Butter (2011)

írta Doro_

Milyen jó is néhanapján elnyújtózni az ágyon és megnézni egy könnyed vígjátékot, szerethető karakterekkel, jó értelemben bolondos alap sztorival, aranyos főhős-lánykával és egy kedves tanulsággal. Több komoly filmnek is táptalajául szolgált már az amerikai, cseppet sem nyüzsgő kisvárosi élet, abban pedig a látszólag tökéletes harmóniában élő házaspár, csodálatos gyerekekkel, szép nagy házzal, autóval, karrierrel, fültől-fülig érő mosollyal. Aztán egyszer csak kiborul a bili, s láthatóvá válik az, ami addig a rózsaszín, habos-babos felszín alatt lapult. Ez alaklommal azonban, ezen a kiboruláson mi most nagyon sokat fogunk nevetni, ezt Jim Field Smith Butter című mozija garantálja nekünk.

Iowa állam egyik takaros kis városkájában ismerhetjük meg Laura-át (Jennifer Garner) azt a bizonyos ambiciózus feleséget, az erős nőt, aki ama bizonyos sikeres férfi mögött állhat. Bob (Ty Burrell), a férj, tizenöt éve szobrászkodik vajjal (első reakcióm, jobb szemöldök enyhe felhúzása…), és sorra nyeri a helyi és nagyobb vajfaragó versenyeket. Azonban amikor úgy dönt, hogy visszavonul, Laura nem nyugszik bele, hogy kiengedje a sikert és csillogást a kezei közül, s ő maga veszi kezébe a kést és a spatulát. Szerencsétlenségére Destiny (Yara Shahidi), a fekete, hányattatott sorsú örökbefogadott kislány éppen az éves vajszobrász versenyen bontogatja művészi szárnyacskáit így a két hölgy egymás riválisa lesz az éves összecsapáson.

Szeretem azokat a filmeket – és remélem, ezzel nem vagyok egyedül – amelyekben a poén alapja nem a nagy esésekben, pofán verésekben, trágárságban, vagy pusztán a szexuális utalásokban rejlik, hanem egy jól kidolgozott karakter személyiségéből fakad. Ehhez pedig kell egy nem mindennapi szituáció, egy furcsa téma (legyen ez a vaj maga) és néhány kiváló színész is, s szerencsére belőlük sem szenvedünk hiányt. Garnernek iszonyúan jól áll a képmutató feleség figurája így sokszor viszketni fog a tenyerünk: dívaként flangál és a tökélyről papol, széles mosolyt ereget és gyöngysorban főzi a vacsit, közben pedig feszültség, harag vagy épp dühös szomorúság bújik meg a szemeiben. A vajszobrászat számára önmegvalósítás: a férjét gyerekként kezeli, s rajta keresztül próbál meg silány életébe sikert csempészni. Egyébként nem tudtam elkerülni, hogy ne az amerikai gyermek szépségversenyek (beauty pageant) jussanak az eszembe, amikben az elhízott, céltalan, megkeseredett anyák a pici, 3-5 éves ártatlan kicsinyeikből csinálnak utcalányt, ahelyett, hogy hagynák őket a sárban dagonyázni vagy falra firkálni, vagy bármit, amit a korabeliek játszanak és hozzájárul természetes fejlődésükhöz. Laura persze nem a fair-play-t választja, kiderül, hogy az ő fején is vaj van (haha, micsoda sziporkázó humor); nyájasan áskálódik az ártatlan kislány ellen, s ezért nagyon tudjuk ám utálni.

Eddig nem említettem Olivia Wilde-ot, a lecsúszott, agyontetovált, piros BMX-el közlekedő sztriptíz táncosnőt, aki brillírozik ebben a mellékszerepben (is). Elképesztően vicces minden egyes jelenete, amelyikben felbukkan, és megnyilvánulásaival megbotránkoztatja a konzervatív és vallásos kisvárosi közösséget. Remekül megírt beszólásokat kap, miközben próbálja kicsikarni a férjből a szolgáltatásáért járó fizetséget, s ezért gyakorlatilag mindenre képes, még a vajas versenyre is benevez (itt hívnám fel férfiolvasóink figyelmét a dögös rúdtáncra, amit a film elején lekanyarint). Meglepetésünkre Hugh Jackman is felbukkan, mint a (naaagyon) bárgyú. ám jó kedélyű autókereskedő, aki egyben macsó szerető, s Laura csatlósa gonoszkodásaiban. Bár kicsi a szerep, nem nézi le, szépen alakít. Destiny mostohaanyukáját pedig Alicia Silverstone játssza, aki az évek során elég sokat változott… hátrányára.

A film egyébként görbe tükröt állít a vallás elé is; kitér arra, hogyan és milyen fennkölt vagy épp nevetséges dolgokért kulcsolják össze a kezüket az emberek, valamint mennyire naivak tudnak lenni, ha a hitről van szó.

A történet természetesen pozitívan végződik, hisz Destiny a kislányos ártatlanságával és valódi érzelmeivel megtanítja nekünk és a csúnya Laurának is, hogy érdemes kedvesnek lennünk az emberekhez, ragaszkodnunk a családunkhoz és hálásnak lennünk azért, amink van.

A filmet tehát ajánlani tudom kellemes szórakozás céljából s azt mondom hát, vajra fel!

Egyébként, ha valakit érdekel, a vajszobrászat és az annak kapcsán rendezett verseny, hát utánanéztem és igaz, valóban létezik: egy régre visszanyúló hagyomány Amerikában és Kanadában. A tevékenység maga több száz éves, az amerikai kontinensen pedig több mint száz éve művelik rendszeresen. Ma is tanultunk valami újat.

Értékelés: 65%

IMDb:5.9
Rotten Tomatoes: 60%