jokert, illetve Luthort.
Van egy jelenet, ahol Luthor a börtönben kinyírja ügyvédjét, majd körmeivel rögtönzött agyműtétet hajt végre két őrön, akik ettől kezdve szó nélkül azt teszik, amit ő mond.
Petersen 2003-ban kezdhetett volna hozzá a forgatáshoz és 2004-re tűzték ki a bemutatót. Már ekkor is Christian Bale-t szerették volna Batmanként látni, Jude Law neve jött szóba Superman szerepére. A direktor úgy jellemezte az Acélembert, mint a remény és nemes tettek képviselőjét, ezzel szemben Batman lett volna a történet a megszállottság és a bosszúvágy megtestesítője.
Alan Horn, a Warner vezére hirtelen meggondolta magát. Meg volt róla győződve, hogy jobb lenne, ha inkább saját filmekben folytatnák karrierjük a karakterek. J.J. Abrams szolgáltatta a forgatókönyvet a Superman Flybyhoz, Darren Aronofsky eredettörténetét részesítette előnyben. Lorenzo di Bonaventura továbbra is támogatta a Batman vs Superman filmet, próbálta meggyőzni Hornt, hogy ezt követően meg tudnák valósítani Abrams elképzelését. Abrams viszont azt mondta, hogy ez rossz ötlet lenne, mivel ez olyan lenne, mintha mondjuk a Harry és Sally elválik egymástól után jönne a Harry és Sally. Egy ideig csatázott egymással Bonaventura és Horn, de világossá vált, hogy nem jön létre a film, így a producer is távozott a stúdiótól. David S. Goyer 2005-ben egy interjúban elmondta, hogy két ismert karakter összeeresztéséről inkább akkor beszélnek, ha egy franchise kimerítette az összes lehetőséget.
De ugye a DC filmes univerzuma még csak most indul el. És az új változat eléggé sok dologban különbözik a régi szkripttől. Batman és Superman egyáltalán nem ismeri egymást, soha nem találkoztak, nem beszéltek. És nézetkülönbségeik is másból fakadnak. Bruce-nak ugyanis egyáltalán nem tetszik, hogy a Földön van egy isteni hatalommal bíró űrlény. Persze azért Luthornak is köze lesz ahhoz, hogy alaposan összerúgják port. Ezen felül a végén Doomsday-t is gyepálhatják, felbukkan Csodanő is, megalapoznak az Igazság Ligájának.
A legnagyobb kihívás, hogy a motivációkat és az indokokat hihetően mutassák be. El kell érni, hogy legyen értelme annak, hogy Batman megorrol Supermanre. Habár Petersen elképzelését nem láthattuk, de remélhetőleg Zack Snyder nem csak a lassított harcjelenetekre koncentrált, hanem a történet részleteivel is foglalkozott.
(via io9)
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Jó, aktuális írás.
A sztori-tervezet érdekes, jól működhetett volna, ha a robbantgatás helyett a karakterformálásra és a drámaiságra koncentrálnak. Hogy végül így lett volna, sosem tudjuk meg, bár WP nekem inkább bérrendezőnek tűnik.