2

Stb…

dieseliksz

Ariadna Gutierrez, vagyis Miss Kolumbia is benne lesz az xXx 3: The Return of Xander Cage-ben. Vin Diesel folyamatosan osztja a képeket a forgatásról és a filmből.

Megerősítették, hogy Matthew McConaughey és Idris Elba lesznek a Setét torony főszereplői.

Elindult a Power Rangers mozifilm forgatása.

Liev Schreiber megszellőztette, hogy talán benne lesz a Wolverine 3-ban. Mint mondta, volt szó róla, hogy visszatér Kardfogként.

Ellen Page után Diego Luna is aláírt az Egyenesen át remake-re. Olvasd tovább

1

Nina előzetes

nina2010-ben Mary J. Blige vállalta, hogy eljátssza Nina Simone énekesnőt, zongoristát és civil jogi aktivistát. Ám a naptárát jobban megnézve kiderült, hogy nem tud időt szakítani a produkcióra, így távozott. Majd amikor Zoe Saldana lépett a helyére többeknek nem tetszett, hogy világosabb bőrű fekete játssza a sötétebb bőrű ikont. Még Simone lánya, Simone Kelly sem volt kibékülve a filmmel.

A drámában David Oyelowo játssza Clifton Hendersont és a történetben nagy hangsúlyt fektetnek az énekesnővel való kapcsolatára. Henderson asszisztensként dolgozott Simone mellett, majd idővel a menedzsere lett. Cynthia Mort írta és rendezte a filmet, amelyet április 22-től vetítenek az amerikai mozik.

Megemlíteném, hogy a What Happened, Miss Simone? dokumentumfilm esetleg adhat némi hátszelet a projektnek, hiszen Oscar jelölt volt. Olvasd tovább

0

A Szenilla nyomába új előzetese

szenillany

2003-ban ismerhettük meg Némót és még mindig rengetegen emlékeznek a Disney animációs filmjére. Ebben volt egy igen vicces mellékkarakter: Szenilla. Miért is ne kaphatna külön történetet? Feltette a kérdést a stúdió is, majd belevágtak a projetkbe. A sztori pár hónappal később a Némó nyomában (Finding Nemo) után veszi fel a fonalat. Olvasd tovább

0

Brolin és Teller próbálhatja megfékezni a futótüzet

brolinJoseph Kosinski (Tron: Örökség, Feledés) éppen a No Exit előkészülteivel foglalkozik, a megtörtént esetet bemutató filmben a Granite Mountain Hotshots elit tűzoltóegység áll a középpontban. 2013-ban június 30-án a Yarnell Hill-i futótüzet próbálták megfékezni, ám az egységből csupán egyetlen ember maradt életben.

Josh Brolin és Miles Teller indulhat harcba a tűz ellen. Egyelőre nem közölték, hogy a színészek melyik karaktert kelthetik életre. De bizonyára Brolin lesz a sokat megélt mentor, aki szárnyai alá veszi a Teller által játszott tehetséges ifjú titánt.

Ken Nolan, a Black Hawk Down írója szállította le a forgatókönyvet. A forgatás kezdete nem ismert.

0

Jön a High School Musical 4

highschoolAz Alkonyat (Twilight) előtt volt egy franchise, amely szintén hasonlóképpen osztotta meg a közönséget. Legalább annyi kedvelője volt a High School Musical-nek, mint utálója. A tinik nagy része természetesen odavolt érte. A három rész hatalmas nézettséget hozott. 8 év telt a legutóbbi felvonás óta, nyilván az akkori célközönség már felnőtt, de ez nem jelenti azt, hogy a mostani tizenévesek ne őrülnének meg egy újabb zenés-táncos filmtől. A Disney is így gondolta, mivel megadta a zöld utat a Hugh School Musical 4-nek, amelyet Jeffrey Hornaday fog dirigálni. Zac Efron és Vanessa Hudgens, az előző alkotások sztárjainak részvételéről nem esett szó.

Az első rész 2006. január 20-án debütált a Disney Channelen, és 7,7 millió nézőt vonzott csak Amerikában. A filmhez készült soundtrack felkerült a Billboard Top 200 listára, addig nem volt rá példa, hogy tévés produkciók zenei anyaga ekkora sikert érjen el. Ráadásul 2006 legjobb albuma  lett. A második felvonás premierjét 18,6 millióan nézték, a soundtrack tripla platina lett.  Ezt követően a stúdió a High School Musical 3-at már a mozikba küldte, világszerte 250 millió dollárt kasszírozott.