3

Gondok a Noah háza táján, Aronofsky és a Paramount nincs közös nevezőn

noah1Sokat küzdött Darren Aronofsky azért, hogy belevághasson a Noah forgatásába, A fekete hattyú világraszóló sikerét követően sikerült összeszedni a 125 millió dolláros költségvetést. Habár alapvetően egy bibliai történetet, Noét, családját és a bárkáját fogunk látni, a rendező úgy nyilatkozott, hogy filmje egy környezeti apokalipszist mutat be, a címszereplőt pedig a világ első környezetvédőjének nevezte.

A produkció költségein leginkább az effektek dobtak, korábban már dicsérték az ILM szakembereinek a munkáját, akik kőkeményen odatették magukat, hogy az árvíz valóban lehengerlő legyen és a CGI-vel megalkotott állatok is igazinak tűnjenek.

Nemrég megtörténtek a tesztvetítések, bemutatták egy zsidó, egy keresztény és a megszokott, átlagos közönség előtt a filmet. A Paramount a visszajelzések láttán kissé aggódni kezdett, az általános vélekedések szerint ugyanis lenne még mit csiszolni a filmen. Aronofsky azonban nem hajlandó arra, hogy visszatérjen a vágószobába, egy bennfentes szerint egyáltalán nem érdekli a stúdió véleménye. Mark Joseph (ő felel a marketingért) úgy gondolja, hogy komoly veszélyekkel és problémákkal jár, ha egy rendező önfejű és nem hajlandó meghallgatni másokat.

A Noah bemutatója márciusban lenne esedékes, de néhány képen kívül eddig mást nem láthattunk, még az előzetes sem látott napvilágot. Ha Aronofsky nem adja be a derekát könnyen lehet, hogy a pénzét féltő stúdió lecseréli a lakatot a vágószobában és saját embereivel ollóz össze egy másféle verziót.

Aronofsky eddig még nem dirigált stúdiófilmet, csak kisebb költségvetésű alkotásokon ügyködött, amelyek többsége nagy kritikai sikert aratott. A Wolverine és a Robotzsaru tervezetekből kiszállt, A forrás forgatókönyve pedig a problémás előkészületek után változtatásokon ment keresztül és a költségeket is lenyomták.

3 komment

  1. Ha a rendezőt kizárják a vágószobából és a stúdió a saját emberivel vágat össze egy filmet, akkor szoktunk hulladékot kapni végeredményben, ugye?

  2. Nem baj, majd az ateisták megnézik.
    Szerintem az egész műbalhé, kell a reklám, sok pénzbe került.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *