Törésvonal (San Andreas)

Könnyű azt mondani, hogy szórakoztató katasztrófafilmet nem nehéz készíteni. Roland Emmerich egész pályafutása során csak pusztított, de a városrombolásokat vagy éppen a világégest mindig is tűrhetően prezentálta, a szereplők szájába adott mondatok nem mindegyike hangzott hülyeségnek és azért az effektparádék mellett a színészek sem tűntek mindig haloványnak. Bár azért a 2012-ben a családegyesítés kis idő után eléggé erőltetetté vált. Márpedig a família fontos, ezt Vin Diesel is megmondta.

Jelen esetben a helikopteres mentőszolgálatnál dolgozó Ray (Dwayne Johnson) magánélete éppen összedőlne. Neje (Carla Gugino) beadja a válókeresetet, összejött egy vagyonos férfival és lányuk (Alexandra Daddario) is velük maradna. Mi kell ahhoz, hogy újra együtt lehessen a munkájában profi Apa, a boldogtalan Anya és a dögös „Csemetéjük”? Pontosan, egy gigantikus földrengés. Éppen ezért a Szent András törésvonalnál üt be a probléma.

A vészharang a film eleji mentési akciónál csendülhet fel. A balesetet szenvedett tinilány nem sérül meg túlzottan, a zuhanás ellenére is eléggé jól néz ki, így valahogy egy tündérmese képe ugorhat be, amikor a nagy erős rettenthetetlen férfi karjaiban piheg a szőke tini. Majd a tudósprof bőrébe bújt Paul Giamatti próbálja elmagyarázni, hogy milyen irdatlan erejű földrengés várható. Vagyis szerepe szerint felkészíti a nézőt, hogy nyugodtan dőljön hátra, mert olyat fog látni, hogy hatalmas szemekkel bámulja a vásznat, miközben belepréselődik a székbe. Kár, hogy nem így történik.

Brad Peyton előző két rendezése (Kutyák és macskák 2, Utazás a rejtélyes szigetre) nem volt igazán emlékezetes, újabb filmje pedig egy piaci rést próbált betömni. Csak úgy, mint A vihar magja, hiszen efféle produkció jó ideje nem volt, de legalább a tornádós pillanatok nem voltak rosszak. Bár el lehetne mondani, hogy Peyton művében a katasztrófajeleneteknél odatették volna magukat. Egészen szomorú, hogy olykor erősen kilóg a lóláb, hiszen eléggé látszik, hogy ami dől és borul az nem más, mint makett, így még minimális ámuldozási lehetőséget is elveszik. Szó se róla, a film elején látott mentés még nem volt rossz, majd a percekkel később elénk tárt Giamattihoz kapcsolható földrengés-összeomlás is tűrhető, esetleg kiemelhető, ahogy Apa megmenti Anyát a tetőn, de ami ezt követi inkább csak ötlettelen

Johnson és Gugino sodródnak az árral, kerüljenek akármilyen nagy slamasztikába az ijedtségen kívül nagyobb bajuk nem esik. Rendíthetetlenül menetelnek előre, hogy szeretett lányukkal újra együtt lehessenek. Ahogy az elején is írtam könnyű azt mondani, hogy szórakoztató katasztrófafilmet nem nehéz készíteni. A sablonos forgatókönyv és a papírvékony karakterek ellenére is lehet olyasmit felmutatni jó néhány műben, aminek a végén azt mondjuk, hogy megérte a jegy árát. Ám Peyton abban bízott, hogy mostanában nem volt hasonló látványfilm a mozikban, illetve a Szikla népszerűségére épített. Kicsit túl sokat költöttek erre az effektekkel megspékelt unalmas családegyesítésére. 20 %

imdb: 6,6
rottentomatoes: 50 %

Büdzsé: 110 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 121 millió dollár
Eddigi összbevétel: 375 millió dollár