3

Valamikor lesz Adsz vagy kapsz folytatás

trickrtreatAz Adsz vagy kapsz (Trick ‘r Treat) horrorantológiát 2007-ben mutatták volna be a mozikban, de a stúdió teketóriázott, valamiért nem bízott a filmben és csak két év múlva, 2009-ben hozták ki DVD-n. A pozitív visszajelzések után Michael Dougherty rendező megemlítette, hogy szeretne egy folytatást, de akkor még csak a szándék volt meg, se ötlet, se forgatókönyv.

Hétfőn Los Angelesben egy moziban tartottak egy speciális előadást, amelyen Dougherty is részt vett. A nézők a film után kérdéseket tehettek fel a direktornak, szóba került a következő rész is és a vásznon felvillant az alábbi kép.

Dougherty ezt követően az EW-nek beszélt arról, hogy továbbra sincs semmi kézzelfogható. Pár évvel ezelőtt még úgy voltak vele, hogy minden évben tudnának egy Adsz vagy kapsz filmet összehozni, a történeteket Sam (a zsákosfejű) kapcsolta volna össze. Ám minden megváltozott, amikor az első részt a stúdió egy időre félretette. A folytatást továbbra is szeretné megcsinálni és azt ígéri, hogy ezúttal egy más szemszögből fogja megközelíteni Halloweent.

3 komment

  1. Szerintem óriási film!
    A sötétség serege óta nem láttam ennyire jó horror vígjátékot!!!
    Remélem lesz fojtatás!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *