4

Zootropolis – Állati nagy balhé (Zootopia)

zootropolis

Olykor elmerengek, hogy egykoron a stúdió rajzfilmjei eseményszámba mentek. Mindenki izgatottan várta, hogy elérkezzen a nagy nap és láthassa az újabb művet. De ahogy telt az idő a piacon egyre nagyobb teret követelt magának konkurencia, ám a minőség csupán egyetlen fronton javult, az alkotók inkább csak a képi világ tökéletesítették. Ám ettől függetlenül a stúdió mégis tartani tudott egy szintet, illetve mindig meg tudta lepni a közönségét egy-egy igen jól sikerült egészestés produkcióval. De mi történik, ha a Rontó Ralph rendezője, Rich Moore, az Aranyhaj alkotója, Byron Howard és Jared Bush összedugják a fejüket? Állatos mese. De úgy kéne fogalmazni, hogy egy állati mese.

Nem csupán az X+1-edik darab a sorban, hanem egy igazán jól sikerült alkotás született. A direktorok fogták az emberek világát, és zebrákkal, nyulakkal, lajhárokkal, oroszlánokkal (stb) helyettesítették őket. Alaposan átgondoltak mindent, ötletesen mutatnak be a metropolist, amelynek egyes területei teljesen elütnek egymástól és mindenhol más-más lények élnek. Olvasd tovább

0

Ben Hur előzetes

benhur21925: Vászonra kerül a Ben Hur némafilm, ami szép bevételt könyvelhetett el.

1959: Bemutatják a Ben Hur-t. Hatalmas kritikai és anyagi sikert arat, majd elsőként a filmtörténelemben 11 Oscar-díjat is begyűjt.

2014: A Paramount és az MGM bejelenti, hogy megcsinálják a remake-et. Közzéteszik, hogy nem afféle újrázott alkotásról van szó, ők inkább Lew Wallace 1880-as regényét veszik alapul. Keith R. Clarke és Sean Daniel vállalja a forgatókönyv megírását.

Tom Hiddlestont szerették volna megnyerni a főszerepre, ám végül Jack Huston írhatott alá. Morgan Freeman lett Ilderim sejk, Toby Kebbel pedig Messalát játszhatja. Gal Gadot neve merült fel Esther megformálása kapcsán, ám a lehetőség Nazanin Boniadi ölében landolt. Rodrigo Sanzoro lesz Jézus, akinek ezúttal több szerepet szántak. A rendezői teendőket Timur Bekmambetov látta el. A bemutató augusztus 12-én esedékes.

Judah Ben Hur herceget megvádolja római sereg egyik tisztje, Messala, aki történetesen a féltestvére. Elválasztják családjától és szeretett asszonyától, rabszolga lesz a tengeren, ám egy ütközet után hazatérhet és bosszút állhat. Olvasd tovább

0

Központi hírszerzés előzetes

centralintell3Dwayne Johnson újra vicces kedvében van, de azért e mellett lövöldözhet és robbantgathat. Mellette Kevin Hart azt csinálja, amit mindig. Azaz nyomhatja a sódert.

A Központi hírszerzésben (Central Intelligence) Bob Stone (Johnson) a gimi lúzere volt. De a kövér srác összekapta magát és mostanra dagadnak rajta az izmok. E mellett a CIA egyik remek ügynöke is. Meg kellene oldania egy ügyet és az osztálytalálkozón megkeresi Calvint (Hart), aki egykor menő volt a suliban, mostanra azonban csak egy szürke könyvelő lett. Együtt kell túlélniük a következő napokat, de nincs könnyű dolguk az átverések közepette.

David Stassen és Ike Barinholtz, a Mindy Project sorozat alkotói írták a forgatókönyvet Rawson Marshall Thurberrel, a Családi üzelmek (We’re the Millers) rendezőjével. Magyar bemutató június 15. Olvasd tovább

0

A Szemfényvesztők 2 következő előzetese

nowyouNéhány órával ezelőtt láthattatok néhány posztert, most pedig itt az új előzetest. Jon M. Chu váltotta Louis Leterriert a rendezői térfélen és a négy fő bűvész körül is történt változás, ugyanis Lizzy Caplan lépett Isla Fisher helyére. Daniel Radcliffe játssza Walter Mabry-t, aki rábírja a négy lovast, hogy végrehajtsanak egy rablást.

Olvasd tovább

0

Queen of Desert előzetes

queenofdesert3Werner Herzog utoljára 2009-ben jelentkezett mozifilmmel (mostanság inkább dokumentumfilmekkel foglalkozott), de akkor két alkotást is letett az asztalra. A Mit tettél, fiam? (A My Son, My Son, What Have Ye Done) és a Mocskos zsaru – New Orleans utcáin (The Bad Lieutenant: Port of Call – New Orleans) után 7 évvel újra hallat magáról.

A direktor 2013. decemberében vágott bele a forgatáshoz, kezdetben a főszereplők nélkül dolgozott, csupán a tájakról készített felvételeket. Majd 2014 január közepére Merzougába összehívta a stábot és a színészeket.

Nicole Kidman alakíthatja a brit felfedezőt és kalandornőt, Gerrude Bell-t, aki a 20. század elején a Közel-Keletre utazik. A hölgyet kíváncsisága és kalandvágya hajtotta, szerette volna megismerni az Anglián túli világot is. A teheráni nagykövetségen ismerkedik meg Henry Cadogannal (James Franco), majd egymásba szeretnek. Ám ezen kívül sok más érdekes emberrel fut össze, többek között T.E. Lawrence archeológussal (Robert Pattinson) és Charles Doughty-Wylie-val, az Oszmán Birodalom brit főkonzuljával (Damian Lewis).

A kritikusok mindenesetre nem szerették, a Rotten Tomatoes-on 11 %-on áll. Olvasd tovább

0

A Trópusi vihar írója dolgozhat az Ágyúgolyó futamon

cannonbal1981-ben mutatták be az Ágyúgolyó futamot, amelyet gyorsan megkedvelt a közönség. Egy őrült autóversenyről szólt a film, a résztvevőknek át kell vágnia Amerikán, szabályok pedig nincsenek. Csak egy dolog számít: a győzelem. 2011-ben merült fel a remake gondolata, mégpedig a General Motors fektetett volna nagyobb pénzösszeget a projektbe. Két stúdió is szerette volna kivenni a részét az új változatból, a Warner Guy Ritchie-vel és Brad Pitt-tel képzelte el a produkciót, a Fox Shawn Levy-t és Ben Stillert állította a startvonalra.

El is feledkezhettünk már erről, de ma kiderült, hogy mégsem tették félre a projektet. A Deadline értesülése szerint a Warner szerezte meg a jogokat, a General Motorst már nem említik. Etan Cohen, a Trópusi vihar (Tropic Thunder) írója dolgozik a forgatókönyvön és a rendezést is bevállalta. Nem remake-ről van szó, legalábbis a stúdió kihangsúlyozta, hogy inkább újragondolásról van szó.