4

A majmok bolygója remake írói dolgoznak a Jurassic Park 4-en

Izzadságszag lengi be a Jurassic Park háza táját, hiszen még mindig próbálkoznak a negyedik rész megvalósításával. Steven Spielberg a 90-es években készítette el a dinós franchise első részét, amely egy ideig a legtöbb bevételt elért film titulusával büszkélkedhetett. A folytatás már kevesebbet termelt, majd a 2001-ben érkezett a harmadik felvonás is. Gyakorlatilag azóta beszélnek a negyedikről, bár Michael Chrichton halála után Frank Marshall producer a következőt mondta: “Mikor Michael Chricton elhunyt, azt éreztem, hogy ennyi volt. Talán ez egy jel, amellyel nem szabad szórakoznunk.”

Ennek ellenére jöttek az újabb információmorzsák. Tavaly Steven Spielberg és Mark Protosevich dugta össze a fejét, hogy egy értelmes történettel rukkoljon elő. A rendező boldogan beszélt arról, hogy készül a szkript és reményeinek adott hangot, miszerint 2 vagy három éven belül elkészülhet a film.

Protosevich leszállította az első vázlatot, az Universal hümmögött egy sort, majd szóltak Rick Jaffának és Amanda Silvernek, A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes) íróinak, hogy lássanak hozzá a forgatókönyvhöz. Arról nem esett szó, hogy a stúdió mikorra szeretné látni a duó művét. A filmet nem Spielberg fogja dirigálni, valaki más ülhet a rendezői székbe.

4 komment

  1. @karbalán: mi van az értelmi fogyatékosoknál is bevezették az internetet ?

    vagy ennyire izzadt a személyiséged, hogy nálad ez a t betű mentális törést okozott ?

    menjé napra csajozni gyépés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *