Az Indiana Jones ötödik felvonásáról már sokat beszéltek, de konkrétumokat nem igazán tudhattunk meg. Steven Spielberg legutóbb csak annyit mondott, hogy tudja, hogy a negyedik részben látott atomrobbantás-hűtő jelenet valóban nem kellett volna, mondhatni bocsánatot kért és kiderült, hogy azokat a pillanatokat ő találta ki. Mindenesetre a következő Jones kalandról csak annyit tudunk, hogy mindenki benne lenne,viszont nagyobb előrelépés nem történt az ügyben.
A Daily Superhero oldal bennfentes sugallatra azt írta, hogy a Disney mindenképpen szeretne egy új részt, de előbb egyezkedni kell a Paramounttal. Ugyanis a stúdió birtokában vannak a forgalmazói jogok és ezt a Disney vissza akarja szerezni. De vajon mivel tudja elérni, hogy a Paramount csak úgy lemondjon a jogokról? A stúdió bizakodik, olyannyira, hogy úgy gondolják, hogy 2014 végére már kezükben lenne egy vázlat, hogy mi lenne a történet és miképp nézne ki a film. Ha a mindenkinek tetszene akár indulhatnának is az előkészületek, így 2016-ban érkezhetne az Indy 5.
A Jedi News egyúttal úgy tudja, hogy a színész csak úgy volt hajlandó belemenni, hogy újra eljátssza Han Solo-t, ha megbizonyosodik róla, hogy karaktere nem csak úgy oda van vetve a forgatókönyvbe, legyen értelme is, hogy visszatérjen. Betekinthetett a félkész forgatókönyvbe még nyár végén és amit látott elégedettséggel töltötte el. A Disney több filmre szóló szerződést kötne Forddal, aki hajlana rá, de egyelőre még nem írta alá a szerződést.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Jól hangzik, de miért érzem úgy, hogy Harrison Ford már túl öreg az ilyen filmek eljátszásához, és ezt már nem fogja bírni? Szerintem az lesz a vége, hogy csak Shia Lebouf lesz benne a filmben, vagyis szerintem Indy fiáról fog szólni.
Star Wars-ban ugye simán belefér öregen is a karaktere, de az Indyt nekem is nehéz elképzelnem.
Sírig tartó szerelem lenne, ha nem látnám mögötte, hogy mindenből csak pénzt akar facsarni a Disney. Mi lesz, majd tolókocsin betolva fogja csattogtatni az ostort 80 éves korában is Ford, vagy mi?
Remélem nem csinálnak hülyét egyik karakterből sem. Kár lenne érte. Sokan nőttünk fel ezeket a karaktereket nézve.
miert nem tudnak valamit kitalalni? Miert a 80as evekbol kell filmeket remakelni raadasul ugayanazzal a szinesszel aki kozben mar oreg papi???Ez egyszeruen szanalmas mar….
Igen könnyű elképzelni, hogy milyen lenne Ford az Indy 5-ben. Pont olyan mint Connery volt a Szövetségben. Szerintem abszolút nem volt gáz, de a 2016-ot tényleg tartani kéne már. Mindenki fél állandóan, hogy túl idősek már a színészek ezekhez a régi szerepekhez, aztán mindig kiderül, hogy semmi gáz nincs a korukkal, a forgatókönyv meg a rendezés szokott gyenge lenni. Olvastam egyébként olyan verzióját is ennek a hírnek, ami szerint Ford maga ragaszkodik a 2016-os dátumhoz.
Engem még a hűtőgépes történet zavart az Indy4-ben a legkevésbé, inkább a rossz castingért és a silány forgatókönyvért kellene bocsánatot kérnie Spielbergnek. Nem kéne ezt erőltetni, Shia Lebouf-el meg pláne nem.
Egyetértek. A 2008-as Indy is harmatgyenge volt már.
Adja az ég, hogy ne kerüljön a disney kezébe az Indy. Miért nem veszik meg rögtön a Terminator, Die Hard, meg Rambo jogokat?