Sajtóhír: Cannes, 2014. május 23. – Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard díját. A Palais Salle Bunuelben tartott díjátadón a zsűri argentin elnöke, Pablo Trapero adta át a díjat a magyar filmrendezőnek. A zsűri a szekcióban induló 20 film közül választotta ki a Fehér Istent.
Mundruczó Kornél a filmvilág egyik legsikeresebb magyar rendezője: a Fehér Isten az ötödik filmje, amelyet beválogatnak a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál programjába – ám a film egyúttal egy új alkotói korszak kezdete is.
A film június 12-től látható a magyarországi mozik műsorán.
A British Film Institution munkatársa kiemelte, hogy „rég látott ennyire hatásos filmet, ami úgy indul, mint egy szokásos Disney családi film, majd egy ponton átvált rettegésbe, míg végül egy apokaliptikus világképpel engedi útjára a nézőt”. Véleménye szerint Mundruczó Kornél Európa egyik legtehetségesebb, legizgalmasabb és legkiszámíthatatlanabb rendezőjeként vonul be a filmtörténelembe. A több mint 270 kutyát mozgató alkotás világviszonylatban is különleges vállalkozás, hiszen eddig egy filmben sem használtak ennyi élő kutyát, mindenféle CGI-trükk nélkül. (via Intercom)
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Hoppá, gratulálok. Azt a szekciót ugyan elég sok zagyvaság megnyerte már korábban, és Mundruczóval sem vagyok annyira kibékülve, de egyre kíváncsibba vagyok a filmre.
gratulalok neki!